Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-157

318 l.>7. országos ülés október 31. ISTií. fogva az illetőket vissza lehet követelni; de az, hogy valaki védkötelezettségét nem teljesítette, legalább tudtommal eddig nem soroztatott azon bűnök s vétségek közé, a melyek miatt valamely állam az idegen polgárt kiadni köteles legyen; hát az olyat, a ki pl. Németországban, vagy bármely más országokban nem teljesítette ved­kötelezettségét és idejött és minthogy nem tel­jesítette védkötelezettségét, tehát nem is bo­csáttatott el előbbi hazájából kormánya által: az olyat idő multával se fogadhassuk be a magyar állam polgárai közé? Ide vezetne azon indítvány, a melyet Veszter Imre képviselő ur tett s ennélfogva ahhoz nem járulhatok ; ellenben pártolom azon módosítványt, a melyet Csanády t. képviselőtársain a második pont irályára tett. Egyúttal, minthogy bátorkodtam már a t. ház figyelmét igénybe venni, szabadságot veszek magamnak, hogy az ötödik pontra is tegyek egy észrevételt. Az ötödik pontban az áll, hogy azon külföldi vehető fel az állampolgárság kötelékébe, a ki bir annyi vagyonnal, vagy olyan kereset­forrással, a melyből lakása helyének körülmé­nyeihez képest magát s családját eltarthatja. Ezt én igen helyesnek tartom, csakhogy talán nem lesz felesleges, ha ez alkalommal kijelentem, hogy én elegendő keresetforrás alatt, nemcsak valamely mesterséget, vagy tudományt értek, hanem azt is elegendő keresetforrásnak tekintem, ha valakinek ép keze lába s munka-kedve van. Magyarországnak, különösen az Alföldnek munkás kezekre van szüksége; annálfogva minekünk az oly embereket, a kik vagyonnal ugyan nem bir­nak, hanem dolgozni akarnak ide jönni, nemcsak visszataszítani nem kell, nem szabad, hanem be kell édesgetni. Remélem, hogy a t. kormány szintén igy érti ezen kifejezést s hogyha ne­talán kérdés tétetnek a hatóságok részéről, Yngy valamely nehézség támadna az iránt, reméllem, hogy a t. kormány is igy fogja a törvényt magyarázni. Tisza Kálmán: T. ház! Csak azon egy kérdésre nézve kívánok nyilatkozni, melyet irányi Dániel t. képviselő ur tett. Én azt hiszem, hogy a munkaképesség munkakedvvel párosulva, a kereset-forrásoknak egyik legbiztosabbikát képezi és a javaslat nem is értelmezheti máskép. Scitovszky János: T. ház! Én Teleszky képviselő ur módosítványát, a melyben a „jog­csekkvési képességgel" szavakat helyettesíteni akarja a „cselekvési képességgel" szavakkal, nem tartom eléggé correctnek; sokkal helyesebb­nek vélem e szavakat „rendelkezési képesség 4 szavakkal felcserélni; a mennyiben, ha jogi hatálylyal biró cselekvést involvál, csakis rendel­kezési képességnek nevezhető. Ennélfogva indít­ványozom, hogy a „cselekvési képesség" szavak helyett „rendelkezési képesség" szavak tétessenek. Teleszky István: Ha szabad kijelentenem, én ez indítványhoz hozzájárulok. Elnök ; Szólásra nem lévén feljegyezve senki, a vitát berekesztem. Szó illeti még az előadó urat. Péchy Jenő előadó: T, ház! Nekem a honosítási bizottság részéről első sorban a Veszter Imre t. képviselő ur által tett módosítványra van észrevételem. A módosítvány ekkép szól; „a ki igazolja elbocsáttatását azon állam kötelé­kéből, a melyhez addig tartozott, a mennyiben elbocsátása azon állam törvényei szerint lehető." Én nem tudom megérteni t. ház, e módo­sítvänyból a t. képviselő ur intentióját, hogy például oly államok fiainál, hol elbocsátási en­gedélyek nem adatnak, concedálja-e a kettős állampolgárságot, mert módosítványát csak igy lehet értető; akkor azonban nem lesz egyöntetű, mert ha egy helyütt megengedjük a kettős állam­1 polgárságot, ott pedig, a hol elbocsátási engedélyt adnak, ott nem engedtetik meg: azt hiszem, hoizy ez nagyon tág körré tenné a törvény­javaslatot. Ennélfogva nem fogadhatom el a módosítványt. A többi módosítványhoz hozzájárulok, csupán Csanády Sándor képviselő urnak irályi módosí­tására nézve vagyok bátor kétségbe vonni, hogy a törvényben szabatosabb lenne kifejezés, hogy „megigértetett", mintsem ez, hogy „ki­látásba helyeztetett." Madarász József (közbeszól): Germanizmus! Péchy Jenő' előadó ; Legyen germanizmus, de ha jó . . . Madarász József (közbeszól): Olyan nincs! (Elénk derültség). Péchy Jenő' előadó: Én részemről sokkal helyesebbnek tartom s szabatosabbnak a „ki­látásba helyeztetett" kifejezést; egyébiránt ez oly csekélység, hogy ha tetszik, méltóztassanak elfogadni, én nem teszek ellenvetést. (Helyeslés a szélső balold/ilon.) Elnök: Nem lévén senki, a ki szólni kíván, szavazá&ra teszem föl a kérdést. (Halljuk!) Mint­hogy e szakasz különböző részeihez adattak be módosítványok, azok külön fognak szavazásra bocsáttatni ; legelőször is bátor vagyok arra figyelmeztetni a t. házat, hogy a 8. szakasz első bekezdése igy hangzik : „Honosítási okirattal a magyar állampolgárok közé csak oly külföldi vehető fel, a ki" stb. Ezzel szemben Apáthy István képviselő ur a következő módosítványt hozta javaslatba: „A magyar állampolgárságnak hono­sítás által megszerzésére honosítási okiratot csak oly külföldi nyerhet, a ki". Kérem azon t. képviselő urakat, a kik a 8. szakasz első bekezdését a honosítási bizottság

Next

/
Oldalképek
Tartalom