Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.
Ülésnapok - 1878-155
278 155. országos ülés október 29. 1879. esküről. Ezen eskü pedig igy szól: „En N. N. esküszöm az élő Istenre (fogadom), hogy ő császári és apostoli királyi Felségéhez és a magyar korona országai alkotmányához hű leszek s ígérem, hogy magyar állampolgári kötelességeimet híven w teljesíteni fogom.* Én t. ház abban, hogy itt nincs világosan kitéve az, hogy „Magyarország királyához, hanem az van mondva: „ő császári és apostoli királyi Felségéhez" — mondom, én abban kétértelműséget látok. {Helyeslés a szélső halon.) Ebből ugyanis nem tűnik ki az, hogy ezen esküt a császárnak, vagy a királynak teszi-e le az illető és kinek esküszik hűséget. Itt is előtérben áll az eszme, hogy a ki a közös magyar-osztrák uralkodó kezébe teszi le az esküt, azt osztrákmagyar közös honpolgárrá avatják fel. Azt mondják talán, hogy megmagyarázza a dolgot az, hogy a magyar alkotmányra is esküszik. Én azonban azt hiszem, hogy ez által, az itt rejlő ambiguitás még nincsen eloszlatva és azt hiszem, hogy, ba ezen szerkezet megmarad, lehetséges lesz előforduló esküszegés esetében azt mondani: te a császárnak fogadott esküt szegted meg, mert a potiori fit denominatió és annak megítélését nem te reád bizzák, hogy a császárnak vagy a királynak fogadtad-e az esküt és, hogy az eskünél mit gondoltál akkor és mit reserváltál magadnak. {Ügy van! a szélső baloldalon.) És azt hiszem, hogy ez igen gyakran végzetes következményekkel is birhat; mert fájdalom, tudjuk a történelemből, hogy igen gyakran előfordultak esetek, a midőn az osztrák császár, a magyar királyival Összeütközésbe jött. [ügy van! a szélső balon.) En kívánom, hogy ezen szakaszban világosan kitétessék: „Magyarország királyának" {ügy van! a szélső balon.) És azt annál szükségesebbnek tartom, mert ha ez igy marad, akkor a magyar honpolgár által mondott eskü csak ad personam szól, azou időre t. i., a míg azon uralkodóéi; ha pedig ez változik, vagy kimúl, a honpolgárnak meg kellene újítani esküjét tofies-quoties. Továbbá t. ház, a közösügyek kiterjesztését, a közös ministerium hatáskörének kiterjesztését is lehet észlelni ezen törvényjavaslatban, jelesen annak 22. § ában. Ezen 22. §. azt mondja {Olvassa.): „A sorhadi (hadi tengerészeti), tartalékés póttartaléki szolgálat kötelezettségében álló egyének, csak azon esetben bocsáthatók el a magyar állam kötelékéből, ha a közös hadfi gyministertől, a honvédek pedig csak azon esetben, ha a honvédelmi ministertől kiköltözési engedélyt nyertek." Jól tudom, hogy erre azt méltóztatnak mondani, hogy ez teljes összhangban van az 1868: XLÍV. t.-cz. 55. §-ával, a melyben világosan meg van mondva, hogy a hadkötelesek kivándorlására a közös hadügy miuister adja meg azs engedélyt; de minthogy különbség van kivándorlás és a honpolgári kötelék megszűnése között, bátor vagyok kérdezni: mi szükség van arra, hogy az 1868-iki törvény intézkedése bővíttessék és a közös hadügyministernek még több jog adassék, jog adassék arra is, hogy a magyar honpolgároknak tisztán polgári jogaiba beavatkozzék? En azt hiszem, inkább meg kellene változtatni magának az 1868-iki törvénynek ide vonatkozó intézkedését ; mert annak valósággal semmi értelme nincs, hogy magyar állampolgárnak kivándorlása a hadügyministertői függjön; hisz még attól sem lehet tartani, hogy a kivándorlások által a hadsereg létszáma feltűnően szenvedne. Ha oly esetekben, midőn ez sokkal inkább fordul elő, t. i. a végelbocsátásoknál, intézkedhetik a honvédelmi minister, miért ne intézkednék kivándorlásoknál is? Egyáltalán tehát nem látom indokolva, hogy itt egy új közös ügy teremtessék. De legsérelmesebb nézetem szerint a 23. és 32. §§. tartalma. A 23. §-ban az van mondva,, hog3' semmi külön elbocsátási engedélyre nincs szükség akkor, midőn az illemnek az ausztriai állampolgárság elnyerése helyeztetik kilátásba; a 32. §. pedig azt mondja, hogy csak az esetben veszti el az illető a honpolgárságot, ha 10 évnél tovább az osztrák-magyar monarchia határain kivül tartózkodik. Itt tehát határozottan benn foglaltatik, hogy Ausztria Magyarországra nézve nem külföld, tehát Ausztria bizonyos tekintetben otthona, hazája, mely reá ép oly hazafiúi kötelességeket ró, mint saját hazája. Egy új neme a honpolgárságnak teremtetik ez által, a közös osztrák-magyar állampolgárság. En igen nagy horderejűnek tartom, t. ház, ha ily elvek sanctionáltatnak a törvényben; mert az ily elvek termékenyek szoktak lenni következéseikben és irányt adnak a honpolgárok gondolkozásának csak úgy, mint a positiv rendeletek irányt adnak a honpolgárok cselekvényeinek. — Minthogy meg vagyok győződve, hogy ez által ismét azon hatás eszközöltetik, hogy decomponáltatik a tiszta magyar államiság eszméje és egyengetve lesz annak útja, hogy a magyar államiság eszméje, sőt a magyar államhoz való tartozás tudata és érzelme megzavartassék. Én az oly törvényjavaslatot, melyben az efféle dolgoknak csak legkisebb nyomát is látom, a részletes tárgyalás alapjául nem fogadhatom eb (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) De az egyéb okok közzüí, melyek a törvényjavaslat elfogadása ellen szólnak, csak egyre legyen szabad reflectálnom. (Halljuk!) Ez az, hogy 10 évi külföldön tartózkodás után, a magyar ember elveszti a honpolgárságot, ha csak bizonyos zaklató, sokszor igen kellemetlenekké válható
