Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-155

K>5. országos ülés október 29. 1879. 279 eljárásnak alá nem veti magát. Megvallom t. ház, hogy Magyarország ellenségétől érteném ily javaslat tételét; de nem értem, miként tehetnek ily javaslatot olyanok, kiknek ismerniök kell a nemzet múltját és annak jövendőbeli esélyeit. Hányszor jutottunk már azon sajnos helyzetbe, hogy kénytelenek voltak kibujdosni a hazából annak legjobb, leghűbb fiai és azok után, kiket nem ér utói a zsarnokság keze, ily törvény által magunk dobunk egy követ! Mivel érdemi ették meg azon fiai a hazának, kik a haza javáért működtek, kik a hazának hozott áldozatokért eszik a száműzetés kenyerét; mivel érdemlik meg ezen megrovást azok, a kik keresztül mentek az előbbi állapotokon ? Hiszen ez a törvény azt jelenti: köszönjétek meg, hogy ezen törvény előbb nem volt meghozva, mert akkor nem léphettetek volna oly könnyen polgári jogaitok élvezetébe. Tudják-e önök, mit tesznek ezen törvény meghozatala által? Azt, hogy száműzetés helyzetébe teszik magát Kossuth Lajost. (Mozgás a szélsőbalon.) Mert ha ő visszajön, a visszajövetel által még arra sem fog birni képességgel, hogy képviselővé választathassák. (Ügy van! a szélsőbalon.) Én részemről remélem, hogy a nemzet nem fogja száműzni szivéből saját híveit, banem száműzni fogja azokat, a kik Kossuth Lajost akarják száműzni, a kik nem átallják újra tágítani a közösügyek keretét, a kik nem átallnak ily törvényjavaslatot terjeszteni be tárgyalás végett. (Elénk helyeslés a szélsőbalon.) Én részemről nem fogadom el a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául. (Elénk éljenzés a szélsőbalon.) Pauler Tivadar igazságügyminister: T. képviselőház! Az előttem szólott képviselő úr a törvényjavaslatot azon szempontból támadta meg leginkább, hogy az, az eddigi hazai törvények szellemével ellentétben áll, holott mégis az indokolásban épen arra történt hivatkozás, hogy kellő tekintetbe vétettek eddigi hazai törvényeink intézkedései. Tägadhatlan, hogy eddigi hazai gyakorlatunk szerint a magyar állampolgárság és, a mi azt úgy szólván in sensu eminenti jelentette, a magyar nemesség elvesztésének módjai, egyáltalában szabályozva nem voltak, sőt nálunk azon elvet, hogy pátriám nemo exuere possit, főkép a magyar nemesre nézve mindig alkalmazták. De épen az újabb időben támadt költözködés könyuyűsége, az állampolgári kötelességekből származó jogok és kötelességek iránti kérdések, tanácsossá tették ez iránt intézkedni; ámbár épen azon intézkedésben, hogy mindaddig, mig valaki innen el nem bocsáttatik, habár máshova költözködik is, nem veszti el a magyar állampolgárságot, az előbbi felfogásnak némi méltánylását találjuk. A mi a megszerzés módjait illeti, tökéletesen igaza van az előttem szólottnak, hogy ünneKÉPVH. NAPLÓ 1878—81. VII. KÖTET. pélyesen, teljes jogerővel és jogkövetkezményekkel az országgyűlésen történt a megszerzés. Az 1550: LXXVII. t. ez. ő Felségét ugyan világosan és határozottan azon joggal ruházza fel, hogy külföldieknek adományozhassa a teljes magyar állami polgárságot, országgyűlésen kivül extra eousilio pralatorum et magnatorum suae Majestati, tehát az országgj^ülésen kiviü is a felség kiadhatta a honfiúsítási okiratot, mint számtalan esetben ki is adta. Azonban, hogy a jogok teljes élvezetébe lépjen az illető, igaz, megkívántatott az utólagos beczikkelyezés (ügy van! a szélső balon.) és az 1791. t. ez. ezt világosan ki is mondotta. Igen, de t. képviselőház, ezen ünnepélyes honfiúsítás nem volt az egyszerű állampolgárságnak, hanem egyszersmind az állampolgárság bizonyos kitűnőbb jogainak is adományozása, úgy annyira, hogy egész 1840-ig azon külföldi mágnások, kik itt honosíttattak, egyszersmind ezen országnak főrendtí uraivá, mágnásaivá is lettek és királyi regálisok által az országgyűlésre meghívattak ; a kik pedig főurak, mágnások nem voltak, legalább az országnak nemesei közé számíttattak, mert ezt az 1840-iki törvényhozás két esetben, a midőn két nem nemes külföldi honosíttatott, t. i. Pfeiler és Maek, világosan kijelentette, a midőn a magyar szövegben azt mondja, hogy az ország honfiúsított nemesei közé vétetnek fel. De ezen ünnepélyes befogadás, honfiúsításon kívül, még a honfiúsításnak egy más neme is dívott az országban, t. i. úgynevezett hallgatagos — tacita receptio — vagy, a mint némelyek mondották successiva receptio, a midőn t. i. valaki honpolgárrá lett az által, hogy vagy szabad kir. város polgárának vétetett fel, vagy az adózók lajstromába iktattatott be, 10 esztendeig abban benn maradt és külföldi honosságának bizonyítására nézve semmi különös, külső adattal nem bírt, azt nem igazolta, azt igazolni képes nem volt. Ez esetben ő az ország honpolgárává lett, de nem nemessé, hanem képessé lett a nemességre, mert számtalan eset van, hogy az ily hallgatag honfiúsított polgárt ő Felsége a magyar nemességgel adományozta meg, a nélkül, hogy az ünnepélyes honfiúsításra, mint idegen, szüksége lett volna ; és így országunk törvényes gyakorlata az ünnepélyes honfiúsításon kivül ismerte egyszersmind a hallgatagot, azaz a receptiót törvényen kivül s ép erre nézve az utóbbi időben annyi nehézség merült fel, hogy ez utóbbi szempontból annak szabályozása törvény által szükségesnek mutatkozott. Az az ellenvetés tétetik, hogy itt bizonyos osztrák-magyar honpolgárság behozatala czéloztatik. Én azt hiszem, hogy a ki a törvényjavaslatot elfogulatlanul olvassa el, nem fogja azt abból kimagyarázni, hogy midőn mi a magyar 3G