Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.
Ülésnapok - 1878-155
155. orsüá^os ülés kellett vettetnie a jelen törvényjavaslatnak is. Magyarországnak az európai államoktól elütő közjogi, nemzetgazdasági s népesedési viszonya, mind irányadók voltak s szem elöl nem tévesztethettek a törvény alkotásánál, melynek épen ezért némely, nem tagadom fontos kérdésekben, különbözni kellett más, de közjogi, nemzetgazdasági s népesedési viszonyokra nézve tőlünk szintén különböző államok hason törvényeitől, ámbár az a nyugati s velünk szomszédos s igy nemzetközi érintkezéseknek velünk leginkább kitett államok törvényeihez, lehetőleg hozzá alkalmaztatott. Akkor, midőn oly jogok adásáról s elvonásáról van szó, mely jogok viszont egyenlő kötelezettségeket is involválnak, a törvénynek nem lehet egy oldalúnak,részrehajlónak lenni; azért e törvényjavaslat irányeszméjéül is, az egyenjogúságnak kellett szolgálnia. Az államnak, — mint közös anyának, — mely polgárainak — gyermekeinek — kötelességteljesítése által áll fenn, mostohának egyik polgára, egyik gyermeke iránt sem lehet lenni, ki polgári, gyermeki kötelességét híven teljesíti, szerezte legyen bár az polgári jogát őseitőli öröklés, vagy újabb honosítás által is. Az állam saját polgárait, mint gondos anya gyermekeit, nemcsak itthon a hazában, a tűzhelynél, hanem a külföldön is védő szárnyai alá tartozik venni s azoknak jogait más államok törvényeivel szemben is fentartani; ámde, mint gyermek a szülőnek, ugy a polgároknak egysége adja az államnak, mint fogalomnak, a gyakorlati életet. Állam s polgár két egymásból kifolyó, egymást éltető fogalom megtestesülése; két egymástól elválaszthatatlan összenőtt test, in elv éknek életéhez megkivántató, hogy bennök egy lélek legyen; egy lélek, mely egyformán élteti szellemi erejében mindkettőt, egy részrehajlatlan lélek: a törvény, mely az állam jogait a polgár s a polgár jogait az állammal szemben, egyformán biztosítja. Ez általános irányeszméknek kifejezést kellett njerniök az előttünk fekvő törvényjavaslatban is, mely midőn kimondja, hogy a magyar korona összes országaiban, Szt.-István birodalmában az állampolgárság egy és ugyanaz s ez állampolgárság egységébe való felvétel, vagy az abból való elbocsátás eseteit s feltételeit szabályozza; ugyanakkor az állampolgársággal járó jogok elnyerése vagy elvesztése felett is határoz. Érvényesülni kellett azonkívül e törvényjavaslatban, azon speciális magyar jellegnek, mely a magyar nemzet, a magyar nép véréből, természetéből ered, mely jelleg ritka s csakis elsatnyult magyarban tagadja meg magát; azon nemzeti jellegnek, mely megeszményítve firól fira száll s a bölcső melletti dajkadanában ép tótóber 29. 187Í). 269 ugy, mint a koporsó feletti gyászbeszédben kifejezést talál; érvényesülni kellett a hazaszeretet fogalmának, az „itt élned, halnod kell" igazságának, e haza földjéhez, e föld utolsó rögéhöz való ragaszkodásnak. A magyar nemzet nem kozmopolita, nem híve az „übi bene, ibi patria" elvének. Ha egyeseket ma gával ragad is a külföldieskedés kórláza, végperczeikben legalább, fölébred bennök a magyar állampolgárság magasztos, nemzeti érzete s hazajönnek meghalni, hogy véglehelletök legalább azon drága földet érje, melyhez életökben hűtlenek lettek, de mely, mint jó anya, a megtért gyermeknek megbocsát s keblébe fogadja. Ugyanazért a törvényjavaslat nem fosztja mindjárt meg állampolgárságától azt, ki más külföldi államnak kötelékébe belépett s az állampolgárság elvesztését csakis a haza, illetőleg az osztrák-magyar monarchia határain kivül 10 éven túl terjedő engedély nélküli szakadatlan tartózkodáshoz köti. De mig egyrészről nem fosztja meg a törvényjavaslat a hazának külföldre vándorolt s talán idegen állam kötelékébe is belépett polgárát sem mindjárt az államj)olgárságtól; másrészt nem mond le ily, részint a viszonyok által külföldre hajtott, részint talán hazájokról megfeledkezett állampolgárok gyermekeiről s azokat a hazának visszaköveteli, midőn a magyar állampolgárnak törvényes s magyar állampolgárnőnek törvénytelen gyermekeit is, mint a kikre a haza mindig joggal számithatni remél, magyar állampolgároknak tekinti akkor is, ha azoknak születéshelyök külföldön van is, mert hiába: „csak sast nemzenek a sasok". (Zaj és ellenmondás a szélső baloldalon.) Madarász József (közbeszól): De kétfejű sast! (Derültség a szélső baloldalon.) Péchy Jenő előadó: . . — És a magyar vér nem romolhatik annyira, hogy az az ivadékokra is kihasson; magyar anya emlőiről pedig, más, múlt magyar, le nem szakadhat, habár észak köde, vagy dél forró napja üdvözölte is annak születését. E speciális magyar jellegnek a törvényjavaslatban visszatükrözését, lehetetlen örömmel nem üdvözölnünk, mint újabb bizonyítékát a külföld előtt, hazánk, nemzetünk hagyományos szabadelvű érzületének, szemben például a szintén szabadelvű Anglia hason törvényével, mely, mig egyrészről minden angol területen született, bár idegen nemzetiségű s állampolgára szülék gyermekét angolnak követel; ugyanakkor másrészről békót verve az egyéni szabadságra s az állameszmét, az állami suprematiát annak felibe helyezve, állami kötelékéből újabb időkig senkit fel nem oldott s az állampolgárságból el nem bocsátott. Jelen törvényjavaslat e tekintetben is reproducálja hazánkat, a szabadság hazáját, a szabad eszmék szülőföldjét,
