Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-154

ggfj 154. srszágos ülés október 28. 1879. húzások az eddigi terv szerint történtek, ennél fogva 1880-ban a megtakarítás 2 7 2 millió frtot tesz. A szőlő - dézsmaváltsági kötvények ügye következőleg áll: {Halljuk!) 1869. január 1-től számított 22 év alatt voltak ezen kötvények tör­lesztendők és pedig az első törlesztési terv megállapittatott 1871-ben és volt számítva 16 millióra. Ezen törlesztési terv nem felelvén meg az igényeknek, 1874-ben módosittatoít és át lett alakítva 24 millió frt erejéig. De ez sem felelt meg a tényleges eredményeknek, mert mindössze 25 millió frt bocsáttatott ki ilyen köt­vényekből s még ezzel sincs véglegesen befejezve a kibocsátás. Az 1879-ik év végével marad még törlesztetlen 20 millió forint. E törvénynek intézkedése arra volt alapítva, hogy ezen kötvényeknél az állam csak a közvetítő szerepét játsza s a váltságkötelezettektől az ese­dékes részleteket beszedje, úgy másrészről a kötvénytulajdonosoknak kifizesse. Azonban itt szintén a tényleges eredmények nem felelnek meg a várakozásoknak, mert a beváltási eljárás hosszú időre húzódván, az illető váltságkötelezett csak 10—12 év múlva jutván néha tudomására annak, hogy mit kell fizetnie, igy ezen idő lejártával egyszerre 20—24 rész­letet kellett volna fizetni; úgy hogy a váltság­kötelezettek összes tartozásai, ma a 7 millió frtot meghaladják. Ezen összeget a váltságkötelezet­teken egyszerre behajtani majdnem lehetetlen, hacsak azokat birtokaiktól megfosztani nem akar­juk. Úgyszintén nagyok a tartozások a kincs­tárral szemben, mert, az ezen alapon fennálló tar­tozások, meghaladják a 2 millió frtot. így tehát azon indokokhoz, melyeknél fogva a földteher­mentesítési törlesztéseket ajánlani bátor voltam, hozzájárul még az is, hogy a törlesztési terv módo­sításával, a jelenlegi törlesztési terv elhagyásával, könnyíteni lehet a kötelezetteken a tartozások be­fizetésére nézve, minthogy a teher elosztatnék a most megállapított 20 esztendőre. S a most be­nyújtott törvényjavaslat által javaslatba hozom, hogy 1880-tól számitott 20 esztendő állapittassék meg és ezen tartozások, melyek felszaporodtak, szintén részletekben törlesztessenek, hogy a tör­lesztés hosszabb időre halasztassék. Ezen intéz­kedés által eléretik 625,000 frt évi kisebb kiadás. Minthogy azonban ennek is csak egy része esik 1880-ra, most 325,000 frttal kevesebb kiadás van e czímen előirányozva. Ennélfogva a jelzett két törvényjavaslat alapján jövőre az évi kiadás 4.200,000 frttal lesz kevesebb, 1880-ban azonban csak 2.812,700 frttal lesz kevesebb. Harmadik nagyobb kiadásul felemlítettem a vasutak kamatbiztositását. Hogy ezen terhén könnyíteni kell s hogy nem vagyunk képesek ezen terhet tovább is változatlanul viselni, az kétséget nem szenved. Ennélfogva komolyan hozzá kellett látni a kérdés megoldásához, a mely pedig csak úgy oldható meg, ha a kisebb vasutak másokkal egyesittetvén, ez által egyrészt megszűnik a kisebb vasutaknak nagy kezelési költsége, másrészt pedig lehetséges lesz a for­galom könnyítése és megfelelőbb tarifák léte­sítése. Ezen kérdés nemcsak financzialis szem­pontból bírálandó meg, mert jelentékeny finam czialis eredményei egyhamar nem lesznek; de minden esetre nagy nemzetgazdasági fontossága van s ezért komolyan kell vele foglalkozni. Heménylem, hogy rövid idő alatt e tekintetben a kormány képes lesz előterjesztéseket tenni, melyeknek végeredménye oda fog menni, hogy, ha nem is mindjárt, de idővel megtakarítások is fognak eléretni. Ezeknek előrebocsátása után van szerencsém az általam jelzett két törvényjavaslatot benyúj­tani ; egyik a földtehermentesítési kötvények tör­lesztéséről, a másik a szőlődézsmaváltsági köt­vények törlesztéséről. Egyúttal vagyok bátor a t. ház asztalára a következő törvényjavaslatokat letenni; a kőolaj* vám felemeléséről és ásványolaj-fogyasztási adó­ról; a cselédtartási, kocsi- és lótartási adó megszüntetéséről; {Helyeslés) a nyeremény adó­ról ; a II. osztályú kereseti adó tételeinek meg­állapításáról ; a vasúti és gőzhajózási szállítás használatának megadóztatásáról szóló 1875 : XX, t. ez. némely határozmányainak módosításáról szóló törvényjavaslatokat. Továbbá vagyok bátor bejelenteni, hogy reményem van, hogy a legközelebbi napokban azon helyzetben leszek, hogy ezen általam jelzett törvényjavaslatokon kivüí a tisztelt háznak még egyet fogok benyújthatni, a védelmi adóról szólód {Mozgás.) Ezen általam most bemutatott törvényjavas­latok pénzügyi eredményei a következők lesznek : A kőolajvám felemeléséről és az ásványolaj adójáról szóló törvényjavaslatban fel van véve a kőolaj után 8 frtnyi vámtétel, azaz azon vám­tétel, melyet a t. ház már egy izben elfogadott és mely később a tárgyalások alkalmával 3 írtra leszállittatott. Ezen, remélem, most már a két állam törvényhozása által elfogadandó tétel azt fogja eredményezni, hogy a vámjövedelem 5 millióval növekedik, a miből Magyarországra az arany-agiót hozzászámítva, 1.800,000 frt esik. A fényűzési adók megszüntetése a t. házban és a közvéleményben is már régi óhaj; sőt tavaly a t. ház határozatot is hozott, hogy ezek megszüntetése és más által helyettesítésére a pénzügyminister tegyen előterjesztést. Ezen előterjesztést ma vagyok bátor meg­tenni és pedig abban, hogy a fényűzési adóról

Next

/
Oldalképek
Tartalom