Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.
Ülésnapok - 1878-140
144 140. orsEäges ülés jonins 5. 187*. bírják el a kezeléssel járó költségek terhét, mint a nagyobb üzletek. De hogy nem áthághatatlanok ezen nehézségek, tanúsítja azon körülmény, hogy vannak ily intézetek, melyek tetemes kölcsönöket létesítettek ily alapon és sikerrel működnek, s igy ha a létesítendő intézet a megállapítandó alapszabályok alapján megkezdi működését, fődolog az, hogy lehető olcsón, solid alapokra fektetve folytassa üzletét, és hogy működésének súlypontját a földhitel-záloglevelek kibocsátására fektesse. Hogy az intézet nem kizárólag ezen üzlettel foglalkozhatik, az onnan van, hogy módot kell nyújtani az intézetnek készletben levő pénzei gyümölcsöző elhelyezésére. De azonfölül csupán ezen egy üzletágra szorítkozva, megdrágittaínék a kezelés, és ez által megdrágulnának a kölcsönök. A megjelölt korlátok közt tehát más működési tért is kellett biztosítani az intézet számára; de fölfogásom szerint akkor lesz az intézet életképes, ha nem ezen melléküzletekre, hanem a földhitelre, a záloglevél-kölesönre fekteti a fő súlyt. Felemlittetett, hogy a szervezet felette complicált és olyan, mely ma sehol fenn nem állván, bizonytalan, hogy a czélnak meg fog-e felelni. Megengedem, hogy részben központi intézet, részben a vidéken működő előleg-egyletek megtehetős complicált szervezetet látszanak képezni, de felfogásom szerint a gyakorlatban ez nem lesz oly nehézségekkel összekötve, hogy ezen nehézségeket solid, alapos működéssel és az illető tényezők közreműködésével elhárítani ne lehessen, de az intézet létesítése szempontjából, mindakettőnek — ugy a központi, mint a vidéki intézetnek létesítése szükséges. Mindegyiknek megvan a maga különböző, nemcsak az alapszabályok által körülirt hatásköre, de oly hatáskör, mely a dolog természetéből folyik, így a zálogleveleknek hitelt, szerezni .az egyes vidéki egyletek nem volnának képesek, arra szükséges, hogy oly központ alakuljon, mely ezen műveletek kereszruTviíelefe alkalmas légyen. Maguknak a vidéki társulatoknak feladata felkeresni a kölcsönvevöket és a kölcsön felvételét a központnál lehetőleg közvetíteni. Ha ezen complicáltnak látszó szervezet kellően kezeltetik és mindenki hatáskörén belől marad, minden összeütközés nélkül teljes jó sikkerei működhetik. Azért azt hiszem, hogy ily szervezetre alapított intézet életképes is lesz. Maga a törvényjavaslat ellen nem tétetett lényeges ellenvetés, sem a bizottságokban, sem más helyütt, a hol ezen törvényjavaslat tárgyaltatott. A fősúly az alapszabályokra fektettetett, és az alapszabályokban a bizottság által eszközlött, nem módosítás, hanem irányelvek megjelölése a következő eltéréseket eredményezték az eredeti tervezethez képest. Nem fogom ezeket mind elősorolni, mert részben az előadó ur is szíves volt azokat felhozni, de a főbbeket mégis szükségesnek látom előadni. Ilyen nevezetesen az előleg-egyleteknek korlátolt felelőssége. Azon egyéneknek, kik a vidéken szövetkeznek, bizonyos felelősségét kimondani mindenesetre szükséges; mert egyes egyén, mint kisbirtokos nem nyújthatja azon biztosítékot, melyet általában a szövetkezet nyújthat. De azért még sem szükséges, hogy e felelősségoly korlátlanul mondassék ki, mint az eredeti tervezetben volt; nem szükséges az üzlet biztosítására, másrészt pedig az ily korlátlan felelősség ezen egyleteknek alakítását nagy mérvben megnehezítené. Azért mondta ki a pénzügyi bizottság azt, hogy kívánatosnak tartja, hogy ezen felelősség bizonyos korlátok közé szoritassék, az illető előleg-egyletekre szorítkozzék és csak azon üzletekre, melyeket a központnál közvetítenek; és hogy a szövetkezeten belől az egyesekre nézve a járandóságnak csak ötszöröséig terjedjen a felelősség a mi azután — az eredeti befizetésnek 100 frt levén az összege — 500 forintnyi maximum-kötelezettséget állapítana meg. Ez nagyrészben meg fogja könnyebbíteni az egyes egyénekre a szövetkezetbe való belépést s i igy az eljárást is, a nélkül, hogy a ez él koczI káztatva lenne. Másik lényeges módosítás, melyet a bizottság, különösen a jogügyi bizottság kezdeményezése folytán tett, az, h^ojy^jazqn^kedyezmériyek, melyek e törvényben kimondatnak, ne terjesztessenek ki az előleg-egyletekre, hanem'**¥zörítkőzzanak főleg a központi intézetekre. Felfogásom szerint ezen intézményeknek adandó kedvezményeknek nagy részét nem is vehették volna igénybe az előleg-egyletek s igy ezen megszorítás talán nem is felesleges, de minden esetre ezen egyletek e kedvezmények nélkül is sikerrel fognak működni. Az alapítványok biztosítására szintén új intézkedést kivan a bizottság javaslatba hozni. De itt kénytelen vagyok megjegyezni, hogy először is nem oly lényeges eltérés ez az eredeti tervezettől; mert magok az alapítók, midőn az alapító leveleken megtették az alapítványokat, ugy is kötelezték magukat mindazon alapítványoknak biztosítására, melyek hosszabb időn át fizettetnek be. Azonfelül a biztosítás, mely most a pénzügyi bizottság jelentésében foglaltatik, nem terjed ki telekkönyvi biztosításra, mert ez sok tekintetben eltér az alapítóknak szándékától; megnehezítette volna az eljárást s igy esetleg 1 felszabadította volna az alapítók egy részét oly