Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-138

110 13$. országos ülóa május 81. 1S7SJ. a tulajdonos terhét képezi, mindennap zaklatni fogja a tulajdonost a tisztogatásért és újításért, és azon felül, ha & tulajdonos netán panaszkodni talál, hogy nagyon sok anyag fogy el, s midőn ő épületét meg akarja nézni, hogy azt ellenőrizze, igen könnyen megtörténhetik, hogy a tulajdonost kiküldik a nélkül, hogy keze-lába a földet érje. (Tetszés és helyeslés a szélső balfelöl. Mozgás jobbjelül.) Ily körülmények köztt pedig nem hiszem, hogy a t. előadó ur kétségbe vonná, hogy akkor, a mikor egyrészről a felügyeletet a tulajdonos nem gyakorolhatja, mert a katonaság őt oda sem fogja engedni, másrészről az újításokról neki kell gondoskodni: akkor a véletlen esetet, vagy oly személyeket, kikért a katonaság nem felelős, itt kivételbe tenni, azzal a jogelvvel, melyet a t. előadó ur említett, összeférhetőnek egyáltalában nem tartom; mert ^agje csak azt, hogy épületrészek vagy bútordarabok adatnak át használat végett. Véletlen az, hogy ha a katona nagyon rátalál ülni a székre ä az alatta letörik? (Derültség.) Olyan véletlen, mint a milyen ez alatt érthető. A tulajdonos hiába fogja követelni a szék értékének megtérítését, mert a katonaság a bíróság előtt ügyvédje által azt fogja mondani, hogy a szék természete szerint arra való, hogy egy embert megbírjon, ha ráül; miután pedig a szék minden törvény ellenére összetört egy ember alatt, a ki a katonai szabályok, a katonai reglement szerint arra leült; ennélfogva ez egy oly véletlen eset, melyért a katonai kincstár nem felelhet. (Derültség a szélső balon.) De vannak továbbá olyan személyek is, a kikért nem felelhet a katonai kincstár. De egyről világosítson fel engem a t. előadó ur. Ha tud gondoskodni e törvényben arról, hogy a tulajdonosnak módja és alkalma legyen a maga épületére és bútoraira, ha tud akkor erre garantiát találni, elfogadom a törvényjavaslatot. De midőn kénytelen lesz megengedni, hogy a leltár mellett a katonaságnak átadott bútordarabokra őrizetet gyakorolni, elismerem, igen fontos jogi momentum fekszik abban, hogy a leltár melletti átadás mondatik ki — a tulajdonosnak nincsen joga és módjában, akkor azt nem lehet kimondani, hogy a katonaság nem felel egyik-másik személyért, ha a katonaság őrizetében levő bútordarabok eltolvajoltatnak, például az utczán járó-kelők által, vagy elrontatnak az altisztek családtagjai által, pl. a gyermekek, szakácsnék vagy dajkák által — nem tudom, hogy ezek oda tartoznak-e a katonai személyek közé, kikért szavatosságot vállal a katonai kincstár, (Felkiáltások jobbfelöl: Azokért igenis felelősségei vállal!) de az bizonyos, hogy az utczai csavargók nem tartoznak oda, kikre pedig felügyelni mégis csak a magánjog szerint a szavatossági jogot maga után vonólag azok kötelessége, kik az illető tárgyak őrizetére leltár szerint vannak kötelezve. Miután ez a dolog igy áll, miután ez szoros, subtilis jogi distinctió, s nem mondom, hogy Nóvák Gusztáv indítványa mindjárt megfelel a czélnak, nem is akarom azt mondani, hogy az terjesen megfelelő, hanem az eszmét magát helyeslem : arra kérem a t. előadó urat, legyen szives belenyugodni, hogy ezen indítvány a véderő bizottsághoz megfontolás és azon értelemben való elintézés végett utasittathassék. (Helyeslés a szélső balon.) Tisza Kálmán ministerelnök: Én csak röviden kívánok a tárgyhoz szólani, megjegyezvén mindenekelőtt, hogy a katonaságnak, mint bérlőnek viszonya a tulajdonoshoz és \ tulajdonosnak viszonya a katonasághoz mint bérlőhöz ugyanaz, a mi a bérlőnek és tulajdonosnak viszonya egymáshoz egyáltalában. Hogy minő czélra szolgálhat az, a mint az előttem szólott t. képviselő ur tette, a katonaságot mint barbár invasiót akarni feltüntetni, azt nem tudom; mert azt mondani, hogy „tudjuk, hogy szokott lenni, hogy ha azon tulajdonos meg akar győződni valamiről, hogy módját fogja találni a katonaság, hogy ugy eltávolítsa, hogy se keze, se lába ne érje a földet: ez oly kifejezés, hogy itt azt kell feltenni, hogy barbárokról van szó. Ha egyes excessus okot szolgáltathat arra, hogy ilyesmit általában mintegy az egész osztály jellemvonásául tüntessünk fel, akkor nincs egy népnek és igy a miénknek sem egy osztálya, melyet ne lehetne ilyen módon becsmérelni; de nézetem szerint egy eset erre indokot soha sem szolgáltathat. Nézetem szerint annyival inkább helytelen ezen felfogás, mert midőn egy laktanyáról, annak megtekintéséről van szó, nem is az egyes közembernek, hanem a laktanya parancsnokának van ahoz hozzászólása, hogy mi engedhető meg és mi nem. Nem vitatom tehát, hogy mi czélhoz vezethet ez, de hogy meg nem érdemlett dolog a katonaság részéről: azt határozottan állíthatom. Áttérve a dologra, azokra, a mikeí a véletlen esetre mondott a t. képviselő ur, a t. előadó ur teljesen kifejtvén szerintem is helyesen nézetét, szólani nem fogok. De figyelmeztetni kívánom a t. házat különösen az 5. bekezdésre, a melyet az először felszólalt képviselő ur kihagyatni kíván, és ennek kapcsában még arra is, hogy a leltár szerinti átadás törvény általi biztosítása, pedig a leltár ellen Eötvös képviselő urnák sincs kifogása, egy oly dolog, a mi rendszeresítve a katonasággal szemben, ezen törvény utján lesz először: pedig ez nagy fontosságú. De még nagyobb fontossággal bir és még nagyobb megnyugtatást ad akár a véletlen esetre, akár más esetre nézve az, a mi az épen kihagyatni szándékolt 5. bekezdésben mondatik. Hogyha kártételről van szó, nem az mondatik, a mi pedig eddig praxis volt, hogy a katonaság tartozik megtéríteni, ha az