Képviselőházi napló, 1878. VI. kötet • 1879. május 7–május 27.

Ülésnapok - 1878-120

120. országos ülés májas 9. 1879. gj teni. Azon ministeri indokolás, a mely a múlt országgyűlésen nyújtatott be az akkor beterjesztett erdőtörvényjavaslathoz, a negyedik lapon ezeket mondja: „Ez intézkedések a következőkben körülirt elvekre vannak fektetve. A fennnevezett jogi személyek, t. i. azok, a melyek a 17. §-ban meg vannak nevezve, „nincsenek feljogosítva a tőke fogyasztására, hanem csak e tőkének összes befolyással biró, a viszonyokhoz képest esetről esetre megállapítandó kamatai élvezetére. Miután pedig az erdőtőke talajból és fakészletből áll, és e tőkének tartós kamatait csakis a folyton pótlandó famennyiség tömege képezi, múlhatatlanul szükséges a gazdaságnak oly berendezése, illetőleg ellenőrzése és a szabadságnak oly korlátozása, a melynél fogva a tőke megtámadható és a tartósan élvezendő kamatmennyiség a pillanatnyi előnyök érdekében túlságosan emelhető ne legyen. Én ezen elv helyességét készséggel beismerem, de akkor azt kérdezem, hogy miképen kerülnek ide az ipar-részvénytársulatok erdei? Hiszen ezek az ipartársulatok általában nyerészkedésre alapítvák és ezek is tulajdonuknak, legyen az bár erdő, épen oly korlátlan tulajdonosai, mint akármely más magán ember, és jogaik gyakorlatában csak a bányatörvény által vaunak korlátozva, a mennyiben az illető társulat „bányatársulat" vagy pedig az alapszabályok által, ha egyéb társulat. Ha tehát az ő érdekük azt kívánja, hogy erdejüket egyszerre vágassák le, mert ez által magukat nagyobb károktól óvják meg, nem tudok magamnak okot képzelni, a mely miatt őket ebben korlátozisi, vagy pedig — a mint a ministeri indokolás mondja — ezen szabadságuktól megfosztani lehetne. Azt hallom, hogy a társulatok rablógazdaságot szoktak vinni és hogy erdőpusztítók. Ez volt, t. ház, a bizottságban is mondva, a melynek magam is szerencsés voltam tagja lehetni; és az is mondatott, hogy ha a közbirtokosságot korlátozzuk, nincs ok, miért ne korlátozzuk ezen ipar-társulatokat is. Más okot sem a bizottságban, sem itt a házban nem hallottam. A mi a közbirtokosságot illeti, sok szó fér ahhoz, vájjon azokra nézve, a kik kétségtelenül szintén korlátlan tulajdonosai saját erdeiknek, helyes-e ezen intézkedés, valamint nagyon szükséges volna ezen szónak határát is megszabni, hogy az meddig terjed, hogy különösen a családi közös erdők, vagy általában, ha több testvér közösen kezeli erdejét, ilyennek vétessenek-e? De erről most szólani nem akarok; csak annyit jegyzek meg, hogy egy tételből, melynek helyes volta még kétes, nem lehet az analógia helyességét bebizonyítani. A mi pedig az erdőpusztítást illeti, bátor vagyok kérdezni, vájjon erdőpusztító-e, a ki az erdejét azért irtja , hogy abból búzaföldet csináljon, vagy általában azért vágja le, mert azt akkor jobban birja értékesíteni? Szerintem ez nem erdőpusztítás, mert e fogalom bizonyos érték megsemmisítését, vagy csonkítását involválja; szerintem az ilyen okszerű gazdaság. Az erdő is, nemzetgazdasági tekintetben, nem arra való, hogy szépségében gyönyörködjünk, mint azt talán némely szenvedélyes vadász, vao-y erdész képzeli, hanem arra, hogy azt értékesítsük, [ügy van! a halóidalon.) Hát mi értékesíti leginkább az erdőt, mi teszi leginkább jövedelmezővé és okozza, hogy a tulajdonos nagyobb gondot fordít rá, és nem engedi, hogy idő előtti legeltetés által pusztíttassák? Az, t. ház, leginkább az ipar és némileg a kereskedés. A kereskedést mi itt nem is akarjuk korlátozni, kereskedelmi részvénytársulatok alakulhatnak tetszés szerint, a nélkül, hogy ezen második bekezdés korlátozása alá esnének; mi csak az ipart akarjuk korlátozni, a melyért ecldig bizony keveset tettünk, hogy megvédjük azt ez országban az idegen verseny ellen, most pedig ily gyámság alá akarjuk vetni; ezen állítólagos erdőpusztítóra oly békót akarunk hozni, a mit a magán erdő birtokosára nem decretálunk, és a mely miatt ezentúl erdőipar-részvénytársulatok alakulása nem lesz lehetséges, hacsak nem lesznek képesek tizannyi erdőt vásárolni, melynek egy-egy pagonya évi fa-szükségletöknek megfelel. Ezt tehát indokoltnak nem tartom. De talán nem is jól fejeztem ki magamat, midőn általában iparról beszéltem, mert itt a magán iparűző nincs korlátozva, csak a részvénytársulatok , de nincsenek korlátozva a közkereseti társulatok sem, vagy a bánya-törvény szerint azon bánya-társulatok, a melyek egy tizenhatod résznél kevesebb részre vannak osztva. Hanem hát ez is egy érvvel több arra nézve, hogy annak helytelensége kitűnjék. Mert micsoda igazság az, hogy a mi egynek szabad, az a többinek ne legyen szabad; vagy ha többeknek bizonyos alakban szabad, de mint részvénytársulatnak ne legyen szabad. Gömörben, mint bátor voltam említeni, a vas-ipar legnagyobb részben részvénytársulatok kezében van. Ezek közül mindenik bir saját erdőt is, de alig van közöttük egy is, mely idegenektől erdőt ne vásároljon. Azok saját erdeiket tartalékerdő gyanánt kezelik, és csak akkor nyúlnak hozzá, mikor idegenektől nem kapnak, vagy nem vehetnek elegendő fát, vagy véletlen szükségből megszorulnak. De azért, és talán épen azért, nem űznek ám rablógazdaságot, mint Tisza Lajos képviselő ur monda. Tessék odajönni és 7*