Képviselőházi napló, 1878. VI. kötet • 1879. május 7–május 27.
Ülésnapok - 1878-131
300 131. országos ülés májas 28. 1879. maga részéről is bizonyos megfelelő kötelezettséget; és hogy akkor, midőn az állam segélyét akarja újabban igénybe venni, annak újabb jogok biztosítását meg ne engedje. [Helyeslés balfelöl.) Ily jogokat az államnak okvetlenül követeimé kell, mert az állam csak úgy adhat segélyt, csak úgy hozhat áldozatokat, hogy ha a viszonosság elvénél fogva, ezen áldozatok révén kiterjesztheti befolyását azon társulatra, a melyet segélyez; hogy ha ezen áldozatok révén biztosíthatja magának azt, hogy a vállalat, a melyet segít, az állam érdekeit is fogja szolgálni. {Helyeslés a baloldalon). A kassa-oderbergi vasuttársulat ismét jelentékeny áldozatot követel az országtól, mert több millióra rug az az összeg, a melyet igényel. A vasútnak ügyei a lehető legbonyolultabbakká váltak a nélkül, hogy e végett az államot okozni lehetne. Azt hiszem tehát, hogy akkor, midőn az állam egy önmaga hibája folytán elbukott társalatot segélyez, az állam jogosan követelheti, hogy a társulat viszont az állam érdekeit is tekintetbe véve, azokat megfelelően szolgálja. [Helyeslés a haloldalon.) Legyen szabad már most, t. ház, azt kérdeznem, hogy ezen elveknek és ezen elengedhetetlen feltételnek eleget tesz-e az előttünk fekvő törvényjavaslat ? Szerintem nem. {ügy van! balfelol.) A törvényjavaslat gondoskodik arról, hogy a társulat pénzügyeit rendezhesse, hogy az pénzügyi zavarából kisegítve, legyen; csak egyoldalulag gondoskodik a társulat előnyéről a nélkül, hogy gondoskodnék az állam előnyéről is, vagyis arról, hogy akkor, midőn az állam az áldozatot meghozza, legalább megfelelelő befolyást biztosítson magának a vasút ügyeire; a törvényjavaslatban e biztosítékot, az állam érdekei által megkívánt ezen elengedhetetlen feltételt nem találom s nem találom ezt a bizottsági előterjesztésben sem. És azért, mert én nem tudom elképzelni azon esetet, hogy az államtól bárki, vagy bármely magántársulat kedvezményt, segélyt követeljen megfelelő viszonszolgálat nélkül; és miután ezen követelést igen, de a viszonosságot a törvényjavaslatban nem találom kifejezve : azt részemről el nem fogadhatom. {Helyeslés a baloldalon.) De előttünk van, t. ház, a közlekedési bizottság kisebbségének a véleménye. A javaslat a mellett, hogy igen alapos és szabatos előterjesztésben, szépen kidomborítva állítja élőnkbe az egész ügy részleteit, még azon kiváló érdemmel is bír, hogy különösen az általam előbb kiemelt feltételt az állam érdekeinek első sorban történő biztosítását is a kérdés megoldásának feltételéül tűzi. A különvélemény az állam ezen érdekeit és jogait állítja előtérbe és ezen jogok érvényesítése alapján kívánja a kérdést megoldani. A különvélemény okoskodása, röviden összefoglalva, ebben áll: Az állam egy vasuttársulatot érdemén felül subventionált, ezen társulat subventióval kijönni, megélni nem tudott, tehát az önálló fennállhatásra jogát elvesztette; az államnak, hogy ily társulatot fenntarthasson, különben is áldozatot kellene hoznia; és végre a különvélemény kiemeli azt is, hogy a kérdéses vonal a magyar állam közlekedési hálózatának egyik igen fontos részét, sőt lánczszemét képezi kiviteli fővonalunknak észak felé és e szerint kiviteli forgalmunknak jelentékeny tényezője. Ebből kifolyólag a különvélemény igen természetesen ugy következtet, hogy miután a vasuttársulatot az állam úgy is csak áldozat árán tarthatja fenn, és miután e vonalra az államnak ugy is szüksége van, vegye meg. az állam e vasutat és használja fel azt, saját érdekeinek ugy, mint azt legjobbnak és czélszerübbnek találja. Tegye pedig ezt az állam annál is inkább, mert a mint látjuk, a különvélemény szépen bebizonyítja, hogy ezen vasútnak megvétele, — és erre nézve ellenvetés sem történt — nagyobb áldozatot nem igényel, mint a mennyit most ezen törvényjavaslat kivan az államtól. Mi volna tehát természetesebb, mint az, hogy a ház a különvéleményt elfogadja. Azonban azok után, a miket e házban elmondatni hallottam, alig hiszem, hogy lenne valaki, ki azt hinné, hogy a ház többsége a különvéleményt mégis elfogadja. Pedig mily ellenvetések tétettek a különvélemény érvei ellen ? Én csak egyetlen lényegesebb, számbaI vehető ellenvetést hallottam s ez az volt, hogy ha a magyar állam a kérdésben álló vonalat megvenné, akkor az osztrák állam szintén megszerezné a területén levő vonalrészt, ez pedig a magyar közlekedési érdekekre nézve káros lenne. No már, t. ház, én azt hiszem, hogy ha valóban így lenne, bár erre nézve még kísérlet sem történt — tehát még nem mondható, hogy j igy lesz, de tegyük fel, mondom, hogy igy lenne és tegyük fel, hogy a mint ez nékem is meggyőződésem, az osztrák állam megvenné az illető vasutrészt, — kérdem, mi haj, mi zavar támadna ebből közlekedés - ügyünkre nézve ? Vájjon elenyésznék-e ez által azon előnye a magyar államnak, hogy részéről befolyását egészen az északi határig kiterjesztené? Azt hiszem, nem. Én, ki 20 év óta működöm vasutügyekben, nem tudom még elképzelni sem, hogy ily rövid vonallal az osztrák állam a mi közlekedési politikánkat károsan befolyásolhatná. Nincs meg a technikai lehetőség erre. A mai korban minden vasút kisebb nagyobb mértékben egyforma szabályok és eljárás mellett kezelteI tik; e szabályok már magok lehetetlenné teszik,