Képviselőházi napló, 1878. VI. kötet • 1879. május 7–május 27.

Ülésnapok - 1878-131

181. országos ülés május 88, 1879. 299 Azt hiszem, hogy a t. ház helyeslésével találkozom, ha indítványozom, hogy ezen ünnepély alkalmára, ép úgy mint Budapest főváros törvényhatósága, az egyetem éB akadémia, a képviselőház is koszorút tegyen a leleplezendő szobor talapzatára. (Általános helyeslés.) A koszorú megszerzésével talán a háznagy bízathatnék meg. (Helyeslés.) Az akadémia elnöke a képviselő urak részére bemeneti jegyeket küldött, melyek a háznagyi hivatalban átvehetők. Az elnökségnek egyéb előterjesztése nincs. Következik a megállapított napirend szerint, a kassa-oderbergi vasút függő ügyeinek rendezéséről és az eperjes-tarnowi vasút magyarországi részével való egyesítéséről szóló törvényjavaslat általános tárgyalásának folytatása. Boros Béni: T. ház! A jelen ülésszak nem nevezhető meddőnek a vasutügyekre vonatkozólag, mert ez ülésszak alatt egész halmazát intéztük el a vasúti ügyeknek és a vasúti ügyekkel összefüggő kérdéseknek. A tárgyalás alatt felmerült vitákból azon tapasztalást merítettem, hogy a t. ház tagjai a legnagyobb érdekeltséggel viseltetnek a vasúti kérdések iránt és ez érdekeltségből folyólag igyekeznek azokat úgy megoldani, a mint azt a hazának közgazdasági érdekei leginkább megkívánják. Azt én igen szerencsés véletlennek tartom részemre nézve, hogy aránylag többet foglalkozunk a vasúti ügyekkel, mert ezen tárgyalások alatt alkalmam volt a t. ház tagjainak intentióját, törekvéseit és azon szándéklatait tanulmányozni és megismerni, melyek szerint vasúti ügyekben ezután eljárni kivan; alkalmam volt egyúttal azon örvendetes tapasztalást is tennem, hogy az eddig követett vasúti politika helyett, most már egészségesebb alapokon mozgó, az állam érdekeinek jobban megfelelő vasúti politika tüzetett ki irányelvül. Ez alkalommal constatáltam azonban azt is, hogy az eddig követett vasúti politika az ország érdekeinek meg nem felelt; hogy a vasúti engedélyezéseknél az ország anyagi erejének, az államvagyonnak legnagyobb része elköltetett a nélkül, hogy gondoskodtak volna akkori kormányaink arról, hogy az igy létesített vasutak egyúttal feltétlenül az ország közgazdasági érdekeinek faetoraivá váljanak. Ezt szem elől tévesztettük, pedig tudnunk kellett volna azt, hogy ha valami a vasutakba fektetett költségeket képes leend velünk elfeledtetni; hogy ha valami képes lesz megnyugtatni ezen költségek folytán felmerült terhek viselése alkalmával, úgy ez csak azon gondolat lehet, hogy ezen vállalatokat az ország érdekeitől foghatjuk függővé tenni, és hogy ezen vállalatok az ország érdekeinek fognak szolgálni. Kifejezésre jutott -pzon sajnos ténynek eonstatálása is, hogy ezen valóban igen jelentékeny áldozatok árán létesített vállalatok, most, midőn már a befektetéseknek gyümölcseit kellene élveznünk, midőn érezzük azt, hogy itt van a szüksége annak, hogy e vállalatok ezéljuknak megfeleljenek; midőn látjuk azt, hogy Amerika és Oroszország terményeinek gyilkoló versenye a mi terményeinket leszorítja eddigi piaczairól és e verseny ellen legbiztosabb fegyverünk volna az, ha közlekedési hálózatunk főbb vonalaival feltétlenül rendelkezhetünk és czéljukra fel nem használhatók, hogy vasúti hálózatunkkal nem rendelkezhetünk feltétlenül ; hogy akkor, midőn az ország anyagi erejének túlfeszítésével létesített e vállalatokat a kiviteli kereskedelem megfelelő faktoraivá akarja tenni, ezt nem teheti, mert közlekedési hálózatunk leglényegesebb része az állam kezéből kisiklott. Ezen általános megjegyzést azért voltam bátor előrebocsátani, mert én az előttünk fekvő- a kassa-oderbergi vasút függő ügyeinek rendezésére vonatkozó törvényjavaslatot csakis ezen általános szempontokból kívánom tárgyalni. Részletekbe nem bocsátkozom, mert a részleteket a kormány és a bizottság előterjesztései, valamint az e házban tartott jeles beszédek alaposan és kimerítően felsorolták. És ha e részleteket tovább fejtegetném: vagy ismétlésekbe esném, vagy recriminatióba kellene bocsátkoznom, pedig bármennyire helyén lennének is azok, ezen tömérdek visszaélésekkel ékeskedő vasút ügyének tárgyalásánál czélhoz nem vezetnének; mert tapasztaljuk, hogy nálunk a recriminatióknak még csak azon értéke sincsen, hogy az illetők, a kik vasúti bajainknak leginkább okozói, még csak találva sem érzik magukat és rósz lelkiismeretükkel nem számolnak. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Altalános szempontokból kívánom tehát tárgyalni a kérdésben lévő ügyet, kiemelvén azon két szempontot, melyet beszédein bevezetésében a t. ház figyelmébe ajánlottam. Én ugyanis ezen két szempontot tartom a jelen kérdés megoldásánál is különös figyelembe veendőnek akkor, midőn ismét egy új vasúti kérdés áll a ház előtt, midőn újabb követelésekkel lépnek elő, midőn az országnak jelentékeny vagyonáról kell ismét rendelkeznünk; tebát midőn az egyik félnek előnyöket biztosítunk, okvetlenül meg kell gondolnunk, hogy nem volna-e a háznak kötelessége a kérdés másik oldalát is tekintetbe venni és azt is megvitatni, hogy ezen meghozott áldozatokkal szemben, a viszonosság elve az állam részére újabb Jogokat biztosít-e? Én azt hiszem, t. ház, hogy e két kérdést egymástól elválasztani nem lehet, mert nem képzelhetem azon esetet, hogy valamely magántársulat az államhoz subventióért, anyagi segélyért folyamodhassék a nélkül, hogy ne érezzen a 38*