Képviselőházi napló, 1878. VI. kötet • 1879. május 7–május 27.

Ülésnapok - 1878-130

• 130. országos tii nyerhetnek együttesen. Ez á dolgot bonyolítani csakugyan nem fogja, hanem igenis, azt hiszem, közelebb fogja vinni a végmegoldáshoz és ennek következtében én részemről a kérdést egyszersmind a lajthántúli kormánynyal egyetértve tartottam elintézendőnek, és meg is oldottam ugy, a mint az előttünk fekvő törvényjavaslatból látható; természetesen a magyar kormány többi tagjaival egyetértve. Azt mondják némelyek, hogy lehetséges az ilyen dolgot jobban is megoldani. Igenis lehet, ha csak a mi álláspontunkból kell megbírálni, de mikor két fél közötti megegyezésről van szó, akkor a másik fél szempontját is figyelembe kell venni; mert méltóztassék csak felvenni, hogy minő megoldási mód volna az in praxi, ha azt mondtuk volna, a mi itt nekünk ma ajánltatott, hogy a mértföldek aránya szerint és a bruttó-jövedelem mérve szerint oldassák meg a vasútnak kamatozási kérdése. Ez igen szép dolog, de méltóztassanak elhinni, hogy azok, a kik ellenében ezen okoskodást fel akarjuk állítani, ez okoskodást folytatva azt mondhatnák: helyes, elfogadjuk a bruttó megosztását, nincs ellene semmi kifogásunk, csak azt az egyet kötjük ki, hogy a mi vonalainkon levő jövedelem nekünk számítson, a ti vonalaitokon levő jövedelem pedig nektek számítson. Meg kell pedig vallani, hogy ez elméletileg szintén alapos okoskodás, t. i., hogy az egyik állam a maga vonalának terhét, a másik állam szintén a magáénak terhét viselje, és hogy az egyik állam a maga vonalának jövedelmét, a másik állam szintén a magáénak jövedelmét élvezze. Ennek a felfogásnak tehát csak annyi jogosultsága van, mint a másiknak. Ha ezek a kérdések akkor keletkeztek volna, a mikor a két állam még egységes állam volt, akkor már a megosztás kulcsa is meg lenne állapítva, de ezen kérdések később merültek fel, és igy azokat a viszonyokat folytatólagosan létesíteni nem volna tanácsos. Mind a két felfogásnak van tehát bizonyos jogosultsága, és én azon nézetnek voltam jszószólója, hogy egyik sem egészen helyes; ámbár az én ministerségem előtt tényleg ez volt az álláspont, de azt mondottam, ha lehet a kettő között középutat találni, mely szerint a kérdést úgy lehet megoldani, hogy se nekik, se nekünk teljes igazságunk ne legyen, akkor oldjuk meg ily módon. így kaptunk 35,000 frtnyi recompensatiót. Ez a bene. E kulcsot ugy találtuk, hogy a vasútnak kilométernyi hosszát s a központi költségeket vettük irányadóul. Ennyi mindaz, a mit e tekintetben elérni lehet. Itt mondom, a felfogás különböző lehet és részemről azt hiszem, hogy két egymással vitatkozó fél köztt egyiknek sem lehet igazságát az utolsó consequeníiáig keresztül vinni, hanem kell oly módot, oly középutat elérni, a és május 21. 1879. ÖÍQ j mely a dolog kiegyenlítésére vezet. (Helyeslés jobbfelöl.) Ez vezetett engem a tárgyalásoknál, s ennek eredménye az, a mi itt be van fektetve. A harmadik kérdés volt az eperjes-tarnowi vasútnak csatolása ezen vasúthoz. Az eperjestarnowi vasút, a mint méltóztatnak tudni, határszéli vasat, Magyarországon kisded, rövid, alig 7 mértföld hosszú vaspálya. Ez a vasút egy más vasúttal sincs magyarországi vasutak közül kapcsolatban, egyedül a kassa-oderbergivel. Én tehát e pályát más vasúttal combinatióba nem vehettem. E vasút eddigi kezelője a magyar államvasút volt és nekem alkalmam volt tüzetesen megismerkedni ezen vasútnak minden viszonyaival ; igyekeztem befolyást gyakorolni ezen vasútra, mint a magyar államvasutak igazgatósága által kezelt vasútra, hogy az ottani forgalom javára váljék és méltóztassanak elhinni, hogy a vasúti kezelésnek jelenleg divatozó rendszere szerint nem voltam képes ezt teljesíteni. Miért? Azért, mert ez egy egészen különálló vasút, a melynek tarifája mindig magasabb, mint a más nagyobb vasutaké, a melynek kezelése a dolog természeténél fogva aránylag olcsóbb. Ez a vasút véletlenül és közvetlenül csatlakozik az oderbergi vaspályához; következik azután a tiszai vaspálya Miskolczig, 10 mértföldön menvén, megint tehát egy rövid vaspálya, aztán a magyar államvasút, és csak ez lett volna valamivel hosszabb pálya. Mindezen négy vasút semmiféle esetben nem volt képes oly tarifát előállítani, a mely a közlekedési igényeknek csak távolról is megfelelt volna. Tehát sokkal ezélszerübbnek és mintegy szükségesnek véltem, hogy e vasút azzal a vasúttal, a melylyel különben is egyedül van összeköttetésben, kezeltessék egységesen és nem különösen, a mi által olcsóbb tarifát nyen Azután az állam is a maga befolyását felhasználhatja, a melyet a tiszai vaspályára bir, és igy tulajdonképen csak két vasút lesz Budapestig, a Kárpátoknál pedig Oderbergig nem lesz csak egy pálya és igy egységes tarifát lehetséges lesz keresztülvinni, a mi dirib-darab pályáknál teljes lehetetlen. Azért én nemcsak beleegyeztem, hanem lépéseket is tettem az iránt, hogy e különösen bonyolódott vasúti ügy megoldatván, egyúttal e két vasút egyesittessék. Azt hiszem, hogy ha méltóztatnak tekintetbe venni azt, hogy jobb, ha egy egységes vasút van, a mely vezet a Sárosmegyei Kárpátoktól egészen Oderbergig, akkor ez bizonyos tekintetben épen helyzeténél fogva is internationalis fontosságot fog kivívni és bizonyos tarifalis eljárások folytán a jövedelem is szaporodni fog. Lichtenstein képviselő ur azt mondja, hogy j azon hatalmas részvénytársulatnak, a melynek 1 kezében az eperjes-tarnowi vasút részvényei 37*