Képviselőházi napló, 1878. VI. kötet • 1879. május 7–május 27.
Ülésnapok - 1878-130
388 ISO. országos ülés májns 21. 1870. Ezeket röviden elmondva, miután külön véleményünk igen tüzetesen elemezi ezen kérdéseket, en részemről csak azt nyilatkoztatom ki, hogy a rendezésnek egyetlen czélbavett módját, különösen sem a kamatmegosztást, sem a kárpótlási követelések nagy részének a magyar állam által való elvállalását, sem pedig az eperjes-tarnovi vonalnak egyesítését el nem fogadhatom, hogy ha a t. kormány módozatokat nem terjeszt elő arra nézve, hogy ezen vasút az elvállalandó évi 200,000 frínyi teher compensatiójául, a magyar állam birtokába jöjjön. Ennélfogva ajánlom a t. háznak az általunk benyújtott és a Helfy t. képviselőtársam által imént beterjesztett határozati javaslatot is lényegében magában foglaló külön véleményt elfogadás végett. {Elénk helyeslés balfelöl.) Péchy Tamás közmunka- és közlekedési minister: T. ház! Én, midőn ezen régi s nagyon bonyolult kérdésben felszólalok és kérem a t. házat, hogy a beterjesztett megoldást elfogadni méltóztassék, azon meggyőződésben vagyok, hogy nem szükséges nekem azon idővel, melyben még a kormány tagja nem voltam, nagyon tüzetesen foglalkoznom ; mert az én hitem szerint igaz, hogy akkor bonyolittattak össze a kassá-oderbergi vasút ügyei, de azokra most már ép oly mértékben, mint pl. Orbán Balázs t. képviselő ur is tette, visszatérni semmiféle tekintetben a jelenlegi megoldásra nézve befolyással nem birhat. (Helyeslés jobbfelöl.) Lichtenstein képviselő ur méltóztatott itt igen füzetesen magyarázni, hogy hány milliót nyeltek el a pénzbeszerzési müveletek, a melynek ellenében ismét más oldalon György Endre és Hegedüs Sándor képviselő urak, de a bizottság előterjesztése is ellenkező véleményében vannak. Én azt hiszem, hogy a mai megoldásra nézve egészen mindegy akár 11, akár 9, akár 10 milliót nyeltek el. Azért én ezen kérdésekkel foglalkozni nem szándékozom, hanem foglalkozom azzal, a mivel nekem, mikor a ministeri tárczát elvállaltam, foglalkoznom kellett, s a minek következtében én e törvényjavaslatot beterjesztettem és kérem, hogy az elfogadtassék. Méltóztatnak igen jól tudni, hogy 1875-ben az állam körülbelől azon időpontra jutott, midőn minden oldalról a régi időben felhalmozódott vasúti bajaink megoldását szükségesnek tartotta. Akkor ez irányban egy törvényjavaslat is alkottatott. A kassa-oderbergi vasút ügye egyike volt, a mint itt most is többfelől hangoztatott, a legbonyolultabb és legkellemetlenebb vasúti ügyeknek, mert az a legrégibb időből származik és igen sok viszontagságon ment keresztül; kézrőlkézre adatván, újabb és újabb bonyolódás esiráirakattak le. Tehát midőn én 1875-ben a ministeri széket elfoglaltam, a többi bonyolódott vasúti ügyek köztt épen egyik legbonyolodottabbnak a kassa-oderbergi vasút ügyét találtam,, melynek megoldása tehát kötelességemmé vált. E kötelességemet én természetesen már csak azon stádiumban oldhattam meg, a melyben azon viszonyokat, melyek e vasútra vonatkoztak, belépésem alkalmával találtam, akkor pedig, mint méltóztatnak tudni, a 4.600,000 frtnak itten megoldásrajutó kérdése már el volt döntve; mert már azelőtt két évvel történt az, hogy a társulat a maga építkezési vállalkozójával e 4.600,000 frtra nézve kiegyezett, s e kiegyezést az akkori kormány észrevétel nélkül fogadta. Sőt nemcsak hogy ezek megtörténtek, de a mi ezeknél mégbonyolódottabbá tette az ügyet, még akkor, két év előtt történt az, hogy ezen összegről váltó állíttatott ki. Méltóztatnak tudni, hogy a váltónál senki sem kérdezi azt, miből származott a követelés; mikor esedékessé válik, meg kell azt fizetni, mert származása tekintetbe nem vétetik, hanem executió utján a váltókövetelés behajtatik. Én tehát ezen stádiumban találtam az ügyet és vettem kezembe a megoldást. Legelső álláspontom az volt, hogy ámbár 4,600,000 frtot tett azon összeg, melyet a társulat — mint a társulatállította— a kormány beleegyezésével, de az én nézetem szerint csak ellent nem mondásával — magára vállalt, mondom első álláspontom az volt, hogy én azt állítottam, hogy ezen 4.600,000 frt azért, mert a társulat azt elvállalta, Magyarországot nem terhelheti. Azt hiszem, hogy ezen álláspontot helyesen foglaltam el; hanem azt nem tagadhattam meg T hogy mégis vannak olyan dolgok, melyekre nézve szükséges figyelembe venni, vájjon nem lehet-e az állam ellenében valóságos, t. i. bíró által is megítélhető követeléseket formálni. Ennek következtében azon kérdéseket, melyekből alku utján a 4.600,000 frt származott, bizottságilag tüzetesen tárgyaltattam, s magam is, elébb a pénzügyministerrel egyetértőleg, azután az Összes kormány beleegyezésével megállapítottam, mennyi lehet azon összeg, mely az országot jogosan terhelheti. Ez az a két millió, mely az állam által kárpótoltatik. Tehát, ha a t. képviselő urak itten nagy áldozatokról beszélnek, azt ne méltóztassanak ugy érteni, mintha itt ajándékok osztattak volna, hanem ugy, hogy azon perek elkerülése tekintetéből, melyek innen származhatnának, s melyek mások ítélete szerint talán nem, de a kormány ítélete szerint igenis bíró által való elitéltetést is vonhatnának magok után, kiszolgáltatását az állam részéről azon összegnek, melyet a kormán} 7 jogosnak tart. Es ezzel elesnek azon bonyodalmak is, melyek magára a vasút-