Képviselőházi napló, 1878. VI. kötet • 1879. május 7–május 27.

Ülésnapok - 1878-128

12S. országos ülés máj«s 19. 1879. 249 érdekeit, másfelől a vonal építését előmozdítani képes lett volna. 1874-ben még csak igen kis része volt a pályának kiépítve, midőn az akkori vállalkozó, különösen a discompte-bank szükségesnek tartotta azt, hogy a törvényen, illetőleg az engedélyokmányon némi módosítás történjék olyformán, hogy a kiépítési határidő meghosszabbittassék és a vlárai szoroson egy kapcsolat eszközöltessék, mely egy, az osztrák kormány részéről kamatbiztosítás mellett engedélyezendő vonallal a kapcsolatot létrehozni és igy egyszersmind a vállalat pénzügyi hitelét emelni képes lenne. A törvényhozás 1874: XXIX. t. ez.-ben ezt meg is engedte, sőt ugyanakkor az eredeti engedélyokmányban kikötött három és félévi határidőt, mely alatt a vonal kiépítése meg kellett volna hogy történjék, hat évre terjesztette ki a törvény szentesítésétől számítva. Mindennek daczára és a vállalat élén álló férfiak minden erőfeszítése mellett sem haladt előre az építés. 1875-ben Stronssberg vállalta el az építést, kötelezvén magát a pozsony-trencséni vasútnak Zsolnáig való kiépítésére is. Azonban ő csak fél évig állott kötelezettségben, ez alatt is keveset tett, mert időközben csődbe jutott s igy kötelezettségének eleget nem tehetett. Mindennek eredménye az volt, hogy a pálya ki nem építtetett és a vállalat mindig nagyobb és nagyobb pénzzavarba jutott. Végre a vállalat élén álló gr. Erdődy, gr. Breunner és mások átvették a kötelezettséget a pálya kiépítésére szükséges pénz beszerzésére, még pedig olyformán, hogy a bécsi első takarékpénztárral kötöttek kölcsönt, mely első sorban be is kebeleztetett a pályára. Ezen kölcsönnek, másrészről pedig a később a grófoktól nyert függő adósság segélyével a vonal kiépítve lön annyira, a mennyire most a forgalomnak át van adva, t. i. Trencsénig, azonban a határszéli csatlakozások sem a magyarországi, sem az osztrák pályával, melyek az eredeti engedélylevélben bennt voltak, ki nem építtettek s a társulat maga 1878-iki közgyűlésén elhatározta, hogy fölkéri az országgyűlést, hogy ezen kötelezettsége alól oldja is fel. Igy állott a dolog akkor, midőn a kormány észrevévén azt, hogy a társulat pénzzavarai következtében valószínűleg válságos helyzetbejutván, még nagyobb calamitásokat hozhat nemcsak a vállalatra, hanem a pályára magára is: tárgyalásba bocsátkozott annak megvétele iránt. És azon alku létre is jött olyformán, hogy a kormány az állam nevében egyfelől magára vállalta azon 5.888,000 frtnyi tartozást, melylyel a fővállalkozók, Erdődy és Breunner grófok tartoznak a társulat nevében az osztrák takarékpénztárnak és másfelől a függő adósságok fedezésére, melyeket az említett grófok előlegeztek e csonka KÉPVH. NAPLÓ. 1878 — 81. VI. KÖTET. kiépítés befejezésére 1.114,000 frt erejéig, az említett grófoknak az állam 1.100,000 frtot fizet. Igen természetes, hogy ezen kérdés a szempont, a melyből ez alkut és ezen törvényjavaslatot a pénzügyi bizottság nevében van szerencsém ajánlani, két irányban ítélendő meg, t. i. először, hogy pénzügyi szempontból elfogadható-e; másodszor, hogy közlekedési szempontból, milyen bírálat alá esik. Noha a szerződés az illető felekkel szabatos e tekintetben, azonban tényleg létrejött egy jogi acras; nevezetesen az elsőfolyamodású törvényszék egy ítéletének következtében szükségesnek látta a pénzügyi bizottság még egy külön határozati javaslatot is hozni, melylyel nem jogezímet, nem különösen a törvénynyel különben is össze nem függő határozatot kivan provocálni, hanem egyszerűen a kormányt hivja fel, hogy addig is, mig e törvény szentesítés alá terjesztetvén végleg érvénybe lépne, tegyen meg mindent, a mi e tekintetben az állam érdekeinek biztosítására szükséges. Minthogy a pénzügyi bizottságban a kormány részéről már akkor e tekintetben megnyugtató felvilágosítások adattak, felhivom a ház figyelmét e határozatra annyival inkább, mert ugy hiszem, hogy a kormány részéről lesz alkalom e tekintetben a ház előtt is megnyugtató felvilágosításokat adni, melyek minden aggodalmat eloszlatni képesek. Ajánlom a törvényjavaslat elfogadását. (Helyeslés jobbfelöl.) Lichtenstein József: T. ház! Midőn az osztrák államvasut-társuíat legutolsó közgyűlését tartotta, akkor a közgyűlés elé egy igazgatótanácsi indítvány terjesztetett, melyben az igazgató-tanács magát a közgyűlés által felhatalmaztatni kéri, hogy, gondolom, 16- vagy 18 millió forintnyi új elsőbbségi kötvényeket bocsáthasson ki. Az indokolásban, melylyel az igazgató-tanács ezt kérte, az mondatott: ezen új prioritásokra befolyandó pénz szükséges némely kiegészítő részeknek megvásárlására. E kiegészítő részek megvásárlása alatt mindenki azt értette, hogy más apróbb csatlakozó kis pályák megvásárlása mellett az osztrák államvaspálya-társulat reflectál a már akkor nagy bajban szenvedő vágvöígyi vasútra. És azért kívánja magát, a czél világos megnevezése nélkül, 16—18 millió forintnyi elsőbbségi kötvény kibocsátására felhatalmaztatni, hogy e vásárlást megtehesse. Mikor e dolog történt, a hírlapokban nagy zajt ütött ama félelem, hogy az osztrák állam vaspálya-társulat meg fogja venni a vágvöígyi vaspályát: én arra voltam elhatározva, hogy egy interpellátióban bátor leszek megkérdeni a tisztelt kormányt: van-e tudomása ez eseményekről, s hajlandó-e lépéseket tenni arra, hogy a vág-