Képviselőházi napló, 1878. VI. kötet • 1879. május 7–május 27.
Ülésnapok - 1878-125
125. országos ülés májas 15. 1879. 167 melte, vagy azt, hogy olyantól vette, a ki jogosítva volt a termelésre és eladásra. Ennélfogva az első bekezdést igy kívánnám •szövegeztetai — megmaradván az első négy sor — „ily termékek eladása és vétele csak azon föltétel alatt legyen eszközölheti), hogy az eladó, &z eladni szándékolt erdőtermék jogos termelését kimutatja, vagy jogos szerzését annak, a község elöljáróság által láttamozott bizonyítványával igazolja, kitől azon erdőterméket szegezte." Mellőzve látom továbbá ezen §. szövegezésében azon praeventiv intézkedést, mely az ország aiémely vidékein bizonyos időszakokban már gyakorlatban is volt és a mi által megelőztetik az, hogy a termelt czikkek jogtalanul dugárusoknak vagy orgazdáknak kezébe kerülnek. Ezen ellenőrködés eszközöltetik az által, hogy a szállítmányok azon vidékeken, hol az ily intézkedés szükségessé vált, fölügyelet alatt tartatnak a Iközlekedési vonalakon, az erdők vidékein, hidakon és utakon stb. Bátor vagyok e czélIból a második kikezdés után harmadik kikezdésül a következő szöveget ajánlani: „Ily rendelkezés folytán ezen erdővidékeken a megjelölt •erdőtermékek ki- és átszállítása is csak az illető erdőtulajdonos, vagy jogosult termelő által kiadott hasontartalmú igazolvány mellett eszközölhető." Pl. ott, hol épületfa, vagy deszka termeltetik, minden termelő az illető szállítót vagy fuvarost igazolványnyal látja el arra nézve, hogy az az '6 termékét szállítja és melyben ugyanaz van, a mi ezen §-ban a községi bizonyítványok tartalmára nézve elő van irva, hogy mily terméket, mily mennyiségben szállít. Minthogy a kivitel rendes országutakon, illetőleg községi utakon történik, könnyű annak jogosultságát ellenőrizni. Minthogy végre az ily Irivételes intézkedések nagyobbára az erdőtulajdonosok kedveért történnek és igy nem állami vagy megyei felügyelő közegek, hanem az ő saját közegeik alkalmaztatnak, szerintem nagyon is szükséges arról gondoskodni, hogy ezen felügyelet és ellenőrzés egyoldalúvá, zaklatóvá ne váljék és visszaélések e ezímen el ne követtessenek. A miért is óhajtanám, hogy ezen törvényben kifejeztessék az is, hogy ezen rendkívüli intézkedés úgyszólván egy kis ostromállapot nemcsak pusztán a birtokosok helyi érdeke szerint, hanem a hatóság beleavatkozása folytán, az az által jóváhagyott szabályok szerint történjék, a, mely szabályok meghatározzák azt, kinek van joga megállítani az illető fuvarost, megvizsgálni és egy szóval az ellenőrzést alkalmazni. Erre nézve tehát a következő módosítvány volna beiktatandó az előbbeni módosításokon lävül: „Az ellenőrzési szabályok az erdőtulajdonosok meghallgatásával a közigazgatási bizottság által állapítandók meg." Azt hiszem, ezen kiegészítés által ezen §. és az abban foglalt rendelkezések sokkal teljesebben, biztosabban fogják megközelíteni azt a czélt, mely ezen §-nak törvéaynyé emelése által eléretni szándékoltatik. Én ugyanis azt gondolom, hogy a már elkövetett kihágást megelőző praeventiv rendszabályoknak igen nagy értéke van, mert azok által gátoltatnak meg azon tilos cselekmények és kihágások, melyek azt in később csak a hatóság tetemes fáradságával lesznek megtorolhatok. Bátor vagyok tehát ezt a módosítást, melynek beterjesztésére nézve, mondom, hogy már a némely vidéken hasonló értelemben fenálló gyakorlat által éreztem magamat indíttatva, a t. háznak elfogadás végett ajánlani, Egyszersmind azonban azon styläris megjegyzésem is van, hogy a harmadik kikezdés 3-ik sorában lévő „meghatároznia" kifejezés, mely nem szabályszerű és az eredetiben, úgy gondolom, nem is fordul elő, töröltessék, és helyette „határozata" tétessék. Baross Gábor jegyző (olvassa a Csider Károly által beterjesztett ?nődosításoka,t.) Tisza Lajos: Előre bocsátom, hogy a Thaly Kálmán képviselő nr által beadott módosításhoz, mely a harmadik aliueát tagadhatatlanul tisztábbá, érthetőbbé teszi, részemről hozzájárulok. Azonban nem vagyok ily kedvező helyzetben az utóbb tett módosításokra nézve. Az első módosítás az, hogy állittassék ezen szavak mellé „jogos szerzését tartozik kimutatni" a következő is: „jogos termelését tartozik kimutatni." Ezt teljesen feleslegesnek tartom, mert csak azt kell neki kimutatnia, hogy a tulajdon az övé. Ebben tehát benne van az a fogalom is; akár a maga erdején vágta, akár másutt vette a fát, az tökéletesen mindegy, ő csak azt mutatja ki, hogy jogos tulajdonos. Ennélfogva kár volna a szöveget ezért módosítani. A második módosításban az foglaltatik, hogy a második alinea második bekezdése után az tétessék, hogy az ily termékek az erdőterületre való ki- és átszállításánál is megvizsgáltathassanak. Én t. ház azt hiszem, hogy ez által vagy gyengítjük azt, a mi már benne foglaltatik e §. első bekezdésében, vagy pedig ellenkező esetben sokszor oknélküli zaklatásokra adunk alkalmat s én ezen szempontból nem szeretném belehelyezni. Azon czél, melyet e §. elérni akar, eléretik a szöveg megtartásával is, mert azt mondja: „ha valamely vidéken", tehát nem szorosan csak az illető erdőtulajdonosok, vagy egyes község határára nézve van ez kimondva, hanem ha valamely vidéken nagyon elharapódzik a falopás, az esetben az igazolványok az egész vidéken szűk-