Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-117

388 117. országos ülés májna 8. 1879. kódom. Én, t. ház, igen örültem, mikor azt láttam, hogy a képviselőház túlnyomó többsége át van hatva attól az érzülettől, hogy a magyar nemzet és a magyar állam érdeke mindenek felett. Ennek alá kell rendelni minden egyéb tekintetet, még a párttekintetet is. Nem tehetek róla, t. ház, valóban ez nem érzelgés nálam, hanem igen lélekemelő hatást tett reám, midőn azt láttam, hogy mikor a magyar nemzet érdekéről van szó, akkor megszűntek közttünk a pártkülönbségek és azon pártok is, melyek különben más kérdésekben a legélesebb támadást intézték a kormány ellen, a legelkeseredettebb harczot folytatták ellene ; most támogatásban részesítették a kormányt, s a legmelegebben szólaltak fel a kormány által hangoztatott elvek mellett. Ez, t. ház, rendkívül megnyugtató jelenség s én igen örvendek azon, hogy megszűnt az a beteges hangulat, a mely a meghunyászkodásban kereste a politikai bölcsességet. íme azon nagy praemissa : „a magyar nemzet érdeke mindenek felett" általánosan el van ismerve, s azt hiszem, nincs messze az idő, midőn ki fogjuk belőle vonni a megfelelő nagy consequentiákat is. {Helyeslés) Méltóztassék megengedni, t. ház, hogy a jelen §. tárgyalása alkalmából egy rendkívül megdöbbentő jelenségre figyelmeztes sem a tisztelt házat, mely tudtommal még ebben a házban tárgyalva nem volt; s méltóztassék nekem megengedni, hogy & kedvező momentumot arra használjam fel, hogy ezt a tényt megfontolás ép esetleg intézkedés végett térj észszerű elő a tisztelt háznak. A ki a Felvidéken lakik, de azt hiszem, Erdélyben is úgy van, legalább úgy tudtam meg azon képviselő uraktól, a kik erdélyi választókerületet képviselnek — annak szemébe ötlik az a rendkívül szomorító tény, hogy a magyar köznép fogy, assimiláltatik a tótság és oláhság által. Igen érdekes feladat volna a térképen kimutatni, hogy a magyar faj körülbelől 100 év óta mennyit veszített ez által lélekszámban és területben. A tótság és a magyarság közit az érintkezési vonal rendkívül hosszú. Pozsonynál kezdődik és megy Nyitrán, Bars, Hont, Grömör, Abaujmegyén keresztül. Sárosmegye, ugy látszik, a legtöbb kárt szenvedte, mert ez az előtt Va részben tiszta magyar lakosságból állott és az öregebb emberek igen jól emlékeznek még, hogy azelőtt sokkal többen tudtak és beszéltek magyarul, különben a dűlők nevei, s a lakosok nevei is kétségtelenné teszik azt, hogy tiszta magyarok voltak, ha a történelmi adatok nem is szólnának mellette. E tényekkel szemben, t. ház, nincs magyar ember, a ki közönyös maradhatna. Valósággal égető kérdés az a szó legszorosabb értelmében; mert nincs magyar ember, kinek lelkét ne égetné az a gondolat, hogy a magyar köznép fogy, hogy más elemek assimilálják, s igen sok esetben — legalább az, a ki ott lakik, tudja — az ily assimiíált megyékből kerülnek ki a magyar nemzet legelkeseredettebb ellenségei. E sajátszerű jelenségnek oka, — hogy a többek közt csak egyet említsek fel — az, hogy ott, a hol a 'lakosság vegyes, a hol tótok és magyarok vagy oláhok és magyarok laknak egy községben, ott nem a magyar nyelv az, mely az iskolai oktatási nyelv tekintetében előnyben részesül; az oktatási nyelv kérdése mindig hátrányára dől el. Nem magyar nyelven oktatnak ott, a hol vegyes lakosság van, hanem oláhul, tótul. Ennek természetes következménye az, hogy a fiatalabb nemzedék, miután rendesen a tanítási nyelv dönti el nála azt, hogy milyen nyelven beszéljen későbben, már nem tud magyarul és csak a vénebb emberek tudnak még ezen a nyelven beszélni. Ez a rendes processus, mely most is szemünk előtt foly le az egész vonalon. Azok, a kik ezen vidékeken laknak, azt hiszem, kiállíthatják nekem azt a bizonyítványt, hogy előadásom minden tekintetben megfelel a valóságnak. (Igaz!) Azt hiszem, t. ház, hogy nem lehet senki közöttünk, legalább egy magyar ember sem, a ki e szomorú állapot megszüntetését ne óhajtaná és itt fájdalommal és szégyennel kell bevallano,m hogy a magyar államnak nem áll törvényes eszköz rendelkezésére, hogy megakadályozza e processust, mely fogyasztja a magyar köznép számát. Ennél fogva tehát főfeladat az, hogy mi a magyar államot, a magyar nemzetet ég annak kormányát oly hatáskörrel és joggal ruházzuk fel, hogy képes legyen e processust megakadályozni. E processust mogakadályozni csak egy által lehet és ez az: hogy a vegyes ajkú lakossággal biró községekben tanítási nyelvül a népiskolákba a magyar nyelvet hozzuk be. (Élénk helyeslés.) Ma, t. ház, a mostani törvény alapján ez lehetetlen, lehetetlen pedig azért, mert nem az állam határozza meg azt, hogy valamely községben micsoda nyelven tanítsanak, hanem meghatározza a törvény értelmében a hitközség, vagy az egyházi hatóság. Ebből az következik, hogy kis localis factorok döntenek a felett, hogy egy bizonyos ponton a magyar nemzet egyes tagjait assimilálni fogják-e, vagy sem. Ez, t. ház, oly állapot, melyet tűrni nem lehet; mert a magyar nemzet érdekei felett ne dönthessen más senki legalább addig, rnig e nemzet souverain, addig, míg parlamentje vau, mint a magyar nemzet, parlament és kormány. (Helyeslés.) S valóban, t. ház, mindig keservesen eomicus benyomást tesz rám, midőn azzal a váddal illetnek bennünket, hogy mi vagyunk azok, kik a nemmagyar nemzetiségeket elnyomjuk. íme a példa, t. ház, hogy az állam összes eszközeivel kezünkben, nem voltunk képesek megakadályozni,