Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-111

111. országos ülés április 29. 1879. 249 hónap. A hetenkénti órák számát is, 10—25 órában állapítja meg; de a gyakorlatban legfellebb 15—20 órát lehet igénybe venni. Hát most csak méltóztassanak képzelni, hogy mit kell ezen rövid idő alatt, ezen hat hónap alatt és ezen hetenkénti, mondjuk hát, 20 óra alatt, tanítani. Az emberi műveltségnek legelemiebb igényeit kell ezen rövid idő alatt kielégíteni. A szakembereknek határozott kijelentése és a bizottságban is kifejezésre jutott véleménye szerint, ezen rövid idő alatt igenis lehet a mostani tantárgyakban eredményt mutatni fel; de a mostani tantárgyakhoz egy, magában véve nagyon nehéz, új köteles tantárgyat hozzácsatolni, úgy, hogy ugyanily rövid idő alatt és ugyanazon tanerőkkel, úgy az eddigi, mint az új tantárgyban, valami eredményt lehessen felmutatni, ez véleményem szerint nem képzelhető. Tehát ezen viszonyoknál fogva, meggyőződésem szerint, veszélyeztetve lenne a nem magyar ajkúaknái, a közművelődés tekintetében eddig elérhető volt eredmény ; azon tantárgyra nézve pedig, a melyet most be akarnak hozni, ez nem volna semmi nyeremény, mert a falusi iskolákban a magyar nyelvet még sem fognák megtanulni a falusi gyermekek. Ezt nem én mondom, ezt mondták a bizottságban Grrünwald Béla, Pór Antal, Csengery és Dessewffy Aurél gr.; tehát ez nem valami heretieus nézet, hanem azoknak, a kik hozzá értenek, komolyan megfontolt véleménye. T. ház! Ha már az áll, hogy azon idő alatt, a melyet mostan fordítanak az iskolai czélokra és azon erők mellett, a melyek rendelkezésére állanak, nem lehet más tantárgyat felvenni a népiskolákban, a nélkül, hogy az emberi műveltségnek legelemiebb igényei ne veszélyeztetnének, — hogyan lehet ezután követelni, hogy hozzátétessék olyan tantárgy, a melyre nézve előre tudva van, hogy abban eredményt felmutatni nem lehet? Tehát egy tanügyi kísérlet, egy phantom miatt áldoztatnék fel egy meglevő, nagyon fontos, életbevágó, a magyar állam érdekében is álló érdek; mert úgy hiszem, hogy a magyar államnak is sokkal inkább áll érdekében ugy is, mint önök felfogják, az, hogy művelt legyen a legalsóbb néposztály is, hogy a legelemiebb műveltség által különböztessék meg az állattól, mint az, hogy az állami nyelvet egy pár töredékében tudja, de ne tudja sem Írásban, sem olvasásban alkalmazni, {Zaj. Felkiáltások: Eláll! Másrészről: Ralijuk.!) T. ház! Ez ellen azt fogják felhozni, hogy ez csak a falusi iskolákra nézve áll, de nem a városiakra. Először is a városi iskolák az elemi iskoláknak oly parányi részét képezik, hogy nem szabad ezért az egészre törvényt alkotni. De mondjuk, hogy a városi iskolákra nézve lehetne és kellene is e törvényt behozni, mi volna ennek KHPVH. NAPLÓ 1878 — 81. V. KÖTET. eredménye? Á városban alig van ember, a ki csak az elemi iskoláknak négy osztályát végezné el, hanem elvégzi legalább is a felsőbb népiskolákat is, a polgári, vagy ipariskolákat, vagy a középiskolákat. Ez iskolákban már az 1868: XXXVIII. t ez. értelmében jelenleg is be van hozva a magyar nyelv tanítása, ott alkalma, bőséges alkalma van a tanulónak azt megtanulni; tehát miért kellene megterhelni a városi elemi iskolákat ezen tantárgygyal, a mely a paedagogusok összhangzó véleménye szerint nem az elemi népiskolákba való ? És itt ismét a t. háznak egy tekintélyére hivatkozom, a kit talán nem fognak kifogásolni. Pór Antal és Csengeri Antal képviselők a bizottságban határozottan kijelentették, hogy ők nagyon tartanak attól, hogy ezen törvényjavaslat, úgy, a mint most intendáltatik, az elemi iskolának eddigi eredményeit, sőt hivatását is veszélyezteti, mert az 1868: XXXVIII. t. ez. szerint ennek az államnak hivatása a népiskolákban a népoktatásról, nem pedig a magyar nyelv tanításáról gondoskodni és — ezek voltak Pór Antal t. képviselő ur szavai •— nem lehet hivatása a magyar parlamentnek a legelemibb népoktatást veszélyeztetni ily illusorius aspiratiók által. Ezek, t. ház, paedagogicus szempontból ellenvetéseim, melyeket itten kifejteni kötelességemnek tartottam. Azonban vannak más ellenvetéseim is, épen azon magyar állam szempontjából, melyet önök annyira hangsúlyoznak. Szükséges-e, kérdem, ezen rendszabály, a mely — mint bebizonyítám — annyira sújtja, annyira megbénítja a nem magyar ajkúak népoktatását?! Nézetem szerint a magyar törvényhozásnak mai állása szerint ez nem szükséges, mert már a felsőbb népiskolákban kezdik a magyar nyelvet tanítni, ugy, hogy mindazok, a kik felsőbb értelmiségre tartanak igényt, a kik az emberi társaság magasabb osztályába akarnak tartozni és a kik az államéletbeii akár mint bárminő képviselők, akár mint tisztviselők akarnak részt venni, a magyar nyelvet elsajátíthat ják. A legalsóbb osztály pedig nem szorul arra a mai törvényeknél fogva, hogy a magyar nyelvet ismerje, mivel a közigazgatási és bírósági hatóságok, ha a néppel érintkeznek, kötelesek a fennálló törvényeknél fogva a népnek anyanyelvén beszélni. Minthogy tehát a társadalomnak legalsóbb osztályához tartozó állampolgárok nem szorulnak arra, hogy értsék és birják a magyar nyelvet és annak gyakorlati hasznát sem veszik ott, a hol nem állanak érintkezésben magyar ajkúakkal, miért követeljünk tőlük olyasmit, a minek gyakorlati haszna nincsen és a mely azon legelemibb műveltséget, a mely őket — mint magamat kifejeztem, az állatoktól különbözteti meg — veszélyezteti. Ugy hiszem, t. ház, hogy 32