Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-111

111. országos ülés április 29. 1879. 245 mely kategorice kimondja, hogy a magyar nyelv minden népiskolában kötelező tantárgynak tétetik, fölkelt a közoktatási minister ur képviselője, Szász Károly ministeri tanácsos és az ellen határozottan tiltakozott, azt mondva, hogy ebben a formában nem járulhat a javaslathoz. Tehát a törvényhozásnak két factora nem értenek egyet, a kormány és bizottság. De az egyes tényezők köztti eme nézeteltérés még inkább nyilvánult a bizottság kebelében. Azt hiszem, a bizottság nem titkos eorporatió, és igy a mi annak nyilvános ülésében történt, az itt e házban felhozható. Méltóztatnak tudni, hogy a közoktatásügyi bizottság úgy volt alakítva, hogy benne csakis a magyar faj volt képviselve, mert úgy Grünwald, mint Baross képviselő urak nagyon is zokon vennék, ha őket, a magyar állampolgárok német és tót ajkú tagjai képviselőinek nevezném itt e házban, — és noha csak a magyar faj volt képviselve a közoktatási bizottságban, mégsem voltak egy véleménybeu, sőt e törvényjavaslat általános vitájánál ketten — nem akarok neveket említeni — határozottan kijelentették, hogy e javaslat szükséges, üdvös voltát nem látják be, hogy e javaslatot károsnak, inopportunusnak mondják és épen azért a törvényjavaslat 3-ik és 4-ik pontjaihoz igen fontos, magát a törvényjavaslat lényegét érintő ellenvetéseket hoztak fel. Tehát maga a bizottság, habár a törvényjavaslatot általánosságban elfogadta, nem értett mindenben egyet a javaslattal. Kincs meg tehát a homogeneitás magában a bizottságban sem. De nem látszik egyöntetűség még a t. házban sem. Itt még inkább látszik: ,.si duo faciunt idem, non est idem." Itt természetesen tényekről nem beszélhetünk ugy, mint a bizottság tárgyalásáról, mert itt e házban a tanácskozás elején állunk: úgy hogy most csak képzeletem szerint Ítélhetem meg a ház hangulatát; egyébiránt szívesen fogom venni, ha a tárgyalás folyama alatt meggyőznek engem arról, hogy nem helyesen ítéltem a ház configurátiójáról. Én azt hiszem, hogy azok köztt, a kik ma látszólag lelkesedéssel fogják megszavazni ezen törvényjavaslatot, lesznek ellenkező véleményüek. Öt osztályba sorozom ezeket. Az első osztályt azok képezik, kik nem sokat törődnek a törvényjavaslatokkal ; ezt is talán átolvasták, talán nem, csak annyit tudnak, hogy ez a magyar nyelv érdekében lenni látszik, s ez okból szívesen megszavazzák. A második osztályba tartoznak azok, a kik általában nem is szokták megfontolni, hogy mire szavaznak, egyszerűen szokás az náluk, hogy bizonyos párt-kötelékek szerint szavazzanak arra, a mire mások szavaznak. Ez volna a második osztálya azoknak, kik ma e törvényjavaslatot megszavazzák. A harmadik osztályt i azok képezik, kik tanulmányozták ezen törvényjavaslatot. (Felkiáltások a szélső bal/elől: Rendre!) és ismerik e törvényjavaslatnak minden egyes intentióját, s azt akarják, hogy azok következményei el ne maradjanak. E tekintetben azonbau, magában az osztályban is van egy kis eltérés, t. i. némelyek belátják ezt, hogy talán káros következményei is lehetnek ezen törvényjavaslatnak, mindazáltal azt hiszik, hogy azon előny, melyet az államra —• már a mint ők fogják fel az államot — és a magyar fajra vár, sokkal nagyobb azon kárnál, mely netalán e törvényjavaslat elfogadásával bekövetkezhetnék, s azért azt mondják, hogy mi csak azt az előnyt akarjuk megnyerni s nem bánjuk, ha más oldalon veszítünk is. Ugyanezen osztályban ismét vannak mások, kik nagyon jól tudják, hogy káros következményei lesznek e törvényjavaslatnak nemcsak a közművelődésre, hanem magára az államra nézve is; de azt gondolják, hogy szükséges ezen törvényjavaslat megszavazása és behozatala azért, mert a kormány, mely a boszniai hadjárat s a kiegyezés által népszerűségét egészen lejárta, mely épen a magyar fajnál gyűlöletessé lett, rászorul arra, hogy ez által elkopott népszerűségét helyreállítsa, s reményli is, hogy helyre fogja állítani épen az ellenzék közreműködésével és ennek rovására. De csak szavazzák meg, majd megköszöni önöknek a kormány! {Zaj.) Ezek azt gondolják : legyenek bár e törvényjavaslatnak bármely következményei, egy pár hónapon, egy pár éven át, talán még biztosíthatja a kormány fennállását egy ideig, s azután jöjjön az özönvíz ! Van még egy osztály, s ez legjelentékenyebb a házban, mert nagy számú értelmiséget számlál. Ebben találom én fel a józanságot az államférfiúi felfogást, de fájdalom nem a férfias bátorságot. Ezek talán azt mondják : ismerjük a törvényjavaslatot, látjuk, hogy igazságtalan, hogy káros, de ilyen törvényjavaslattal szemben nem szabad ellenzéket képezni, mert jaj annak, a ki azt tenné, azt első pörné a felcsigázott, felbőszült közvélemény. Ezek nem járulnak szívesen active e törvényjavaslat megszavazásához, de passive hozzájárulnak, mert nincs bátorságuk ellene fellépni. És, t. ház, van ebben valami, magam is megvallom, hogy veszedelmes dolog lenne ezen törvényjavaslattal szemben ellenzéket csinálni, mert úgy látszik, hogy itt Magyarországon e tárgyban annyira túlcsigázott, felbőszült a közvélemény, hogy már erről panaszkodott is nem ugyan itt a házban, hanem a bizottságban valaki, kit itt a házban classicus tanú gyanánt fel fogok hozni. (Halljuk!) Ez volt Grünwald Béla, a ki a bizottságban kijelenté, hogy nem tartja opportunusnak, nem tartja szükségesnek e törvényjavaslatot, de ismervén a háznak és a közönségnek hangulatát, nem tartja kieszközölhetőnek, hogy az ellenvéle-