Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.
Ülésnapok - 1878-104
172 104. országon ülés április 2. 187». meg fog nyílni, legfeljebb 4 év alatt, és midőn az, hogy a másik ne nyíljék meg, az ő érdeke: nem fogja-e, s pedig a maga szempontjából jogosan, — mert a nemzetközi szerződést nem ő irta alá — befolyását érvényesíteni arra, hogy a másik pálya kiépítése legalább is elhalasztassék, hogy neki a kellő ideje meglegyen a másik pálya forgalmát is saját pályájára szoktatni és terelni. Meglehet, azt fogják mondani, rendezzük csak pénzügyeinket: akkor majd máskép fogunk beszélni." Ezután a t. ministerelnök ur igy folytatja beszédét: „Es vájjon hiszi-e valaki, hogy egy év alatt, de hiszi-e, hogy négy év alatt ugy rendbe hozhatjuk pénzügyeinket, hogy nem lesz szükségünk a pénzvilág hatalmasait igénybe venni? Nem gondolom, hogy valaki ezt állíthatná. " A következőkre, t. ház, azért bátorkodom becses figyelmüket felhívni, mert ebből kitetszik, hogy mennyire előrelátta a t. ministerelnök ur öt évvel ezelőtt azon helyzetet, a melyben mi most vagyunk a 153 milliós kölcsön conversiója következtében. Azt mondja továbbá a tisztelt ministerelnök ur: „Ha már most ismét azon helyzetben leszünk, pedig leszünk, mert hiszen a 153 millió úgyszólván csak függő adósság, azt consolidálni kell: annak hamar lejár a terminusa; ha már azon helyzetben leszünk, hogy akkor is szükségünk lesz ugyanazon factorokra, melyekre mondják, hogy ma van szükségünk: igen természetes, hogy ha ki bírták vinni ma, hogy két állam szerződést kössön egy vasút építésére, melyet nem mondom, hogy érdeke egyáltalában nem kivan; de melynek ily rögtönös kiépítését bizonyosan nem kívánja; ki fogja vinni azt is, hogy azon másik vasút kiépítése, ha nem is ad graecas calendas, de hosszú időre elhalasztassék. Nincs tehát egyáltalában biztosítva a két vasútnak együttes kiépítése." T. ház! En azt gondolom, bog) 7 ugyanazon nehézségek, a melyek itt előadva vaunak, ma is feunállanak, és igen helyesen méltóztatott akkor a t. ministerelnök ur arra utalni, hogy micsoda akadályok forognak fenn természetszerűen az osztrák államvasutnak hatalmas befolyása folytán arra nézve, hogy magához vonja az egész nemzetközi transito forgalmat és végtelenül megnehezítse a közlekedésügyi minister urnak, mint a magyar állami vasutak főfelügyelőjének azt, hogy ha megnyílik 8 hónap múlva a paralell-cs adakozás, azon feladatoknak eleget tegyen, a melyeknek megoldása szempontjából, a magyar törvényhozás mindakét csatlakozási vonalat engedélyezte volt. Tisztelt ház! A 153 milíiós kölcsönnel való cauealis nexusra nézve ciak azt constatálom még, hogy a magyar kormány a minden ellenconcessiók nélküli lovagias concessióiban még tovább ment, s a pótegyezmény szerint nem tudott vagy nem akart ahoz sem ragaszkodni, hogy a két nemzetközi pályaudvar közül legalább egy magyar területen helyeztessék el; hanem törvényhozási sanctió alá bocsátja azt is, hogy mindkét csatlakozásra nézve a nemzetközi állomások romániai területen létesíttetnek, t. i. Predeálhan és Vercierován: ez engem csak még inkább meggyőz arról, hogy e kérdéseknél nem á t. közlekedési minister urnak volt a döntő szava. Hogy a 153 milliós kölcsön és atemesvárorsovai vasút engedélyezése köztt volt-e valamely causal nexus, erre nézve a vasút- és fináncztörténészek azt hiszem, ma már meglehetősen tisztában vannak. A fáma már is szívósan ragaszkodik ahoz, hogy az orsova-vercierovai csatlakozás engedélyezése és a legújabb 100 milliós hitelművelet köztt szinte létezik valamely szemérmes és mai nap már talán nem egészen tiltott bensőbb viszony. Tudom, hogy nem jó és nem illő az ily intim és gyöngéd természelu liaisonokkal foglalkozni. (Derültség a baloldalon.) Ha mégis egy szóval érinthetni véltem azt, a miről mindenki beszél, de a mit senkisem bizonyíthat, tehettem már azért is, mert itt ismét a mindenki által e házban elismert legelső tekintélyre hivatkozhatom. A miiusterelnök ur ugyanis a már említett 1874-iki tárgyalások alkalmával e kényes kérdésre nézve a napló feljegyzései szerint igy nyilatkozott: „En részemről igazat adok a t. pénzügymi nister urnak", — t. i. Glryezy Kálmán akkori pénzügyminister urnak, — „abban, hog)^ az államvasút! társulat directe nem gyakorolt pressiót, mert ha ez igaz nem volna, meg vagyok róla győződve, hogy ő nem mondotta volna; de az igen t. pénzügyminister urnak is tudomásával lesz az, hogy a romániai vaspályák jövedelmezővé tétele érdekében áll oly pénzügyi hatalmaknak, a melyek nélkül pedig pénzt nekünk nem adnak a londoni piaczon, a mely a pénzügyminister ur állítása szerint, az egyedüli piacz, a hol ma pénzt kaphatunk. Nem gyakorolt tehát pressiót az álíamvasut-társulat; de igenis gyakoroltak azok, a kik a romániai vaspályák folytán az államvasút irányában érdekelt viszonyban állanak", kérem, az nagyon természetes, hogy a közvélemény ezen causal nexust még ma is létezőnek tekinti. „Kérdem azonban, vájjon pénzügyeink rendezése lehető-e ugy, hogy a régi utón, meghajolva mindig minden kényszerhelyzet előtt, megyünk lépésről lépésre tovább a bajba? En részemről j saját meggyőződésemet mondom csak ki; de | erős meggyőződésemet, hogy ezen az utón szaba-