Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.
Ülésnapok - 1878-104
10*. országos ülés április 2. 1S7». 167 benyújtani; kérem méltóztassék a jegyzéket kinyomatai, kiosztatni, s annak tárgyalását a szokott időre kitűzni. Elnök: Kinyomatik, a ház t. tagjai közt kiosztatik, s annak idejében napirendre kitűzetik. Az előbbi kijelentés kapcsában kérem a t. házat, méltóztassék az elnökséget utasítani, hogy Komárom szabad kir. város központi választmányát hivja fel az új választás eszközlésére. {Helyeslés) Tisza Kálmán ministerelnök: A képviselőház elnökének általam is mélyen fájlalt leköszönése folytán intézkednie kell a t. háznak elnök választása iránt. Azt hiszem, ez iránt szükséges határozni, s minthogy már fölszólaltam, tekintettel arra, hogy a t. ház tagjai, ha nem is hosszabb időre, de mégis pár hétre szét fognak menni: bátor volnék äzt indítványoz tű, hogy az elnök választása a holnapi napirendre tűzessék ki. (Helyeslés a jobboldalon. Ellenmondás a baloldalon.) Madarász József: T. ház! Nem kívántam az elébb felszólalni azon határozatnál, melyet a t. ház egyhangúlag hozott, most azonban utólag engedtessék meg kifejeznem azon óhajtásomat, hogy Ghyczy Kálmán lelépett képviselő és elnök urat még e képviselőház tagjának üdvözölhetni szerencsénk legyen. (Általános élénk helyeslés.) Midőn ezt nyilvánítom, egyúttal hozzáteszem azon óhajtásomat, hogy üdvözölhessem őt a szabad meggyőződés szerint bármely részén e képviselőházban ; de én azon reményemet nem hallgathatom el, hogy őt azon az alapon fogom üdvözölhetni, a melyen, mint e ház tagja, az 1861. és 1869-ben kitörölhetlentil a ház naplóiban a haza gyermekeinek tiszteletére nevét megörökíté. Midőn ezt kötelességemnek ismertem, részemről mint magános képviselő kinyilvánítani, egyúttal, tekintve azt, hogy a ház pár nap alatt szünetelni fog, tekintve azt, hogy e szünetek alatt az elnöki teendőket az alelnökök bármelyike, vagy együtt viselhetik; tekintve azt, hogy egy ily elnökválasztás mégis nem lehet csak egy 24 órai munka: én a t. ministerelnök ur óhajtása ellenében arra kérem a t. képviselőházat, hogy a képviselői tiszt betöltésére nézve méltóztassanak a szünetek után megtartandó első ülésre kitűzni a képviselőház elnökválasztását. (Helyeslés bálfelöl. Ellenmondás jobb felöl.) Elnök: Szólásra senki sem lévén feljegyezve, szavazásra kell föltenném a kérdést. Méltóztatnak-e elfogadni a ministerelnök ur azon indítványát, hogy az elnök-választás a holnapi ülés napirendjére tűzessék ki. A kik ez indítványt elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség elfogadta a ministerelnök indítványát és igy az elnök-választás a holnapi ülés napirendjére tűzetik ki. Szontágh Pál (nógrádi): T. képviselőház! 0 Felségének Magyarország koronás királyának és Felséges nejének, Magyarország királynéjának, legkegyelmesebb urunknak és asszonyunknak boldog házassági frigyük 25-ik évforduló napja folyó hó 24-ikére esik. Tudjuk mindnyájan, hogy ez alkalommal ő Felsége hű népei s jogara alatt levő országainak polgárai, az említett legmagasabb személyek örömében való osztozkodásukat és tiszteletük s hódolatuk kifejezését különféle módon szándékoznak nyilvánítani. Magyarország képviselőháza is — különösen ez esetben, midőn a szeretet és tiszteletteljes odaadó hódolat nyilvánítására minden magyarországi polgárt nem alakszerűség és bevett szokás, avagy úgynevezett etiquette, hanem a sziv legőszintébb és legközvetlenebb indulata ösztönzi: kell, hogy ez érzelmeknek kifejezést adjon. Ennélfogva indítványozom, (Halljuk!) válaszszon a képviselőház egy 21 tagból álló küldöttséget, melynek utasításul adja, hogy az a ház elnökének vezetése alatt, ezen ünnepély alkalmából felséges királyunk és királynénkhoz intézendő s a képviselőház tisztelet- és szeretetteljes hódolatát kifejező feliratot szerkeszszen, s azt ő Felségeiknek a képviselőház érzelmeinek élő szóval való tolmácsolásával is hódolatteljesen nyújtsa át. (Élénk helyeslés.) Baross Gábor jegyző (olvassa az indítványt). Elnök: Méltóztatik-e a t. ház ezen indítványt elfogadni? (Elfogadjuk!) Az indítvány egyhangúlag elfogadtatott, a választás pedig talán a holnapi napon történ hetnék meg. (Helyeslés.) Tehát a küldöttségválasztása a holnapi ülés napirendjére tűzetik ki. Következik az indítvány- és interpellatiós könyvekben foglalt bejegyzések felolvasásaAntal Gyula jegyző: Az indítványkönyvben a következő bejegyzés foglaltatik: ápril 2-ikán, gróf Apponyi Albert. A ház köszönetet mond az alföldi árvízkárosultak javára folyó külföldi adakozásokért. (Helyeslés.) Elnök: Azt hiszem, ;i t. háznak nem lesz kifogása az ellen, hogy gróf Apponyi Albert indítványát, ha az idő megengedi, a mai ülés végén indokolhassa. (Helyeslés.) Tehát a t. képviseli) ur indítványát a mai ülés végén fogja indokolni. Antal Gyula jegyző: Az interpellatiós könyvben a következő két bejegyzés foglaltatik: ápril 2-án, Tóth Vilmos. A nyitra-tapolcsányi ut tárgyában, a közlekedési ministerhez. Ápril 2-án, Szederkényi Nándor. Brünauer Ambró tartalékos érdekében a honvédelmi ministerhez.