Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.
Ülésnapok - 1878-90
90. országos ülés azon ütközött meg, hogy 6 heti idő alatt kívánja a törvényjavaslat benyújtását eszközöltetni. Azt mondja a t. képviselő ur, hogy ez nagyon kevés idő. Én is azt hiszem, s nekem föl is tüut mindjárt, mihelyt láttam a határozati javaslatot és tettem is ez iránt észrevételt. Mi sem könnyebb azonban, mint a részletes tárgyalásnál a 6 heti határidőt oda módosítani, hogy ez a lehető legrövidebb idő alatt történjek meg. (Helyeslés a szélső halon.) A dologban furcsa az, hogy Molnár Aladár képviselő ur kevésnek találja a 6 heti időt, s azért nem fogadja el a határozati javaslatot; a miuisterelnök ur pedig soknak találja, mert akkorra már mindennek meg kell történni, s azért nem fogadja el a bizottság kiküldését, mert az 6 hét alatt nem rendelkezhetik és mert akkorra már mindezen munkálatoknak végrehajtva kell lenni. Hát a kettőből melyiknek van alaposabb jgaza, azt méltóztassék maguk közti elintézni. Én azt hiszem, hogy a mennyire hiány van a határozati javaslatban, azt a részletes tárgyalásnál ki lehet javítani. Azt mondja Molnár képviselő ur, hogy nem szükséges, hogy a Szegedet és vidékét ért csapás országos csapásnak nyilatkoztassák ; mert úgymond, azt elismertük már, hogy országos csapás. Elismerték azt egyesek, az igaz, s éreztük mindnyájan, de a törvényhozás nem mondta ki annak. Mielőtt pedig a törvényhozás nem mondja ki országos csapásnak, addig annak a vidéknek nincs is igénye, s nem is lehet országos segélyre. Mert helyi csapásnál lehet könyöradománynyaí segélyt adni, de országos segélyre azért ez igényt nem ad. Hogy tehát képesítve legyen országos segélyre, szükséges az, hogy kijelentsük és határozottan mondjuk ki azt, hogy a csapás, mely Sxegedet és környékét érte, országos csapás. A mi azt a vizsgáló bizottságot illeti, melyet Molnár Aladár t. képviselő ur hoz javaslatba az ő indítványában, azt részemről én is elfogadom. Én azt hiszem, hogy annak a megvizsgálása megfelelt-e a kormány minden tekintetben a tőle lehetőleg és okszerfíleg várható kötelességének vagy nem, az igen nagy fontossággal bir; és ez iránt, méltóztassék megengedni, igen ?ok kétely forog fenn. Először annyi bizonyos, hogy a katasztrófa bekövetkezése előtt talán öt, hat, nyolez nappal előbb is a függetlenségi párt megbízásából Mocsáry t. barátom a házban felszólalt, és többek köztt arra kérte a kormányt, hogy 50,000 katonát küldjenek oda, nem executióra, hanem lapáttal, kapával és talyicskával, munkára. (Helyeslés balfelöl) [E részben nem történt úgyszólván semmi. A kormány — azt mondja legalább a miuisterelnök ur, — hogy itt ne vádoljuk a hadiigyministeriumot, mert hiszen a magyar márezhis 19. 1879. 275 kormány annyi katonát kapott, a mennyit kért. No tehát, ha ez igy van, akkor a mulasztás bűne egyenesen a ministeriumot terheli. (Ügy van! balfelöl.) Mert azt, a mint más laikus emberek beláttak, ho^y jó lenne, szükséges lenne, azt a kormány nem látta be, és miért? Mert oly expositurája, oly közege volt ott, kinek e részben különös fogalma és felfogása volt. Mikor a honvédelmi minister rendelet utján felszólította az ott lévő kormánybiztost és felajánlott neki 3000 honvédséget segítségül, akkor a kormánybiztos azt felelte: „Neki nem kell, dolgozzanak a polgárok !" Igen helyesen mondotta Nóvák Gusztáv tisztelt barátom, hogy az a polgár, kinek családja bent van. élet-halál veszedelem köztt a városban, uagyon nehezen hajtható napról-napra a gátakra, hogy ott dolgozzék és dolgozzék ép úgy, mint az a katona, a ki végre is Szeged irányában valami oly közel 0SSZ6K öttetésben nincsen, kinek nincsen ott családja, ki kötelességeinek teljesítésére sokkal több hivatással bir, mint az oly polgár, kinek kisdede, hajléka veszélyeztetve vannak. Azután szó van a határozati javaslatban a segély kiosztásáról is. Én sohasem fogtam úgy fel Bakay Nándor t. képviselőtársam határozati javaslatát, hogy az általa javasolt tizenöt tagú bizottság ossza ki a segélypénzt, hanem hogy az intézkedjék, hogy ezek kellő ellenőrzés mellett a nyilvánosság szemeláttára úgy osztassanak ki, hogy semmi részrehajlás ne gyakoroltathassák, és semmi reeriminátióra ok ne szolgáltassák. Életemben igen sok alkalmam volt tapasztalni, midőn nagy gyűjtések történtek egyes csapások, szerencsétlenségek enyhítésére. Soha életemben egy esetben — a világ akármely országában lett legyen is az — nem láttam, nem halottam, hogy a kormány privátim, kénye-kedve szerint, vagy hogy a ministeri biztos és a polgármester ossza ki a pénzt. Ez nem járja; ez oly adomány, melyet nem egyoldalú szempontból, rokon- vagy ellenszenv szerint kell osztogatni, hanem nyilvános ellenőrzés mellett, úgy hogy minden összeg azon tudattal szavaztassék meg, hogy azt a közvélemény helyesli, (Egy hang jobbfelöl: Ott van a polgármester !) polgármester vagy atyaisten, ha egy személy, csak egy személy, egy személy esalódhatik, de csalhat is. {ügy van! balfelöl) Én senkit, bárki legyen is az, compromittálui nem akarok, hanem ellenőrzést kivánok. (Helyeslés balfelöl.) Azt mondta a miuisterelnök ur, hogy 8 tényekre hivatkozik, és kénytelen felemlíteni azt, hogy az 1876-iki vizáradás után a szakértők által elhatároztatott, hogy Szegedet körtöltéssel kell biztosítani, de ezt a város visszautasította és el nem fogadta. Meglehet, hogy igy történt, de akkor ép oly helytelenül történt, mint azt egy más alkalommal szemökre hányta a miuisterelnök 35*
