Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.

Ülésnapok - 1878-80

30 80. országos ülés mirezivs 7. 1878. említett 5.600,000 forintnyi tökét, mely kama­toz atlanul hever a vasmííveknél és pedig néme­lyikénél kilátás nélkül, hogy az valaha kamato­kat hoz, sőt inkább évről-évre fogyasztatik, és méltóztassék ezen tőkéből a kellő összeget a mondott czélra fordítani. Vagy talán méltóztas­sék ezzel kapcsolatban bizonyos szövetséget létesíteni a diós-győri és egyéb magán vasgyá­rak köztt vagy általában más belátása szerinti utat felkarolni, hogy a vasipar támogattassék s a felvidéki vasipar körében a közjólét a további sülyedéstöl megóvassék s ekként megfeleljen azon képviselőházi határozatnak is, nem faculta­tiv betűjében, mely a vasipart megölheti, hanem positiv szellemben, mely azt a felvidéken fel­elevenítheti. Ez előirányzatot különben elfogadom. Gróf Szapáry Gyula pénzügyminister: T. ház! Noha az előttem szóló t. képviselő ur positiv indítványt nem tett, mégis pár szóval reflectálni akarok az általa elmondottakra s azon meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy én is nagy súlyt fektetek ezen kérdésnek oly értelem­ben való elintézésére. Nekünk ugyanis igen nagy szükségünk van vassínekre nemcsak az állam­vasutaknál, hanem a garantirozott vasutaknál is, s midőn ezen szükséglettel szemben az ország­nak bőségben van vasércze, vannak olvasztói, vannak vasművei, részint magánosok, részint az állam kezében, feladatomnak tartom oly intézke­dések megtételét, melyek által a czél, a vasipar emelése minél előbb eléressék. A tanácskozások már meg is kezdettek, hogy a vassín-szükséglet miként legyen az országban előállítható; és én azon reménységben vagyok, hogy ezen irányban a czél minél előbb el fog éretni s lehetséges lesz a felföld vasiparának emelését elősegíteni. (Helyes­lések) De különösen fontosnak tartom azon czél elérését, melyet a képviselő ur felemlített s leg­először is megemlítem itt, hogy a Martini-sínek gyártásáról nem lehet általában úgy nyilatkozni, hogy az beszüntetendő lenne, mert a régi sínek felhasználására ez a legalkalmasabb mód. Igaz, hogy ez magában véve nem elégséges s azért minél előbb át kell térni a bessemer-aczél gyár­tására, hogy az országban ez a rendszer is ineg­honosuljon s a vasutak innét az országból fedez­tessék aczél-sín szükségleteiket. Én meg vagyok győződve, hogy ezen czélt is el lehet érni és ezen czél elérése czéljából, gondoskodni fogok a szükséges intézkedések megtételéről. (Élénk helyeslés.) Ennél már sokkal nehezebb a kőszénbányák kérdése, melyekre szintén kiterjesztettem figyel­memet s remélem, hogy ez irányban is az állam érdekei minél előbb sikerrel lesznek megóvhatok. (Helyeslés.) Stoll Károly: T. képviselőház! 12 év alatt többször volt alkalmam a fémbányászatnak kiválólag a magyar hazára elismert nagy fon­tosságáról szólani, és a pangás okait ecsetelni; hivatkozom itt csak azon véleményre, melyet mint a kérvényi bizottság előadója Selmecz és más bányavárosok kérvényére e t. házban indo­koltam, és azon jelentésre, melyet mint a bánya­jogi bizottság előadója a bizottságilag tárgyalt bánya-törvényjavaslattal és egy, a bányaerdők kérdésének megoldására czélzó javaslattal beter­jeszteni szerencsés voltam. De mellőzve ezeknek is részletezését: szorít­kozom a bányaerdők kérdésére, mely csak tör­vényes sanctióval oldható meg, miután bányát mívelni költséges, gyakran nagyon költséges beruházás nélkül nem lehet, költséges beruházá­sokat pedig kivált az 1871. szomorú tapasztala­tok után törvényes biztosíték nélkül senki sem koczkáztat. A bányamívelésnél tudvalevőleg főszerepet játszik a tüzelő és építő anyag, a fa, nagyfon­tosságú tehát a bányaerdők kérdése. Ezen kér­dés a mohácsi vész után keletkezett, mind fon­tosabb és fontosabb lett az és terjedt azon mérv­ben , a milyenben az újból felvett kincstári bányamívelés terjedt. A múlt és jelen századból kötetek egész sora hever archívumainkban, melyek a magán­bányaiparosok sérelmes panaszait tartalmazzák. E kérdéssel a múlt századtól kezdve minden országgyűlés foglalkozott; meg is oldotta azt az 1844-ki országgyűlés oly módon, mely a kérdés elismert nagy fontosságának megfelelt. Elhalasz­tatott azonban a törvény szentesítése, és az 1848-ki események bekövetkeztével végleg elma­radt az. Az 1854-diki általános bánya-törvény a törvényes gyakorlat fentartásával függőben hagyta a kérdést, de az állapot tűrhető volt, sőt 1868-ban a m. pénzügyminister ur felismerve ezen fejlett és terjedt iparnak nagy fontosságát, czélszeru intézkedésével nagy lendületet adott a magyar fémbánya-iparnak, de ez csakhamar megszűnt, és következett a mai napig tartó nagy pangás az 1871 -ki pénzügyministeriumi intézkedés követ­keztében, mely egy tollvonással megsemmisítette az 1868-ki üdvös intézkedést és megszakította a több, mint százados törvéäryes gyakorlatot, melynek alapján milliók ruháztattak a fém bánya­iparba. Minő kárt szenvedett ezen önkényes, egy­oldalú intézkedés által a bányaerdő-kincstár, a magániparosok, az köztudomású. A bányaerdők kérdése 1871. óta napirenden áll, annak megoldását és pedig együttesen a bányatörvény nyel, kilátásba helyezte gróf Zichy ! József kereskedelmi minister ur, de csakhamar

Next

/
Oldalképek
Tartalom