Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.

Ülésnapok - 1878-80

80. országos ülés márcziws 7. 1S79. 59 szetes, sőt szükséges kérdésre, hogy azon előirányzatban, a mely fémbeváltó hivatalokkal és a pénzverdékkel együtt mintegy 5 millió forint bevétellel és kiadással és mintegy 200,000 frt pénzbevétellel szerepel, valamint a zárszámadásban, mely bevételében és kiadásában 10 és 15 millió forint körül, eredményében pedig közel egy fél millió haszontól fél millió kárig szokott váltakozni, mennyi érdeme és mennyi bűne van az eoyik, másik vagy harmadik üzemnek? Ennek tulajdonítom én azt, hogy némely üzem ily feltűnő kedvezőtlen eredménynyel jár sok éven keresztül, a mit az általános eredmény takar, s ennélfogva elvonja magát a reá illő időszerű intézkedés alól. Arra kérném tehát az igen t. pénzügyminister urat, hogy ezeket méltóztassék figyelmére méltatni, s a mennyiben helyeseknek találja, intézkedni, hogy a jövő évi költségvetés már e szerint szerkesztessék. (Helyeslés a baloldalon). Egy másik tárgy, melyet fel akarok említeni, vonatkozik a vasmíívekre, melyekre elő van irányozva 2.472,000 frt bevétel, 2.262,000 forint kiadás, és igy tiszta bevétel 205,000 forint. A zárszámadások szerint a vasművek évek hosszú során át folytonosan veszteségeket mutattak, mely veszteségek az utóbbi öt év alatt 1.200,000 forintot, tehát átlag évenkint 240,000 forintot tesznek. Mindamellett az előirányzatot nem kifogásolom, mert hiszen ez nem tiszta jövedelem, s tudom, hogy azon 5.600,000 írtból, mely anyagokban s termesztmény ékben 1877. év végével a, vasmüveknél felszámittatott, bármily veszteséggel dolgozzanak is, sőt még inkább, ha veszteségre nem tekintve, készítményeiket eladják, könnyen képesek ezen összegnél meg sokkal nagyobbat is a kincstárba beszolgáltatni. Ezen általam említett veszteségben részt vett í 1 vasmű közül 1877-ben 7, s igy csak 4 hozott hasznot, és e haszonban is a diósgyőri gyár 80%-al szerepel; 1876-ban veszteséget már 9 hozott, 1875-ben szintén 9, 1874-ben 6. Vannak ezen veszteséges vasművek között olyanok, melyek a legkedvezőbb időkben 1870—71—-72 és 73-ban is folytonosan veszteséget mutattak fel, s igy nem remélhető, hogy ezeken bármily viszonyok egykönnyen segíthessenek. De a többire nézve elismerem, hogy a veszteség oka a rendkívül kedvezőtlen viszonyok, milyenekre a mai generatió alig emlékszik, a mely alatt nemcsak a kincstár, de a magán vasipar is szenved. Arra kívánom a pénzügyminister ur figyelmét felhívni, hogy a mennyiben módjában volna, ezen segíteni igyekezzék; pedig meg vagyok győződve, hogy bizonyos mérvben módjában van. Már a harmad évi költségvetés tárgyalása alkalmával elfogadott a t. ház egy határozatot, a melyben utasítja a kormányt, hogy intézkedjék, hogy az összes állami szükségletek^ lehetőleg a hazai ipar által födöztesseriek. Én nem akarom azt most kérdezni, hogy a t. kormány e tekintetben tett-e valamit és mit fölemlíthetnék, egy pár esetet, mely arról tanúskodnék, hogy legalább az ezen határozat hozatala után sokáig e részben alig történt valami. De nem akarok vádolni, csak figyelmeztetni, ott a hol a jóakaratban kételkedni nincs okom. Bátor voltam a múlt évben azt is fölemlíteni, hogy az állam, a meddig a vasipart folytatnia kell, illetőleg akarja, fektesse a fősúlyt arra, hogy úttörője legyen az okszerű gyártási haladásnak, a melyre a magániparosok rendszerint nem képesek és gyártasson főleg oly czikkeket az állami és garantirozott vasutak számára, hozzá kellett volna tennem, az állami gépgyár számára is, melyeket eddig Ausztriában pénzen vásárolnak. En utánam Lichtenstein képviselőtársam e tárgyat még bővebben kifejtette, rámutatott az aczélsínek gyártására; az akkori pénzügyminister ur pedig megígérte, hogy minden lehető intézkedés meg fog tétetni. Hallom, hogy a diós-győri gyárnál, melynek élénkebb működése képes volna a felső-magyarországi magán vasipar nagy részét a romlástól megmenteni és ott a 3 év óta a sempontra sülyedt adóképességet felemelni, ha t, i. készítményeinek biztosított nagyobbszeríí eladására szert tehetne. Mondom, a diós-győri gyárnál az utóbbi időben már bereiidezendőben van az aezélgyártás a Martin-féle rendszer szerint. Sajnálattal kell azonban mondanom, hogy ennek sikeréhez a vasiparos körökben nem nagy reményt fűznek; azonfelül nem alaptalan azon aggodalom sem, hogy azon garantirozott vasutak, melyek e tekintetben az osztrák gyárakkal állnak összeköttetésben, vonakodni fognak e síneket átvenni azon ürügy alatt, hogy az nem Bessemer-aczél és igy azon méltánylandó intézkedés, a mi eddig történt, czéltalan vagy legalább elégtelen leend ; annál inkább leend az akkor és annál inkább lesz az leverő a felső-magyarországi vasipar vidékén, ha valósulni találna azon hír, hogy e sokat ócsárolt, de az utóbbi időben kapóssá válni kezdő diós-győri gyár egy hatalmas osztrák consortium kezébe kerül, mely a külföldön gyártott nyers aczélját itt sínekké hengerelvén, ezen készítményét magyar czég alatt adná el a magyar vasutaknak; arra kérem tehát az igen t. pénzügyminister urat, méltóztassék intézkedni, hogy Diós-Győrött mielőbb gyártassák a Bessemeraczél, miből aztán ott és Kohniczou aczélsínek készülhessenek. Az ebbe fektetendő 1—2 százezer forint valószínűleg közvetlenül, de közvetve bizonyosan dúsan fogna kamatozni. De ha ennek megszerzése nehézségekkel járna, akkor méltóztassék igénybe venni az általam már előbb