Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.

Ülésnapok - 1878-89

89. országos ülés ntáreziif 18. ISff* 251 Arra az emberre nézve, a kinél a házasság szentség, ha a polgári házasság beuozatik, semmi jogsértés nem történik, mert nincs sehol törvény a világon, nem is fog olyat alkotni akarni senki, mely megakadályozza az embert abban, ha a polgári házasságot megkötötte, hogy előbb, vagy utóbb, vagy egyidejűleg az egyházi áldást magára ne adathassa; de igen hátrány háramlik, s jogesorbitást szenvedünk pl. mi, kik a házasságot nem tartjuk szentségnek, mert el vagyuok ütve attól, hogy egy általunk magánjogi jellegűnek tartott szerződést oly módon, oly törvény alapján s oly fórum előtt köthessünk, melyet mint állampolgárok az államtól jogosan megkövetelhetünk. {Élénk helyeslés balfelBl). A t. igazságügyminister ur azt mondotta, hogy sok bajjal, mindenféle veszedelemmel jár a polgári házasság és vallásszabadság behozatala, mert nálunk többféle jog dívik az országban. Ez tökéletesen igaz, hanem ép azért, mert ez a minister ur szerint is nehézségekre ad alkalmat és okot; ép ezt vélem én indoknak arra nézve, hogy mi mindezek fölé az államjogot, a polgári házasság behozatalát helyezzük és ez által egyöntetűség legyen némileg hazánk törvényeiben. A t. vallás- és közoktatási minister úr azzal vetett véget e kérdésnek: csak türelem, minden meglesz, hanem eddig nem lehetett e tekintetben intézkedni a gazdasági kiegyezés s a többi miatt. S ugyanazon beszédében azt mondotta mégis, hogy lehetetlen a vallásszabadság és polgári házasság behozatala, mert akkor társadalmi rendünk össze fog bomlani. Én vagy ez Ígéretben nem vagyok képes nagy bizalmat helyezni, vagy pedig az általa idézett állítást vagyok kénytelen tagadni. Vagy egyik fog megtörténni, t. i. az, hogy intézkedéseket akar tenni, vagy a másik állítása nem állhat, hogy a társadalmi rend összeomlik. De egyébiránt t. ház, ezen kérdés a mint mondám, nem új, sok századon keresztül, mint veres fonal vonul át a nemzetek és népek történetén ; és az, a ki a gondolat harczát, a gondolat békói ellen megírja, a ki figyelemmel kiséri azon harezot, a melyet a gondolkodás, a vakbuzgóság ellen folytatott századok óta mai napig e történet minden lapjára e kérdés megvitatását újból és újból felvenni kénytelen volna. Hisz t. ház, ha bárhol a világon, s ennek ellenkezőjét hangsúlyozta Poór Antal képviselő ur — a nép nem birhat hajlammal s nem bírhat ingerrel arra, hogy oly törekvések barátja legyen, melyek a klerikalismus, az ultramontanismus, az egyházi külön teudentiák és a jézsuitismusnak kellemesek, azokat elősegítik, akkor bizonyára ily nép, mely múltjánál fogva erre nem vállalkozhatik, a magyar. Lapozzák át a magyar történetet és minden lapján véres nyomait fogják látni e hareznak és látni fogják azt, hogy azokat, a kik a clericalismus és ultramontanismus barátai voltak, a magyar nép barátjaiul nem tekintette. (Helyeslés balfelöl) Természetes, hogy egyes kitűnő egyházi férfiak hazafias tényeit ide nem sorozhatom. Az ember kimarkolhatna a magyar történelemből bármely epochát pl. az utóbbi századot és úgy ebből, valamint mindenikből lehetne állításomra példát^ idézni. Én azt látom, hogy a történet azt bizonyítja , hogy midőn a magyar trónon olyan uralkodó ült, ki a magyarokat szerette, a klerikatiók befolyása csökkent. (Ugy van!) Viszont pedig azt látjuk, hogy ha a magyar népre szenvedés állt be, akkor a klerikálisok meglepnek bennünket, akkor ok a reactio zászlóját mindig kifejtik és magasan lobogtatják. (Igaz! a szélső balon.) A múlt században a magyar trónon ült egy, buzgó katholika, de mégis magyarokat szerető királynő, s akkor a klerikálisok befolyása csökkent. A klerikálisok és az ultramontánok befolyása kevés volt azon időtől t. i. 1770. és 1780-tól fogva 1814-ig t. i. addig, a midőn a jezsuiták ismét tömegesen visszahatottak Magyarországba. Akkor jöttek be ugyanis tömegesen az országba, akkor látjuk, hogy a klerikálisok befolyása emelkedett, és hogy azok Magyarországon uralkodtak. (Helyeslés a szélső' bolond) Ez pedig épen azon időben történt, a midőn a magyar nép történetében és Európa történetében oly korszakot látunk, melyre a nép sóhajtva emlékezik vissza, s csak fájdalmas emlékeket tud visszaidézni; akkor, midőn az emberiség földig volt sújtva, midőn a reactio és absolutismus újra kitűzte zászlóját; akkor midőn különben szellemdús emberek a theokratia modern eszméjét ismét felállították és visszaállították azon régi tant, hogy az állam közvetlenül az istentől kapja a hatalmat, azon időben, a mely a reactiónak örömünnepe volt, a melyre népünk sóhajtva emlékszik vissza és a melyben népünknek rósz dolga volt: ezek azon korszakok a melyek az ultramontánok és clerikálisok arany korszakai voltak, a melyekre ők örömmel és dobogó kebellel emiékeznek vissza. (Ellen-mondások jobbról.) De t. ház, úgy látszik az én emlékező tehetségemben kételyeket méltóztatik támasztani és én nagyon fogok örvendem, ha önök kijelentik, hogy mennyiben tartják az én mformaüomat helytelennek, vagy alaptalanoknak. De idézek a t. képviselő urnak egy olyan korszakot, a melyben már a t. képviselő ur élt és a melyre mindenesetre jobban fog emlékezni, mint én, mert én akkor még gyermek voltam. A szabadságharcz utáni időt értem. Az 1851-ik évre akarok refleetálni. A szabadságharcz lezaj-