Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.
Ülésnapok - 1878-88
88. orszúgosulésiuáiczins 17. 1879. 221 mellett egy tankötelezettnek iskoláztatása 5-szörte többe kerül; és ez viszont igazolja végre azon állításomat, hogy a ministeriumnak e téreuni gazdászata, takarékosnak épen nem mondható. Es ezt érzi a t. minister ur, mikor jelentésében, az áltála kezelt állami iskolákról az általam beszédem kezdetén idézett, ama vallomást teszi; hogy „ha az országgyűlés népnevelési szükségletre, időnként több-több költséget nem rendel, nemcsak új iskolák állítása válik lehetetlenné, hanem a már felállítottak fenntarthatása is kétessé tétetik." Engemet, t. ház, ezen vallomás megdöbbentett, s tudván azt, hogy e haza terüleíén még a ministeri kimutatás szerint is, 1877-ben 068,314 tankötelezett volt, ki semminemű iskolába nem járt; tudván, hogy csak magának Biharmegyének területén, 80 község van olyan, hol semmi nemíí iskola nincs, s ezenfelül 35 község van olyan, melyből tankötelezettek, más községbe kénytelenek iskolába járni; s meggondolván, hogy ezen és az ezekhez hasonló több mint 2000 más helyeken, más iskola már, mint állami iskolának állítása, nem is képzelhető; megfontolva, hogy ily állami iskola, az 1877. évben, csak 6 állíttatott fel, s ezen czélra ezen évben is csak 10,000 frtra van előirányozva; s elgondolva, hogy ily haladás mellett azon községek mindenikében még 300 év múlva sem leend iskola: mindebből, más következtetést kivonni nem tudok, mijt azt, hogy népnevelési ügyünk terén, a mostani kezelési rendszer mellett, óhajtott eredményt elérni nem fogunk. {Igaz ! Igaz ! bal felöl.) Es ezen meggyőződésemben, megerősít engemet, a statisztikai kimutatás. Számos oly területeit ismerem ez országnak, hol az 1868. évet előzőleg a népnevelés virágzott, most pedig hanyatlóban van. Es vájjon mi ennek az oka? En nem állítom, hogy a t. minister ur, de igenis, és annál határozottabban, állítom, hogy a jelenlegi rendszer. De minthogy állítani, bizonyítás nélkül szerintem nem elég, bár „exempla sünt odiosa", példára hivatkozom. (Halljuk!) A t. minister ur jelentésében, mindjárt a 6-ik lapon, a gyenge eredményt mutató iskolák közé, és igy a legutolsó osztályba van sorozva, Szatmármegye minden népiskolája, kik e t. ház tagjai közül, azon megyével ismeretesek, jól tudják s bizonyíthatják állításomat, hogy a nem rég múltban, ezen megyének, az úgynevezett „Avas" kivételével, minden többi részén a népnevelés oly kifejlett volt, hogy én falukat ismertem, s tudok megnevezni, hol nem volt található olyan ember, ki irni s olvasni nem tudott,; (Igaz! Igaz! a szélső baloldalon) nemcsak, de ezen megyének Szamos és Tisza vidékén fekvő része, igen nagy contingensét szolgáltatta az akkori főiskolák növendékeinek. És ime most e megye- | ben a népnevelés gyenge eredményt mutat fel. Mi ennek oka"? Nem más, mint a rendszer. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ezen megye ugyanis számos, egymáshoz közel eső, de apró községekből áll, mely községek mindenikében, a szó szoros értelmében, ottan kínlódik, egy-egy felekezeti iskola, s felettök dominál (ügy van! a szélső balon) egy, a mostani rendszer keretébe beillő tanfelügyelő. A t. minister ur, a népnevelési czélokra megszavazott összeget, a nagyobb városok és községekben állított polgári- és felső népiskolákra; itten központi fényes háztartásra, tanfelügyelőkre és minden évben változó s százezer példányokban heverő tankönyvek nyomatására költi el, (Igaz! Igaz! balfelöl) s azon említett iskolák gyámolítására pedig, nemcsak hogy a fennálló rendszer szerint nem ád semmit, de azok fennállhatását, ha épen nem lehetetleníti, bizonyára nehezíti. T. ház! Az én felfogásom szerint, mindegy az a betegnek, ha őt hasonszenvi, vagy ellenszenvi, — hideg viz, vagy bárminő gyógymód szerint gyógykezeli is orvosa; a fődolog az, hogy meggyógyuljon és éljen, s ki, bármelyik rendszerhez, annyira ragaszkodik, hogy inkább sínlődik, vagy meghal, mint kedvelt s jónak egyedül hitt rendszerétől megváljon: az szerintem legalább is nem okosan cselekszik. így van ez a népnevelés terén is. A különböző nézetek, elvek és elméletek az 1868-iki közoktatási törvény keletkezése óta folytonos harezot vívnak egymással; s ezen harczban nem felfelé virágzik, de több helyen lefelé pusztai a népnevelés. Egyfelől a felekezetek igyekeznek iskoláikat megtartani, másrészről a t. minister ur igyekszik ezen czéljokat, nehezíteni vagy épen lehetetieníteni az által, hogy folytonosan fokozza ezen iskolák iránti kívánalmait, inig semminemű segélyben őket nem részelteti. Szép az a hangzatos kijelentés, minőt Schvarz Gyula ur, a múlt évi költségvetés tárgyalásakor ezen házban tett, hogy „ő a népnevelés terén szabad versenyt akar állam és felekezetek köztt, mert nincs ezzel megtámadva egyik felekezetnek autonómiája sem. Sőt ő állami iskolát akar, mert a nemzetiségi actiók ellen, nem biztosít a községi iskola sem, mert ez oly szellemű, milyen a községnek többsége". Talán akarta mondani: a község lakosainak többsége. Hiszen, t. ház, én is óhajtanám ezen czélból az állami iskolát de mikor 1877-ben is, csak hat ily iskolát tudott a t. minister ur létesíteni; mikor — mint beszédem kezdetén kimutattam — ezen czélra, az első felszerelésre szükségelt óriási összegen felül, még majd 42 millió frt lenne évenkint szükséges, belátom ezen vágyam valóI síthatásának ez idő szerinti lehetetlenségét s
