Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.
Ülésnapok - 1878-88
0Ű)<3 SS. országos ülés márczins 17. 1879. részemről veszem az adott helyzetet ugy, a hogy van. Már pedig a jeleidegi helyzet e következő: A felekezetek, helyesen-e vagy nem? ezt nem vitatom, de tény, hogy ragaszkodnak iskoláikhoz ; a t. minister ur a rendszerből kifolyólag folytonos küzdelmet folytat ellenök, s bár mindenkor ő is hangsúlyozta, hogy nem sérti atitonómiájokat, mindamellett őket nem gyámolítja, nem segélyezi, sőt folyton terheli A római kath. egyház az 1867-ben már készpénz és kötelezvényekben 30 millió frtot és 286,268 hold földbirtokot tett alapok és alapítványokra, s főpapjai gazdag évi jövedelméből nyújtható segélyösszegekre számítva, a versenytől nem fél; de mit tegyenek a többi, anyagilag szegény felekezetek ? Azt, hogy a kisebb községekben a terhek alatt kimerülve, a zaklatások miatt elfáradva, elvesztik a népnevelés iránti kedvöket, {Igaz! bal/elöl) s nem tudva, hogy azon folytonos viszály tárgyát képező iskola kié lesz már elvégre, a felekezeté, a községé vagy az államé ? — közönyösökké lesznek az iskola iránt s ugy sem levén módjuk abban, hogy a mostani rendszer által kiszabott fényes iskolát építsenek, s abban a minister ur rendeleteinek mindenben eleget tegyenek, el jött a kor, midőn az ily egyházak többsége „érzéketlen lett jóra s roszra, s többé se vár, se félt" s ezen okból hanyatlik a népnevelés, ugy Szatmármegye apróbb községeiben, mint más megyék hason népességű s felekezetű községeiben. Ez, t. ház, az adott helyzetnek a tapasztalatból merített hu képe; ez azon mostani helyzet, melyből menekülni, a népnevelés ügye bennünket kötelez. Legyen szabad hát nekem — bár már beszédem hosszura nyúlt — jelezni, mint vélem én lehetőnek a kibontakozást. (Halljuk!) A kibontakozásra szerintem első kellék az, hogy mivel a felekezeti iskolák — a mint bebizonyítottam — nem nélkülözhetők, a küzdelem és bizonytalanság szüntettessék meg, s helyét foglalja el, a bizalom, s ebből eredő kölcsönös jóakarat. Ámde ez nem érhető el azon az utón, a melyen a t. minister ur idáig haladt. Az olyan minis téri leiratok, mint a minőt a jogakadémiai magánvizsgák ügyében, 24,448. sz. a. 1877-ben kiadni méltóztatott, azon bizalmat nem elősegítik, de megsemmisítik. Azon leiratban ugyanis, szórói-szóra ez olvasható: „Kétségtelen, hogy az egyházkerületnek (t. i. a tiszántúli h. h. egyh. kerületnek) teljes joga van, jogakadémiát, saját belátása szerint rendezni, s alkalmazkodni azokban, az állami jog akadémiákra nézve, ministeri rendelettel megállapított szabályzathoz, vagy nem alkalmazkodni!! . . Természetesen következik ebből, hogy bármely felekezeti jogtanodák fenntartó testületnek, saját s növendékei érdekében áll, alkalmazkodni ezen feltételekhez, s igy a maga jogakadémiáiban, a tanulmányi rendet illetőleg — ha a szavakkal játszani akarunk —> lemondani, önrendelkezési jogáról. De mihelyt e lemondás önkéntes és saját érdekből történik, megszűnik jogfeladás lenni." T. ház! nem akarok sérteni, de ki kell mondanom, Jiogy én ezen okoskodást, sem a tárgy komolyságával, sem a minister ur méltóságával megegyezőnek nem találom. Az én meggyőződésem szerint, Magyarország felelős ministerének, felül kell állani a felekezeteken; s rendeleteit, a tárgy komolyságához mért méltóságnak áthatni. Szerintem a népnevelés ügyében óhajtandó kölcsönös bizalom és jóakarat csakis ekkor és úgy jön létre, ha a t. minister ur egyszersmind az elkeserítő küzdelem helyett, a valódi reformok terére lép. Méltóztassék csak a t. minister ur, — ha már a kezében összpontosított vallás- és közoktatásügyi tárezát egymástól elválasztani nem akarja, — méltóztassék a törvényhozás utján, az ezen oldalról annyiszor sürgetett vallásszabadságot, és kötelező erejű polgári házasságot létesíteni; az egyház és állam köztti viszonyt rendezni; az alapok és alapítványok jogi kérdését megoldatni, s ezen valódi reformok által, egyrészről a protestáns autonóm egyházak zsinati szervezkedését elősegíteni, másrészről a katholika egyházak autonómiájának létrejöttét nem gátolni; (Helyeslés a szélső baloldalon) és ezen reformok által, a felekezetek köztti viszály s az államhatalom iránti féltékenység alapokait elhárítani; (Helyeslés balfelöi) meg méltóztatik győződni, hogy azonnal bizalom és jóakarat fog életre kelni e haza terein, mely lehetővé fogja tenni mostani népnevelési rendszerünk reformálását, s meghozza ez ügynek óhajtott diadalát. Pedig ezen egy tér az, melyen önrendelkezési jogunkat, még a közös ügyeket teremtett 1867-iki kiegyezési törvény sem korlátolja. A berlini szerződés tárgyalásánál, és más alkalmakkor, szeretnek hivatkozni a t. minister urak a lajtántúli tartományokkali „paritás" követelményeire. Hát ezen a téren, miért nincs meg az oly kedvelt paritás? Valójában, szégyenérzettel kell bevallanunk, hogy ezen téren, még Ausztriánál is hátrább vagyunk. (Igaz! szélső balfelöl.) Pedig ezen ügyek reformja tenné lehetővé a másik kellék valósíthatását, t. i. a t. minister ur által követett népnevelési rendszer reformálását. Régi axióma, hogy: „a nemzet egész Jövője a népnevelési költségvetésen alapszik." És ha mi ezen költségvetésre tekintünk, szomorú sot gyászos jövő az, mely nemzetünkre vár. Egy bosnyák hadjárat szükségleteire van és lesz pénz
