Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.

Ülésnapok - 1878-88

214 88. országos ülés nárczivs 17. 1879. az egyetemi alap, már^s az állami költségvetés keretében foglaltatik; tekintve végre, hogy az alapok és alapít­ványok alkotmányszerű kezelése legkevésbé sem praejudieál az azok iránt fenforgó jogi kérdés miként leendő eldöntésének — indítványozom: Utasítsa a képviselőház a vallás- és köz­oktatási ministert, hogy a közvetlen kezelése alatt álló alapok és alapítványok évi bevételei­nek és kiadásainak előirányzatát ezentúl a tár­csájára vonatkozó rendes évi költségvetésbe föl­vegye s alkotmányos tárgyalás végett a ház elé terjessze. Kelt Budapesten 1879. márczius 17. Helfy Ignácz, Hegedüs László, Turgonyi Lajos, Csanády Sándor, Madarász József, László Imre, Tors Kálmán, Kaszap Bertalan, Széll György, Mocsáry Lajos." (Felkiáltások balfélül: Elfogadja a minister f) Trefort Ágoston : Nem fogadom el ! (Derültség.) Trefort Ágost vallás- és közoktatási ininister: T. ház! Ámbár egy-két év alatt igen sok változhatik, de az én meggyőződésem, különösen e kérdésre nézve, nem változott sem két év óta, sem a múlt évi budget tárgyalása óta; és én csak ismételhetem azt, a mit már mondottam s méltóztassék megengedni, hogy ezt is felolvassam — mert én ahhoz ma is sokkal inkább ragaszkodom, mint azon székhez, melyen ülök (olvas): „Az alapok és alapítványok kezelésének kérdése nem először jő most szóba a t. ház előtt. Tárgy altatott e kérdés már 1870-ben és ismét — már az én ministerségem idejében — 1873. márczius 27-én; mind a két esetben a képviselőház bizottságokat nevezett ki az alapok j ogtermészetének felderítésére. Maga azon tény, hogy a képviselőház ezen. bizottságai, melyek e kérdést alaposan tanul­mányozták, mégis azt mindeddig tisztába nem hozták, bizonyítja e kérdés bonyolult voltát és nehézségeit, melyeket egyszerű határozati javas­lattal, minő Helfy képviselő uré is, megoldani nem lehet. 1873. márczius 27-én, midőn ez ügyben nyilatkozni szerencsés voltam, kifejeztem azon nézetemet, miszerint kétséget nem szenved, hogy a vallás- és közoktatási minister, mindazon alapok kezeléseért, melyek reá bizvák, s így a szóban levő alapokért is felelős. De ugyanakkor fejeztem ki azon meggyőző désemet is, hogy a t. háznak a minister e felelőssége folytán gyakorolható ellenőrzési jogá­ból korántsem következik az, hogy az alapokat az ország költségvetésébe be kellene venni. Mert most is azon meggyőződésben vagyok, mit akkor mondottam, s ez alkotmányos fel­fogás, hogy á mi a költségvetésbe felvétetik, arról az országgyűlésnek teljes intézkedési joga van, ez a budgetjog természetében fekszik. Már pedig addig, migaz 171 : LXXIV., 1723 : LXX., s az 1790 : XXIII. és XXVI. t.-czikkek érvényben vannak: ezen alapok ő felsége patronatusa alatt állanak. Ezen törvényeket pedig nem a ház határozata, hanem csak rendes törvényhozás utján új törvény által lehet megváltoztatni. A nélkül, hogy ezen akkori nyilatkozatomat módosítanom kellene, készséggel elismerem, hogy addig is, míg az alapok jogi természete tisztába hozatnék, s irántuk netalán újabb törvényhozási intézkedés jöhetne létre: elismerem —• mondom — hogy az ellenőrzésnek fölebb említett módja nem kielégítő, hogy az hiányos. Ennélfogva gondoskodni kell, oly módo­zatról, mely megszüntesse a hiányt, a nélkül, hogy akár az alapok jogi természete iránti eldöntésnek, akár ő Felsége legfelsőbb patronatusi jogának praejudicálna. Mi legyen e módozat, arra vonatkozólag, ismétlem, a mit a t. ministerelnök ur a pénzügyi bizottság előtt nyilvánított, hogy a kormány e kérdéssel komolyan foglalatoskodik, s mihelyt az iránt határozottan megállapodik, megállapodását a t. ház tudomására fogja hozni. Ennélfogva kérem a t. házat, méltóztassék nyilatkozatomat figyelemre méltatni s Helfy kép­viselő határozati javaslatát mellőzni." Ezen értelemben nyilatkoztam a múlt évi budget tárgyalása alkalmával is, és vonatkozás­sal arra, mint minister kijelentettem, hogy mihelyt az iránt tisztában leszünk, hogy az ellenőrzés milyen nemét lehetne felállítani, a nélkül, hogy a budgetben felvétetnének ezen alapok: szeren­csém lesz elhatározásunkat a t. házzal közölni. Elmondtam szintén a múlt évi budget-tárgyalás alkalmával, hogy én megkértem ő Felségét, méltóztassék egy, a főrendiház és a képviselő­ház tagjaiból alkotandó bizottságot kiküldeni, mely az alapokat és alapítványokat megvizsgálja, és erről a törvényhozásnak jelentést tegyen. Ez meg is történt és mihelyest a koronától felhatalmazást kapok a jelentés előterjesztésére, a közönség és a ház elé fogom hozni. A jelen­tés már bemutattatott ő felségének, a legmagasabb végelhatározás azonban még nem közöltetett a kormánynyal. Mihelyest be lesz fejezve az ügy, azonnal be fogom mutatni jelentésemet. Egyébiránt megjegyzem, hogy egjobban én vagyok elfoglalva hetedfél év óta, nemcsak el­foglalva ezen alapok kezelésével, hanem egyúttal zaklatva is ezen kérdésben. Én tehát a megoldás szükségét érzem és elismerem; de az olyan meg­oldást, hogy ezen alapok és alapítványok a budgetben egyszerűen felvétessenek, soha sem

Next

/
Oldalképek
Tartalom