Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.
Ülésnapok - 1878-88
SS. országos ülés márezius 17, 1879. 203 bad, az önkéntes áttérést nem bánja. A magyar nép meg van érve a vallásszabadságra, {ügy van! a szélső balon.) Bizonysága azon számosnál számosabb kérvény, mely az ország minden vidékéről és épen a nép alsóbb rétegeiből is 1869-ben a képviselőházhoz beadatott, nemcsak a vallásszabadság, hanem a polgári házasság behozatala érdekében is. T. képviselőház! Igyekeztem bebizonyítani nemcsak azt, hogy a vallásszabadság a jog és igazság követelménye, hanem egyszersmind azt is, hogy annak behozatala szükséges és sürgetős. Iparkodtam megmutatni azt is, hogy ezen szabadságnak, ezen intézménynek meghonosítása által az ország érdekeit legkevésbbé sem koezkáztatjuk. Ne késsünk tehát tovább uraim, jóvátenni a múltnak mulasztásait és valósítani elődeinknek, az előbbi országgyűléseknek ünnepélyes igéretét. Ha már az anyagi téren mi üdvöst sem teremtünk, alkossunk legalább a szellemi élet mezején oly törvényeket, melyek mig egyrészt ide benn a létező szükséget kielégítik, a külföld előtt is a nemzet becsületét emelni fogják. {Helyeslés a szélső baloldalon.) A népek rokonszenve mindig hasznos, gyakran szükséges. Ne tűrjük, ne engedjük tovább, hogy mostohának tekinthessék a hazát a hazának édes gyermekei. Ne cselekedjük a jelenben, a mit a múltban elkárhoztatunk. A múltnak mentségéül szolgálhatott az akkor uralkodott sötétség: a jelen az elterjedt világosság közepett ily mentségre nem számíthat. Azok, a kiknek érdekében szólok, a kik számára igazságot kérek, szegény, gyenge, ügyefogyott emberek. Az erőstől tagadni meg azt, a mihez joga van, helytelen bár, de legalább nem férfiatlan dolog: a gyengétől tagadni meg az igazságot, férfiatlan és nemtelen dolog. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) A magyar nemzet férfias, nemes, nagylelkű. Önök, uraim, e nemzetnek választottjai, legyenek méltók a nemzethez, melyet képviselnek. Ajánlom határozati javaslatomat elfogadás végett. (Elénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Elnök: Fel fog olvastatni a határozati javaslat. Baross Gábor jegyző (olvassa): „Határozati javaslat. A vallás-és közoktatási, valamint az igazügyi ministerek utasíttatnak, hogy a teljes vallásszabadság és polgári házasság tárgyában mielőbb törvényjavaslatot terjesszenek elő. Irányi Dániel, Hegedüs László, Katona Lajos, Szábely Antal, Csanády Sándor, Turgonyi Lajos, Szongott Jakab, Ferdinándy J., Szederkényi Nándor, Mocsáry Lajos." Poór Antal; Tisztelt ház! Az imént elhangzott fényes szónoklatnak eszményi tartalma, érveinek rohamos elimaxai és hevítő hatása, a melybe hamis hang nem vegyült, a t. szónoknak közbecsülésben álló szelleme, meleg érdeklődése ügye iránt, valamint szónoklatának classicus befejezettsége habár nem egyenlő, de egyiránt mély — mondhatnám — lelket metsző hatást gyakorolt reánk. Nem tudom, vájjon pasztán ezen szónoklat hatása, vaffV talán a múlt heteknek katastrófái, vagy talán nemzetünk sorsa, állapotának contemplatiói alatt, de bensőmben sötét képek képződnek, melyek balsejtelmekkel töltik el lelkemet hazánk jövője iránt, elannyira, hogy hazánkat mintegy a veszni indulásnak, a romlásnak bizonyos stádiumán látom, A történelemből tanuljuk, hogy az erkölcsiségnek sül védése, a nemzet életében a romlásnak első stádiuma. Vigasztal azonban ugyancsak a történet, nevezetesen Francziaországé, hogy a nemzet nagy része józanodása karöltve a törvényhozás bölcseségével, ezen a bajon segíteni, — bizom hazám nem tőjében, nemzetünk életképességében — fog. —Azonban, t. ház, Irányi Dániel képviselő ur benyújtott határozati javaslata a panaeeát erre nem hozza meg. A polgári házasság — azt hiszem — az erkölcsök lazulását inkább elő fogná mozdítani, {Ellenmondások) és midőn a házasságot a szentség emelvényéről leveszszük, (Felkiáltások : Csak a katholikusoknak szentség!) akkor nem az erkölcsiséget, nem hazánk javát segítjük elé. A mi pedig a vallásszabadságot illeti, azon nézetben vagyok, hogy ez most a jelen körülmények közit nem időszerű, (ilénk ellenmondás*'k a, balés a szélső balfdol.) Igen, t. ház, ha valakinek, neküuk katholiknsoknak, kik egyedül vagyunk a vallásfelekezet nélküli kormány gyámsága alatt, állana leginkább érdekünkben, hogy azon jogokban részesüljünk, melyekben más vallású polgárok részesülnek; de mi tűrjük a jelen állapotot, tűrjük azért, mert az időket nem találjuk ma még elég higgadtaknak ily törvény hozatalára; mert ez irányban az eszmék még nem lépték át az erjedés stádiumát; mert Európa még nem jutott az államfölség határainak kellő ismeretére; tűrjük ez állapotot, mert kormányunk kíméletes bölcsessége azt tűrhetővé teszi; tűrjük, mert hitünk felséges protektorának mély vallásosságában, összes népeit átölelő szeretetében és bölcs igazság-érzetében bízunk; tűrjük, mert mindenek felett bízunk a nemzet józanságában, higgadtságában, hogy mély gyökeret vert a vallásosság kölcsönös tisztelete; és tűrjük végre, mert ezen állapot nem épen tűrhetetlen; (Élénk derültség) és mert vallásszabadság tekintetében Magyarország kiállja a versenyt nemcsak Európának, hanem a világnak bármely államával. (Élénk ellenmondások a bal- és a szélső baloldalon.) 26*