Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.

Ülésnapok - 1878-88

202 88. onsscágos Ws* miressias 17. 1879. némely dologban fennakadnának, nem folyamodhatnának-e elöljáróikhoz, kik ily esetben bizonyosan el fognák látni őket a szükséges utasításokkal? Vagy talán hátrább állanánk e tekintetben magánál Romániánál is, a hol pedig a polgári házasság kötelező formában van behozva, ámbár oly értelemben, hogy a polgári házasság megkötése után, szintoly kötelező formában követeltetik az egyházi szertartás. T. ház! Ideje, nagy ideje, ismétlem, hogy a vallásszabadság és polgári házasság behozatalát kimondjuk. Mitől félünk, mitől tartunk uraim ? Talán attól, hogy igen sokan el fognak pártolni az őseiktől öröklött hittől? Nem gondolom, hogy ez bekövetkezzék. Sem korunk, sem különösen nemzetünk nem hajlandó nagyobb vallási mozgalomra. De ha valóban bekövetkeznék is, ha valóban támadnának is újabb és újabb vallásfelekezetek : ugyan mi veszély rejlik ebben az államra nézve, feltéve, hogy azok az állam czéljaival ellenkező törekvéseket nem ápolnak. Lám Angliában és Amerikában számtalan vallásfelekezet létezik, a nélkül, hogy azért az állam érdeke \ veszelyeztetve lenne; sőt inkább, minthogy az új elekezetek rendesen nagyobb hitbuzgóságot fejérnek ki, mint a régiek s ngy egymással, mint a régiekkel közmívelődési és jótékonysági intézetek alapításában versenyeznek: ez az állam czéljait csak előmozdítja. Vagy azt hisszük talán, hogy a létező vallásfelekezetek elegendők a különböző meggyőződések; elegendők a korral haladó emberi szellem számára? Nemén mondom, Macaulay irta meg egyik munkájában, hogy Luther és Calvin tanai már a reformatiót követő félszázad után is alig bírtak nagyobb mérvű olvasztó erőt kifejteni. És ha ezen megállapodás, ha ezen megmaradás az öröklött hitben, a hit bennsőségének, valódiságának, őszinteségének volna következménye, ennek talán örülni lehetne; de vájjon szabad-e ezt annak tulajdonítani? Nem-e inkább ! ä napról napra elharapódzó közönyben kell-e keresnünk magyarázatát ? A felsőbb körök ritka kivétellel, ugy nálunk, mint másutt, nem mondom ugyan hitetlenek, de eclectieusok. Katholikusok, protestánsok külsőkép igen, de lelkükben többé nem azok. Mindenkinek saját egyéni vallása van, mely attól, melyet külsőleg vall, többé-kevésbbé, néha lényegesen eltér. Nem lenne-e — kérdem én — ugy ezen egyesekhez méltóbb, mint a társadalomra nézve üdvösebb, ha ezek, a helyett, hogy oly vallás, ily egyház kebelében maradnak meg továbbá is, melynek tanait nem hiszik, nem követik: akár külön egyházat alapírnának, akár pedig, ha ezt tenni nem akarják, saját egyéni meggyőződésüket szabadon, nyíltan, tartózkodás nélkül vallanak? Vagy attól tartunk, hogy a papok meg fognák zavarni a polgárok köztt létező békés egyetértést, ha a vallásszabadság és polgári házasság behozatnék? A reformált egyház négy kerülete ezelőtt — gondolom — már öt évvel kijelentette, hogy nemcsak a vallásszabadságot, hanem a kötelező polgári házasságot is szükségesnek tartja. És ha az evangélikus lelkészek köztt találkoznak is egyesek, kik türelmetlenséget tanúsítottak, az egész egyház — meg vagyok győződve róla — nem fogna hátramaradni helvét hitvallású testvére mögött. A katholikus és talán a görög keleti egyház papjai is előreláthatólag ellene fognának ugyan nyilatkozni a polgári házasság behozatalának. Ok a házasságot szentségnek tekintik. De ha egyszer behozatott törvény által, ők is, ugy mint Franczia-, Angol-, Olasz-, Porosz-, sehweiezi- és amerikai társaik, alá fognák magukat vetni a törvénynek. (Ugy van! a szélső balon.) A mi pedig a vallásszabadságot illeti, minthogy a katholika egvházra nézve körülbelől mindegy, akár baptista lesz valaki, akár unitárius vagy református; föltéve, hogy egyszer az egyedül üdvözítőnek hitt vallás kebeléből kivált, azt gondolom, hogy ez ellen nem lenne nagy ellenvetésük s hogy a vallásszabadságot szintúgy el fognák fogadni, mint ahogy belenyugodnának a polgári házasság behozatalába. De ha még is csalódnánk: a papságnak, t. ház, Magyarországon ma nincs az a befolyása, hogy a meghozott törvény ellenére a polgárok köztt az egyetértést, a békét, megzavarni képes legyen. (Helyeslés a szélső halon) És ha közel egy századdal ezelőtt ki merte mondani a magyar törvényhozás, hogy a papságnak ellenmondását figyelembe nem veszi: nem tehetem fel a magyar törvényhozásról, hogy egy századdal később, egy igazságosnak, egy szükségesnek ismert intézkedésben ezen aggodalom által feltartóztassa magát. (Ugy van! a szélső balon) Ám ha az egyházi javak saecularisatiójáról lenne szó, akkor megengedem, hogy iszonyú zajt fognának ütni ezen urak és talán a Vaticán fegyvereivel is fenyegetnének; de a vallásszabadság és a polgári házasság behozatala miatt nem fogják a közbékét megzavarni. Van okom, mégpedig alapos okom, hogy ezt higyjem és állítsam. Vagy talán a nép, annak alsó rétege int bennünket óvatosságra? A magyar nép türelmes és ily aggodalomra nem szolgáltat okot. A zsidókat, az igaz, nem szereti; de nem vallásuk miatt. Polgári és politikai felszabadításuk sokaknak szálka a szemében ma is : vallási egyenjogúságuk ellen nem igen van kifogás. A térítgetést, megengedem — a nép nem igen szíveli. A sza-