Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.

Ülésnapok - 1878-84

Marcsiiig 12. 1879. 128 84. országol ülés Ráth Károly: Én nem vagyok teljesen megnyugtatva azon nyilatkozat által, melyet a t. kereskedelmi minister ur Lukács t. barátom felszólalására tett. T. képviselőtársam ugyanis egy szóval sem mondta azt, hogy az árúfor­galom statistikájának pontos összeállítása könnyű dolog. Hanem épen a t. minister ur indokolása fonalán, joggal állította és állíthatta azt, hogy arra nézve a kormány az előmunkálatokat és az igen t. minister ur által indokolásának majdnem minden egyes lapján jelzett tanulmányozást már befejezhette. Másrészről pedig Lukács t. kép­viselőtársam távolról sem hangsúlyozta ezen kimutatás fontosságát annyira, mint maga a minister ur, mikor azt mondja indokolásának a 60-ik lapján: „hogy ez reánk nézve kétszeresen fontos ügy", azután pedig azt, hogy „ezen eddigi munkálat reménylhetőleg lehetségessé fogja tenni, hogy jövőre életérdekeinket érintő ezen fontos ügyben is kimerítő és megbízható statistikával fogunk rendelkezni." Már, t. ház, ha életérdekekről van »zó, akkor nagyon sajnos, hogy ezt a munkálatot még most 1879-re sem kezdjük el, a midőn már úgyis 4 évet elmulasztottunk; főleg, midőn, mint nekem tudományom van arról, és meg vagyok győződve, a t. minister ur még inkább tudja, hogy a terv és az egész keret régen meg van állapítva, melyben ezen munkálatokat ezután megbízhatóbb és kimerítőbb alapokon létesíteni lehet: s midőn továbbá tudomása lesz a minister urnak arról is, hogy a fővárosi statistikai hivatal, mely sem nagy költséggel, sem nagy apparátus­sal nem rendelkezik, eléggé megbízható és mond­hatom, teljesen kielégítő statistikai kimutatásokat közöl évenként a budapesti azon forgalomról épen a főbb ezikkekre nézve, azokra nézve, melyek forgalmának ismerete kétszeresen szük­séges a mi viszonyaink köztt. T. ház! megvallom, ha a t. minister ur csak arra volt szíves utalni, hogy az ez iránti előterjesztéseket majd meg fogja tenni, és a még mindig az ő szakadatlan tanulmányainak tárgyát képezi az az ügy, akkor jogosult az a kérdés, vájjon midőn most már meg lehetne állapítani, számot lehetne vetni azzal, hogy mennyi költség­többlet volna szükséges a szóban levő kimuta­tások pontos elkészítésére, miért nem gondolta a t. minister ur sürgős, elodázhatlan feladatának azt, hogy már a jelenlegi költségvetés alkal­mával is az előterjesztéseket megtegye. Én, tisz­telt ház, ezúttal is komolyan felvetem azt a kér­dést, hogy vájjon mi a ministeri székekről folytonosan csak a tanulmányozásra való utalás­sal beérhetjük-e különösen ott, a hol a kormány maga beismeri, hogy életérdekekről van szó. Nem tartom a kormány feladatának, hogy a végtelenbe tanulmányozzon, hanem, hogy tegyen. {Helyeslés balfelöl.) Kérem tehát a t. házat, mél­tóztassék legalább is a pénzügyi bizottságnak erre vonatkozó — engem ugyan egészen ki nem elégítő — indítványához hozzájárulva, felhívni a t. minister urat, miszerint minél előbb, de okvet­lenül még ez év folytán e fontos ügyre vonat­kozólag tüzetes előterjesztést tegyen. (Élénk helyeslés balfelöl.) B. Kemény Gábor földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister: T. ház! A sok tanulmányozásra való hivatkozással, azt hiszem, én, a ki mindössze 3 hónapja vagyok minister, nem vagyok vádolható, mert e három hó alatt 7 törvényjavaslatot nyújtottam be, s a 8-dikat pár hét alatt lesz szerencsém a t. háznak beter­jeszteni. A t. képviselő ur egyfelől tagadja az árúforgalmi statistika megállapításának könnyű­séget, másfelől kívánja, hogy az rövid idő alatt elkészíttessék. (Egy hang bal felöl: Már készen van a terv!) Igen; készen van, de kettő, s egyik a másikkal nem talál. Ha csak egy volna, és az helyes lenne, egyszerűen előállottam volna vele; de épen, mivel kettő vau s lényegesen különböző, addig, míg magam teljes megnyug­vással nem tudom beterjeszteni, az erre vonat­kozó előterjesztés, épen mert ez a legfontosabb létkérdésekkel egybevágó kérdések megvilágí­tására kell hogy vezessen, ne méltóztassék szememre hányni, a ki már 12 hét óta vagyok minister, hogy még mindig nem tudtam e kér­dést is megoldani, a melyet mások talán több­ször tettek kilátásba. Azt gondolom, méltányo­san kívánhatom, hogy a higgadt megfontolásra némi időt méltóztassék engedni. {Élénk helyeslés jobbfelöl.) Egyébiránt a pénzügyi bizottság határozati javaslatát elfogadom, s kész vagyok az előter­jesztést rövid idő alatt benyújtani, csakhogy peremptorius terminust nem szabhatok. Most legyen szabad Ugron G-ábor t. kép­viselő urnak a közös statistikai kimutatásokra vonatkozó kérdésére pár szóval felelnem. (Halljuk!) Megengedik nekem, ha a multakra vonatkozólag nem felelek; mert e tekintetben nem én tartozom felelősséggel, sőt mondhatnám, a legközelebbi együttes füzet kiadásáért is alig. Megengedem azt is, hogy abban sok hiba és tévedés van. Ezt maga a statistikai hivatal vezetője is, kiről maga Lukács Béla képviselő ur oly elismerőleg nyilatkozott — és méltán — a mint visszajött a kiállításról, belátta ; s ennek következtében a Magyarországra jött füzetek nem adattak ki. Én e füzetet igenis kijavított alakban kinyomatnám, ha nem volna oly igen szűk a pénzalap, de ha lehetséges lesz, ki fogom nyomatni, de azt is meg kívánom még jegyezni, hogy szerintem még ez is antiepochalis. {Helyeslés jobbfelöl.) Elnök: Méltóztatik a t. ház személyes

Next

/
Oldalképek
Tartalom