Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.

Ülésnapok - 1878-84

84. orazágos ülés tóztassék jövőre intézkedni, hogy jövőre a vi­déken is kellő számú statistikai hivatalok állítas­sanak fel. Ha pedig erre pénzhiány miatt nem képes, akkor méltóztassék legalább ugy intéz­kedni, hogy a központból statistikai hivatalno­kok kiküldetvén, a vidéket bejárják, s az illető hivatalnokokat oktassák, miként kell helyes ada­tokat gyűjteni, mert addig, mig ezek nincsenek, a statistikai hivatal felesleges. (Helyeslés hal felöl.) Kemény Gábor kereskedelmi minister: T. ház! Elismerem a statistikai adatok gyűjté­sének s összeállításának fontosságát, mint elis­mertem azt akkor, mikor Lukács képviselő ur ez ügyet a pénzügyi bizottságban szőnyegre hozta. A pénzügyi bizottság egy határozati ja­vaslatban állapodott meg ezt illetőleg, melyet én is szívesen tettem magamévá. De ha a t. kép­viselő ur visszaemlékezik a tárgyalás akkori menetére, és azon határozatnak szószerinti szö­vegét tekinti, nem fogja abból kiolvashatni azt, hogy a minister akár utasíttatott volna* akár vállalkozott volna arra, hogy addig, mig ezen tárgy a jelenévi budget alkalmával a házban meg nem vitattatik, az illető előterjesztéseket a képviselőháznak bemutassa. Ezt nem tehettem volna, ha csak ez lett volii ti IS ä dolgom; de nekem még azonkívül sok egyéb halaszthatatlan teendőm volt; a mint mutatják azon törvény­javaslatok, melyeket szerencsém volt a t. ház­nak benyújtani. A t. képviselő ur rendkívül könnyen meg­oldhatónak tartja az árúforgalom kérdését s ezt —• hogy közbevetőleg megjegyezzem — egy­szersmind majdnem kizárólagos feladatául tűzi ki a statistikai hivatalnak. Van annak azonkívül még egyéb igen nagyfontosságú feladata. Nem­csak a népesedési statistika ilyen, hanem ilyen az országos termések kimutatásainak összegyűj­tése és egybeállítása is, lehetőleg biztos adatok alapján. Az árúforgalom egybeállítása Ausztria és Magyarország köztt, minthogy nincs vámsorompó, minthogy a vasúti tariffák nem congruensek azon kérdésekkel, melyek Magyarország árúfor­galmára nézve a legbiztosabb felvilágosítást vol­nának képesek adni, épen nem csekély fontos­ságú, de nem is könnyen megoldható feladat. Ha minden vasúti vállalatnak minden fuvarlevele rendelkezésére áll is a statistikai osztálynak, még sem nyújthat ez tiszta képet azon tárgyak mennyisége és értéke felől, melyek a majd be­következendő új quota megállapításánál a Ma­gyarország és Ausztria közti forgalomra nézve fő momentumot képeznek. Nem kívánok mélyeb­ben belebocsátkozni az ügy taglalásába s ezt is csak annak feltüntetésére kívántam felhozni, hogy ez nem oly könnyen megoldható kérdés. Igenis, márczius 12. 1879. {057 vannak tervek és különböző adatok e tekintet­ben, de azokat nagy figyelemmel kell egybeál­lítani, hogy ha nem is teljesen biztos eredményt, de legalább olyant nyerjünk, a mely kellő tájé­kozást nyújt a főbb vonalakon, forgalmi kér­désekre, tárgyakra és azok értékére nézve. A mi azt illeti, hogy a vidéken is statistikai hivatalokat kellene talán felállítani, a t. kép­viselő ur téved, ha azt hiszi, hogy csak a falusi elöljáróságok gyűjtik a statistikai adatokat. Min­den megyében van statistikai bizottság, melynek elnöke az alispán. Nem mondom, hogy minden igénynek elég van téve, és meg vagyok róla győződve, hogy ez ügyben törvényhozási intézkedést kell tenni, hogy a szükséges statistikai adatok a kellő biztossággal megállapíthatók legyenek. És itt ismét bizonyítékot nyertem arra nézve, hogy a mint Lukács Béla t. képviselő ur gondolja, a kérdést egy csapással megoldani nem lehet. Nem tagadom az ügy fontosságát, a mint lehetséges lesz, az országgyűlési tárgyalások és különösen pedig a benyújtott törvényjavaslatok tárgyalásá­nak bevégezte után, ez ügyet legbehatóbb tanul­mányom tárgyává fogom tenni és rövid idő múlva reménylem megtehetni az ezt illető elő­terjesztést. (Helyeslés.) Ugron Gábor: Tisztelt ház ! Igen röviden kívánom felhívni a t. minister ur figyelmét *rra, hogy 1867: XVI. t. ez. 10. §-a megrendeli, hogy mind Lajtán túl, mind pedig Magyar­országon, közös statistikai kimutatások fognak készittetni. Ezen közös statistikai kimutatásokat tiz év alatt nem készítették el; a múlt évben kiadtak egy közös statistikai kimutatást, mely­ben a Magyarországra vonatkozó rész teljesen hibás, a magyar közjogi rész, létező közjogi állapotainkkal egészen ellenkezőleg van felvéve. Némely intézményeinkre nézve a statistikai adatok teljesen ferdék, másokra nézve hiányoz­nak. Annyira botrányos ezen munka összeállí­tása, hogy ugy látszik, a statistikai hivatal maga gondoskodott róla, hogy közforgalomba ne jöhes­sen. Nekem ezen munka kezembe kerülvén, én azt lapozgattam, s ezért felvilágosítást kérek a t. minister úrtól, mi lehet oka annak, hogy ez a közös statistikai kimutatás eddig nem készít­tetett el; és midőn elkészíttetett, oly hibásan készíttetett el, és mi lehet oka, hogy ezen statistikai kimutatás, bár országos érdekű és e képviselőházban más kisebb, országos érdekű hivatalos statistikai összeállítás rendesen kiosz­tatott, ezen statistikai kimutatás nem osztatott ki, és szándékozik-e a minister ur arról gondos­kodni, hogy ezen kimutatás kijavítva hozassék forgalomba, ne pedig ily botrányos hanyagság­gal szerkesztett kiadásba Q. [Helyeslés a szélső halon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom