Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-65

70 65. országos ülés február 18. 1879. melyek elég anyagot szolgáltatnak ugyan még jó ideig komoly elmélkedésre, de a melyeket, hogy mi lett volna legüdvhozóbb, legczélszerübb eljárás, a csalhatatlanság, a mathematikai számítás tudatával megfejteni, emberfeletti merész vállalkozás volna. En részemről legalább ilyen látnoki divinatióval nem birok, de azt hiszem más sem bir, mert jósló augurok a 19. században már nem léteznek; prófétiai fejtegetésekkel s a nagy részben már bevégzett tények fény- és árnyoldalainak részletes elemzésével pedig annál kevésbé kívánok foglalkozni, mert e nagy kérdések, különféle szempontból megtámadva és védve, parlamentben és sajtóban ezer meg ezer variatióban a legbehatóbban már ugy is meg lettek vitatva s e részben minden ember kész véleménynyel bir. A valószínűleg csak ideiglenesen megoldott keleti válságra nézve azonban egy megjegyzésem mégis van (Halljuk!) és ez az, hogy e nagy kérdés évek óta különböző alakban hozta mozgásba az országot, s eze:s idő alatt sok jogos remény és vágy omlott össze. (Igaz!) Ha szabad hasonlattal élnem, e végzetes probléma az vala nekünk, a mi a 15-ik évszázadbeli hajósoknak a „viharok foka" volt. Csak reszketve közeledtek ezen rettentő fokhoz. János, Portugálba királya, egy szerencsés ihlettségnél fogva, el akarván oszlatni a félelmet, „Jóremény fokának" nevezte el s a foknál azóta szerencsésen keresztülhaladtak a hajósok. Adja Isten, s ez azt Mszeni mindenkinek élénk óhajtása, hogy az annyi aggodalomba és áldozatba került keleti, vagyis most már boszniai viharfokunk is a közérzületet megnyugtatóbb politikával megváltoztassa nevét, hogy azt a jobb remény fokának nevezhessük el. (Zajos derültség.) De nem vesztegleg tovább e kérdésnél. (Halljuk!) A mit nyilvánítani akartam, azt minden elfogultság nélkül, tisztán tárgyilagosan igyekeztem kifejteni. (Ugy van!) Talán érdekesebb s kevésbé meddő lesz a discussió a felett, a mi a szőnyegen levő vita tulajdonképeni substratumát képezi. Nem szándékom azonban a költségvetés szoros értelemben vett pénzügyi természetét felölelő fejtegetésekbe bocsátkozni. (Felkiáltások; Kár! Kár!) Komparatív statisztikai adatok és számok analysáláeával tehát az igen t. ház kegyes figyelmét fárasztani nem fogom. (Felkiáltások: Kár! Kár!) Ezúttal csupán a kormány általános politikáját tüzetesebb bírálat alá venni s általában a helyzetet jellemezni kívánom. (Felkiáltások: Halljuk! Halljuk/) Bölcsen méltóztatnak tudni, hogy a Wenkheimj Tisza kabinet 1875. márczius hó elején akkor vette át a kormányzat nyomasztó terheit, midőn a helyzet már csaknem elviselhetlenné vált. Ez bizonyára nem volt irigylésreméltó, de a korona bizalma visszautasítható sem volt. A fejlemények evolutiói (Tetszés) a nemzet életerejét támadták meg s mi mindannyian szemlélői voltunk annak, minő erőfeszítéseket kellett tenni az akkori kormánynak, hogy Magyarország sokat rontó fátumát féken tarthassa. Remény és bizalom, kételyek és aggályok egymást váltották fel. Bajos uraim, kínosabb helyzetet gondolni, mint oly emberekét, kik arra vannak praedestinálva, hogy egy kimerült, reményeiben megcsalódott ország ügyeit vezessék. De a missió létjogával bíró államférfiak, s ezt minden jövőbeli kormányférfira is értelmeztetni kívánom, elrejtőzhetnek a boldogság, a dicsőség, a babér, a jutalom elől; de nem futhatnak el a kötelesség, a felelősség és a veszély elől. (Ugy van !) A kormány az államügyek vezetését azon stádiumban vette át, minővé azt az események alkották. Nézzük csak, minő mérleget tűntet fel a kormány eddigi politikája? A budgetnek reális alapokra fektetett rendszeres összeállítása, a magyar reutepapiroknak a világ piaczán eszközölt meghonosítása, a már tetemesen megingatott államhitel megszilárdítása, a legszigorúbb takarékosság elvének alkalmazása, a deficzit successiv csökkenése 62 millióról 24 millióra, a válságos közgazdasági és politikai viszonyok daczára meg nem tört önbizalom — elismerésre méltó dolgok. Ezenkívül több, örökségbe átvett kellemetlen ügy lett elintézve, több népszerűtlen odiosus kérdés lett megoldva. Ezt tartozom és tartozunk az igazságnak kimondani, és ezt, úgy hiszem, még a legfatalisztikusabb skepsis sem fogja eltagadni, az állam érdekei iránt pedig igaztalanok lennénk, ha e vívmányokat a puszta negatió kedvéért beismerni nem akarnók. Megengedem, hogy a legutóbbi négy éves kormányzatban is történtek hibák és mulasztások, hiszen egy kormány sem infallibilis, (Igaz!) Ép ily őszinteséggel fogom tehát beszédem folyamán ezeket is szellőztetni, nehogy glorificatornak, panegyristának tartassam, midőn az érdemet méltánylom. (Halljuk! Halljuk!) A kormányok politikáját azonban nem egyes tetteik, nem egyes alkotásaik vagy hibáik, nem a véletlen esélyek, hanem általános irányzatuk, tendentiájuk nyomán kell megitélnünk. Vészteljes időkben az állam egyes kiváló emberek jellemének, erélyének, bátorságának és eszélyének köszönheti megmentését. A hatalom