Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-65

68 65. országos ülés február 18. 1879. mázza azon elveket, melyeket államgazdászatunkban helyesel, mert akkor hamar eljutna oda, hova államunkat a fusio kísértetei ragadják: a kikerülhetlen tönkhöz. A mi már most a beterjesztett javaslatokat illeti, a pénzügyi bizottságnak sem ajánlatához, sem javaslataihoz nem járulhatok, mert úgy indokolása, mint határozati javaslatai oly semmit mondók, oly tág értelműek, a kormány mulasztásaira oly tág kibúvó ajtókat hagyok, hogy én azokat a törvényhozás komolyságával és méltóságával összeegyeztethetlennek s igy elfogadhatlannak ítélem; de lelkem teljes meggyőződésével csatlakozom a Simonyi Ernő képviselőtársam által beterjesztett határozati javaslathoz. {Helyeslés a szélső balon.) Ez azonban nem zárja ki azt, hogy ne méltányoljam a b. Simonyi Lajos által beterjesztett határozati javaslatot is, mert én igen természetesnek találom, hogy akkor, a midőn a kormány egyáltalában semminemű pénzügyi programmot be nem terjeszt, de sőt még csak tájékozást sem nyújt arra nézve, hogy pénzügyi nyomorainkat miként véli enyhíteni, deficitünket fedezni s jövőben korlátozni, akkor a törvényhozásnak közvetlenül kell ezekről meggyőződést szerezni, a baj elhárítása iránt intézkedni; azt pedig a t. ház csak bizottság, vagy bizottságok kiküldése által eszközölheti. En tehát ily bizottságok kiküldését helyeslem azon feltevésben, hogy azokban pártunk is kellő arányban lesz képviselve, hogy ott alkalmunk legyen kifejteni nézeteinket, és azon szent meggyőződésünket, miszerint pénzügyeinket rendezni másként lehetetlen, mint hogy hazánk visszanyerje teljes függetlenségét és államiságát, önrendelkezési jogát a had-, pénz- és nemzetgazdászati ügyekben, mert e nélkül minden kísérlet hasztalan, mert a közösügyes alapon bármilyen kormány is a nemzetet a rohamos hanyatlásban fel nem tartóztathatja, pénzügyeit nem rendezheti, miután a közösügyes alapon ez merő lehetetlenség. A kormány alig tudhatná észszerűleg és a nélkül, hogy önmagává] ellentétbe ue jöjjön, ily bizottságok kiküldését ellenezni, hisz épen vezérférfiai kardoskodtak 1873-ban leginkább egy hasonló bizottság kiküldése mellett; pedig akkor a helyzet korántsem volt oly bonyolult és oly kétségbeejtő mint most. Én tehát a Simonyi Lajos indítványát elfogadom; de a költségvetési előirányzatot általánosságban sem fogadom el a részletes tárgyalás alapjául, hanem csatlakozom Simonyi Ernő határozati javaslatához. (Élénk helyeslés a szélső halon.) Kármán Lajos: T. képviselőház! (Halljuk!) Midőn államéletüuk két legfontosabb problémája, a gazdasági kiegyezés s a keleti események, utóbbi időben a közfigyelmet teljesen absorbeálták és midőn a helyzet fölött ma s talán még a távol jövőben is főleg Bosznia occupatiója uralkodik; valóban rendkívüli nehéz feladatra vállalkoznak a törvényhozás azon tagjai, kik felszólalásaikkal a közérdeklődést, a szorosabb értelemben vett belügyi kérdésekre is irányozni kívánják. Ha tehát felszólalásommal az igen t. képviselőház kegyes figyelmét igénybe venni bátorkodom, leplezetlenül, egész őszinteséggel bevallom, hogy a modern scepticismus, a cosmopolita realismus, a compromissumok és alkudozások, az ellentétek és meglepetések e korszakában, számot vetve magammal, a helyzet végzetszertíségét s a feleiősség súlyát bizonyos evangéliumi resignatióval mélyen érezem. (Tetszés.) Mielőtt azonban magát a szőnyegen levő álíamköltségvetést s mint ennek mellőzhetleu criteriuruát, a kormány általános politikáját fejtegetéseim tárgyává tenném: engedje meg a t. ház, hogy a multak eseményeiből s az események történetéből némi észleleteket merítve tanulságul s álláspontom jelzéséül beszédemet általános irányeszmékkel vezethessen be. (Halljuk!) Én, uraim, a kormány négy éves működését, általában pedig az ország állapotát behatólag igyekeztem tanulmányozni. (Tetszés.) A kritikus elmeélével, de az igazságos bíró elfogulatlanságával s eszem megvesztegethetlen bírálatával ennek képletét nyújtom tehát most a tárgy nagy fontosságához illő objectivitással s a meggyőződés azon bátorságával, melynek hiányával a közélet embere polgártársai tiszteletére, méltányos kritikájára igényt nem tarthat. (Tetszés.) Azonban már eleve is kijelentem, hogy lehetőleg óvatosan kerülni fogok minden személyeskedést; kerülni fogok általában mindent, mi a kedélyeket fölizgathatná, mert részemről nem szeretnék már a vita kezdetén alkalmat szolgáltatni arra, hogy lelkünk a magasabb politika, az elvek keretén túl, a szenvedélyek régióiba tereitessék. A szenvedélyesség, uraim, a legroszabb tanácsadó szokott lenni nemcsak a politikában, de a társadalomban is. (Igaz!) Nem egyik vagy másik pártszempont, nem a személyi animositás s a stereotyp éles megtámadások, nem is a viszály magvát hintő gyanúsítások ; hanem egymás iránt a kölcsönös testvériség engesztelékeny szellemét, a tolerantiát gyakorolva, a feladat jelentőségétől áthatva s a viszonyok hatalmát mérlegelve, egyedül a nemzeti souverainitás, a regeneráló eszmék s az örök igazság legyenek előttünk mérvadók. Ezen princípiumok rég megszűntek már a radicalismus, liberalismus vagy a eonservatismus különleges monopóliuma lenni. (Ugy van!) Jellemző tünemény az, t. ház, hogy az