Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-78

386 7S. »r*.fár*f tl« márerfii* •. iíff. mi e rendszer keretében a visszaélésekkel szemben garantiákat nyújthatna. Nekem is volt némi részem az adókezelési törvény meghozatalában, és azon elvet, mely ama törvényben lefektetve van, t. i. a kincstár érdekeinek biztosítását, a közadók igazságos kivetését és a kivetett adók befolyásának biztosítását, helyeseltem akkor, és helyeslem ma is. Minden államnak, mely élni akar, kötelessége gondoskodni a közadók igazságos és helyes kivetéséről. De gondoskodnia kell egyébről is, t. i. az adófizetők érdekeinek biztosításáról (Helyeslés balfelöl) az eljáró pénzügyi közegek mulasztásaivá!, visszaélésével, önkényével és zsarolásává,] szembe. (Ugy van!) Ez az, a mit mi adórendszerünkben nélkülözünk, s ez a hiánv az, mely adórendsze rünket egyoldalúvá teszi, mely mellett lehetséges az adófizető közönségnek fosztogatása is, de nem lehetséges a visszaélések, egyoldalú törvénymagyarázások és zsarolások orvoslása, (ügy van! a baloldalon.) Távol van tőlem, hogy én minden panaszt, minden állítólagos sérelmet, mely pénzügyi igazgatásunk ellen felmerül, már a priori alaposnak és jogosultnak tartanék. Tudom, hogy a panaszok és sérelmek két harmadának oka talán magában az adófizetőben keresendő. De ha csak a pnnaszok egy harmada alapos is, mái- ez is kötelességünkké teszi az orvoslás módját keresni. (Helyeslés balfelöl.) Mindenekelőtt kell, hogy az adófizetőnek megadjuk a biztosítékot, hogy midőn az állam megköveteli tőle a legelső polgári kötelességet, az adófizetést: ugyanakkor nem ró ki reá nagyobb adót, mint a mennyit rá törvéuyszerííleg kiróhat, és nem hajt föl rajta többet, mint a mennyit törvényes jog szerint felhajtani rajta szabad. Azonban adókezel esünk mai rendszere mellett az adófizetőnek ez irányban nincs semmi biztosítéka. Láttuk, hogy az adófizető fél az adóügyi eljárás egész folyamában ki van téve a pénzügyi közegek önkényének, a melyek pusztán fiscális szempontból járnak el. Én nem akarom becsmérelni azon egyéneket, kik ma a pénzügyi igazgatásnak nem épen irigylésre méltó munkájával foglalkoznak. De nem az egyénekben, hanem a rendszerben van a hiba, a rendszer egyoldalúságában, s abban, hogy a törvény minden hatalmat a kincstár kezelőinek kezébe ad, az adófizetőről pedig nincs gondoskodva. A rendszernek ezen egyoldalúságát azon mód. a melylyel a törvény a kormány és közege, által végrehajtatik, még kirívóbbá, még sérelmesebbé teszi. Ugyanis a törvény alkalmazását minden egyes esetben a pénzügyministerium határozza meg s a pénzügyministerium által kiadott utasítások, szabályok ellenében magához a pénzügyministeriumhoz történik a felebbezés. Nem visszás állapot-e ez ? Az adófizetővel szemben az első fokú eljáró pénzügyi közeg a pénzügyministertől vett utasításra hivatkozik, neki a szerint kell eljárni fegyelmi vizsgálat vagy elesapatás terhe alatt; és ezen utasítás ellenében ismét a pénzügyministeriumhoz történt felebbezés. Nézetem szerint ez is visszás állapot. A pénzügyi közegeknek természetesen főtörekvése és hivatása, hogy minden áron szaporítsák az állam bevételét; állásánál, hivatalánál fogva arra van utalva a tisztviselő, hogy minél brilbánsabb eredményeket mutasson fel. Hiszen ott van a I világos példa: a fővárosban felmerült eset. A j kereseti viszonyok alig javultak valamit a fői városban és mégis az adófeliigyelőség 4 — 5, sőt 10-szeres mértékben vetette ki az adót. Ez igen természetes, mert az a jó tisztviselő, a ki minél nagyobb eredményt tud felmutatni. (Élénk helyeslés balfelöl) Hogy ez az eredmény milyen j áron érctett el, azt nem nézik. Az egyik pénz| ügyi közeg versenyez a másikkal, felebbvalójá! nak elismeréseért, a jutalomért, az előmozdításért. j Nagy szerencsétlenség kell, hogy érje a pénzI ügyi tisztviselő családját, hogy hivatalos úton valami kis segélyben részesüljön; de ha ő maga ; minél több és minél nagyobb szerencsétlenséget okozott, minél szigorúbban vetette ki és hajtotta be az adót: akkor bizonyosan számíthat a pénz| ügy ministeriura részéről a megjutalmaztatásra. Minél lelkiismeretesebb pénzügyi tisztviselő az illető egyén, annál inkább fogja gyarapítani a kincstár jövedelmét. A hol a kincstár bizonyos latitude-t enged a megadóztatásban az elsőfokú pénzügyi közegnek, ez — ugy tudom — ministeri utasítás folytán mindig a nagyobb összeget veti ki. Az adófizető hiába hordja fel bizonyítékait a közelebb levő elsőfokú fórum előtt, ez az utasításra hivatkozva, a bár nézete szerint is igazságtalanul követelt adói nem szállíthatja lejebb és a felet a rendes folyamodási eljárásra utasítja. A fél kénytelen tehát a hosszas és költséges utat követni. A felebbezést beadja péld. illetékügyben a pénzügyigazgatósághoz. Meglehet, hogy a pénzügyigazgatóság helyet ad a kérelemnek; de van sok pénzügyigazgatóság, melyeknél a hivatalból való irányelv az, hogy csak igen kevés felebbezésnek adnak helyet, hanem elutasítják a felet. Ugy gondolkoznak a pénzügyigazgatóságnál, hogy ha a fél nincs megelégedve, ám felebbezzen a ministeriumhoz: ha a ministeriumnak tetszik: ám szállítsa, le az adót, de ők — a pénzügyigazgatóságnál — nem kevesbítik az állam jövedelmeit. A pénzügyministeriumnál ismét természetesen a kincstárnak érdeke bir döntő súlylyal; a mely kincstárnak érdeke, mint tudjuk — fájdalom — igen gya kori esetekben, üres pénztárakban nyilvánul Csoda-e, t. ház, ha ily körülmények köztt a sé