Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-77

356 77. orzgágws filét márczinf* 4. 1879. bíiu is csak üdvösen hathat ott, valamint hogy tényleg üdvösen is hatott. Most még figyelmeztetve azon ellentétre, melybe a képviselő ur az által jutott, hogy egyfelől megrovólag említette, hogy az adóvégrehajtás és az adók körüli sok teendő a törvényhatóságokra és községekre bizatott, raig másfelől azt akarja, hogy még több teendő is rájuk bizassék Szederkényi Nándor: Nem megróvásképen mondtam! Tisza Kálmán ministerelnök: Ha roszúl értettem, bocsánatot kérek, de én ugy értettem és ez ellen kívántam fölszólalni, mert én részemről ugy gondolom, hogy ez helyesen történt; de viszont hogy ezen dolgokban a központi kormánynak ellenőrködése, befolyása teljesen megsemmisíttessék, azt már, engedelmet kérek, semmi körülmények köztt elfogadni képes nem volnék. (Helyeslés jobbfelöl.) Most, mielőtt kérném, hogy a költségvetést elfogadni méltóztassanak, csak köszönetemet akarom még kifejezni az előttem szólott t. képviselő urnak nyíltságáért. 0 bevallotta, hogy ő a kinevezési rendszernek a híve, de egyúttal meg is mondta, hogy azonban azt, hogy a kinevezési rendszer a mostani kormány alatt lépjen életbe, ő ellenzi, (Derültség) azt már ő nem kívánja. Ezen nyíltság köszönetet, elismerést érdemel. A képviselő ur azt tartja, hogy legyen kinevezés, de majd akkor, mikor, nem mondom, hogy ő nevezi ki a hivatalnokokat, — mert ilyen csapást Magyarországra talán Ő sem hisz lehetőnek, — (Elénk derültség) hanem mikor majd olyanok nevezik ki a hivatalnokokat, a kik az ő hite és reménye szerint mellőzni fognak minden ellenvéleményű embert, és csak a saját kräntzlibelieket fogják a hivatalokba behelyezni. Ezen nyíltságot megköszönve, a költségvetés megszavazását kérem. ( Elénk helyeslés jobbfelöl.) Almássy Sándor: T. ház! A t. elnök urnak és a t. ministerelnök urnak azon nézetét, hogy a részletes tárgyalás alkalmával az egyes tárczáknál némi általános vitát kezdeni nem lehetne, el nem fogadom; sőt bármily hosszúra nyúljon az általános vita, én nemcsak szükségesnek, de elkerülhetleiinek tartom, hogy némely tárczáknál az általános vita újból felvétessék; mert az egyes tárczáknál az illető ministerek figyelmét ezél^zerííbben, pontosabban, praecisebben lehet a visszaélésekre és javításokra felhívni és ezen felhívás a bajok és visszaélések orvoslását czélszerübben és inkább előidézheti, mintha azok az általános tárgyalásnál hozatnak fel. (Helyeslés a szélső bal/elöl.) Ennélfogva én nem bocsátkozom az általános közigazgatási rendszernek tárgyalásába, hanem bátor vagyok igenis a belügyminister urnak figyelmét egy kiváló hibás intézkedésre felhívni. mert ez a megyei életnek oly tisztviselőit sújtja leginkább, a kiken úgyszólván minden teher van: értem a községi bírákat és jegyzőket. Meg van a törvényben állapítva, hogy a községi birák és jegyzők az adókat tartoznak behajtani és ha hanyagul járnak el, akkor őket megbüntethetik, sőt végrehajtót küldenek a nyakukra, ennek költségeit a jegyzők és birák viselik. Habár e törvény azon óvatosságból hozatott, hogy a községi elöljárók híven járjanak el az adóvégrehajtás körül, mégis oly nyomasztó, hogy majdnem tűrhetlenné vált. Azt hiszem, hogy a belügyminister urnak tudomással kell bimia a felől, hogy alig van az országban községi biró és jegyző, ki e végrehajtás folytán 100—200 frttal ne tartoznék, mert az odaküldött végrehajtónak 3 frt a napidíja, holott a bírónak 100, a jegyzőnek 400 — 600 frt az egész fizetése. S mi az eredmény? A végrehajtók sem tudnak többet behajtani, mégis, mintha hanyagság történt volna, a tisztviselők büntetést szenvednek. Folyamodnak aztán ez állapot ellen a közigazgatási bizottsághoz, a belügyministerhez, és mégis e tűrhetetlen állapot tovább tart. Én azért e tekintetben a belügyminister úrhoz fordulok, hogy intézkedjék, hogy a községek azon tisztviselői, kik az administratió összes teendőit végzik, ezen zaklatásnak jövőre kitéve ne legyenek. Hoffmann Pál : Annak daczára, hogy a belügyministeri költségvetés tárgyalása igen alkalmas arra, hogy a közigazgatás rendezésének kérdése e házban megbeszéltessék, nem akartam felszólalni; mert azon helyzetnek, melybe a külügyi bonyodalmak s azok eredményei vezettek bennünket, egyik igen sajnos következése az, hogy a belügyekről a figyckm elfordult. Egyik, s nem legkisebb hátránya ez azon politikának, mely a külügy tekintetében folytattatik, hogy t. i. tömérdek belszervezkedési és belrendezkedési feladataink teljesítésében tényleg meg vagyunk akasztva, úgyhogy az ország e téren alig képes egy lépést előre menni. Nem akartam felszólalni tehát, mert érzem, hogy a helyzetnek, melyet a külügyi politika teremtett, t. i. a közjogi és financiális nehézségeknek megoldása e pillanatban csakugyan akadályoz abban, hogy ezen kérdésekre időt fordítsunk. De felszólaltam azért, mert a t. belügyminister ur Zay képviselőtársamnak köszönetét nyilvánította azért, hogy az általa előadott kijelentést tette. Én ugy hiszem, hogy bár kívánatos minden ellenzéki képviselőre nézve a t. ministerelnök ur köszönetét kiérdemelni, azt ezúttal Zay képviselő ur nem érdemelte ki. Nem, mert a mit a mondott, az a kormányra nézve valóban nem olyan, hogy azért köszönetet érdemelne, * mennyiben ő a ministerelnök szeméI Ivére és azokra tett megjegyzésével, kik vele a