Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-77

77. országos ülés márczins 4. 1^7!). 357 közigazgatási kérdésben egyetértettek, alkalmat adott a t. ministerelnök urnak, hogy őt alaposan megczáfolja, g hogy pedig köszönetet érdemelne talán azért, mert nem ügyesen foglalta el a maga positióját, azt én nem hiszem. Én azt hiszem — s ennek kijelentésére szorítkozom, — hogy lehet valaki őszinte híve az állami közigazgatásnak, lehet meggyőződve ngy, mint Grünwald t. képviselőtársunk annak elhalaszthatlan voltáról, a nélkül, hogy ezen reform létesítését épen a jelen kormánytól várná; s távolról sem tehető fel, hogy valaki a maga pártállásának szempontjából óhajtaná ezen kérdés megoldását, a midőn a pártjához tartozók vannak a hatalom birtokában, mert azok talán önző czélokra használhatnák fel ezen hatalmat — a mit részemről senkiről föltételezni nem akarok s azt hiszem, a ministerelnök ur sem ugy értette — hanem egyszerűen azért, mert egy ily nagyfontosságú reform létesítésénél szükséges, hogy az oly férfiak által eszközöltessék, a kik egész meggyőződésük és multjoknál fogva garantiát képeznek arra nézve, hogy az eszme helyességétől teljesen át vannak hatra. (Helyeslés balfelöl.) Mert mi sem veszedelmesebb a leghelyesebb reformra nézve is, mint az, ha annak létesítője nincs teljesen áthatva azon elv nagyságától és helyességétől, minthogy különben attól lehet tartani, hogy az eszmének helytelen létesítése az eszme helyességének daczára is helytelen és káros eredményeket fog létrehozni. (Helyeslés bal/elöl.) Részemről nyíltan kijelentem, hogy a szóban lévő nagy horderejű reform létesítésére nézve, ha a jelen kormány fogná is azt helyes módon indítványozni, támogatásomat nem tagadnám meg, habár ezen reform létesítésére más férfiakat tartok hivatottaknak. (Helyeslésb alfelöl) a kik ezen eszmét évek óta hangoztatják ; a kik annak helyességét legelőször kimutatták, s a kiknek muitjok garantiát nyújt arra nézve, hogy annak létesítése csakugyan azon gyümölcsöket fogja meghozni, melyeket az állami közigazgatás létesíté-ének barátai attól várnak. (Helyeslés a baloldalon.) Én tehát azt hiszem, hogy midőn az igen t. ministerelnök ur igen t. barátomnak Zaynak köszönetét nyilvánította, erre csakugyan nem volt oka. — (Helyeslés balfelöl.) Thaly Kálmán : Tisztelt képviselőház! X t. ház kegyes engedelmét kérem arra, hogy egy, a tisztelt bclügyminister ur ügyköréhez tartozó, ámbár szigorúan véve a költségvetést legalább anyagilag nem érdeklő speciális tárgyhoz, mely nem pártkérdés, nem is politikai, hanem tisztán társadalmi ügy, néhány szóval hozzászólhassak, és azt, a t. belügyminister úr Fzives figyelmébe ajánljam. (Halljuk! bal/elől.) A névmagyarosítások kérdésétértem. Hajói emlékszem, az 1866. és 61-iki nemzeti fellelkesülés idejében vette kezdetét a névmagyarosítások szokása. Nagy számmal voltak azok, honfitársaink közül, kik szívok és sokszor anyanyelvük szerint is tőzsgyökeres magyarok, de apjok vagy nagyapjok után idegen származású névvel birtak, és ezért neveik megmagyarositásáért folyamodtak. Az akkori provisorius kormány, mely a 61. rövid alkotmányos korszakot követte, demonstratiót látott ezen hazafiak kérvényeiben, így pl. midőn egy Németh János nevíí ember Magyar Jánosra akarta változtatni nevét, a helytartótanács ezt határozottan visszautasította. De még egyébként is iparkodott a kormány a nevek megmagyarosítását megnehezítni, az által, hogy nemeseknél 100 frtos díjat, nem nemeseknél pedig azt a taksát vetette ki, hogy az ilyen névmagyarosításért beadandó folyamodványok 5 frtos bélyeggel láttassanak el. Ez természetesen igen megkevesbítette azoknak számát, kik magyar neveket óhajtottak a maguk és övéik részére szerezni. Tudok például speciális esetet, hogy a nemzethez mindig híven ragaszkodó hazafias érzületű Szepesmegye lakosságából egy egész városnak jó nagyszámú lakói, ama lelkes városnak, mely most már maga is elváltoztatta községi nevét „Wageudrüssel"-ről „Merény"re, mondom, ama városnak hazafias lakói közül igen sokan egy budapesti népszerű hírlap szerkesztőiéhez fordultak, hogy tömegesen magyar neveket készítene és ajánlana számukra. A hirlapszerkesztő el is járt tisztében, s fölkérés folytán az utat-módot is megmutatta, miképen kell fölszerelni s beadni kérvényeiket az akkori helytartó-tanácshoz, kívánságaik elérése végett. Midőn azonban a szerkesztő értesítéséből ama derék szepesmegyei honfiak megtudták, hogy kinek-kinek öt öt forintot kell fizetnie, — szegény emberek lévén, a legtöbb közülök elállott jó szándékától, íme egy élő példa. Midőn 1867-ben a ministeriumok megalakultak, a belügyministerium tisztviselői nagyrészt a volt helytartó-tanácsból vétettek át. Ezen urak azután üdvösnek tartották az azelőtti eljárást átvinni az alkotmányos kormány idejébe is, s én ugy tudom, hogy az azóta változott belügyminister urak idejétől mind e mai napig is az az eljárás dívik, hogy a nemesek 100 frt, a nem nemesek pedig 5 frtnyi taksát, illetőleg bélyegdíjat fizetnek a névmagyarosításért T. ház! Nagyon távol van tőlem, hogy én e hazának bármely nemzetiségű lakosát is magyarizálni akarnám; távol van az általában n magyar nemzettől, távol e képviselőháztól. Szent István óta, ki ama boldogtalan elvet kimondta a soknyelvű országról, rég elmúlt az ideje annak, hogy e tekintetben nyomással, erőszakkal lehetne valamit tenni. De igenis, az} gondolom, annyival magunknak és kivált azon