Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-77

W. orsságos ülés márcírius 4. 18Í9. 351 lálhatnak a kormányhoz, mikor pedig ők nem appellálnak, appellálhat a főispán és végérvényesen a minister határoz. Mi egyéb tehát ez, minthogy az autonómia barátait is meg akarják nyugtatai, ugyanakkor a centralisatiót is dédelgetik. Ez az autonómia és centralisatió oly összeállítása, mely a közigazgatásban complicatiót idéz elő, mely végeredményben a közönség hátrányára van. (Ugy vm! a szélsőbalon.) Most már mintegy 3 éve annak, hogy a közigazgatási bizottságok működnek, melyek mintegy hidul vannak alkalmazva, hogy a centralisatiót összekössék az autonómiával. E ind meglehetősen érdekes. Fájdalom, hogy nem felel meg azon feladatnak, melyet, hiszem, hogy a kormány jóakarattal, hiszem, hogy az ország közérdekében óhajtott megteremteni. Nem felel meg azon feladatnak, mert azon tényezők közt, melyek a közigazgatási bizottságot alkotják, vannak olyanok, a melyek semmiféle alapelvnél fogva ott egyáltalán helyet nem foglalhatnak. Hogy a megye és az önkormányzat ügyeibe, egészen külön exponált hivatalok főnökei vegyenek részt és határozzanak, kiknek működési köre azon megyében egy hajszálon, vagy egy dróton függ — mint a távirdahivatalnok — hogy ezek bármely alapelvet és jogezímet találjanak arra, hogy ott a megye ügyeiben tényleges működést és szavazatot vindicáljanak maguknak, ez ellenkezik minden helyes közigazgatási politikával. De ez még a legkisebb baj. Legfőbb baj az, hogy ezen közigazgatási bizottságok tényleges hatásköre oly keveset foglal magában, hogy ezért felesleges volt oly apparátust felállítani. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ezen közigazgatási bizottság igénybe veszi a tisztviselők és megyei bizottsági tagoknak idejét, s arra, hogy a közigazgatást azon minőségben és azon irányban vezessék, a mint az az állam és közönség érdekeinek megfelel, nem történik semmi; nem is történhetik, mert azon complicatio, mely ezen gépezetben össze van halmozva, ezen az utón nem nyer megoldást. Én, t. ház, ezen közigazgatási bizottsági üléseket nagy figyelemmel szoktam kisérni és minden erőmet megfeszítettem arra, hogy felfedezzem abban azt a közigazgatási magot, melyből, s ha ma nem, de idővel talán valami ép, egészséges fa fejlődhetik. Kern bírtam feltalálni, nem is lehet; teljesen felesleges, ártatlan, semmit be nem töltő jószág, (Ugy van! a szélső balon) mely csak a költségeket complicálja azon ürügy alatt, hogy a közigazgatási bizottságok autonómiája körébe oly intézkedések helyeztettek át, a melyek eddig kizárólag a kormány exponált közegei által végeztettek; ezen czíin alatt nagy költségek hárittattak a községek és egyes városokra. Az adóvégrehajtás egész terjedelmében a városi és községi képviseletek terhére vitetett r át. Es ezeknek kárpótlásául talán az ország nyert, például az exponált közegek, vagy a központi közegek apasztása által? Semmitsem. A pénzügji igazgatás még mai napig is ép ugy 2.700,000 frtot vesz igénybe; és a pénzügyi igazgatás miből áll? Adóhivatalokból, pénzügyi igazgatóságokból, és adófelügyelőkből, e három czím nyeli el a mondott összeget. A legnagyobb és legköltségesebb terhet a végrehajtást, t. ház, a községekés városok viselik, (ügy van! a szélső

1 balon.) Mit végeznek a pénzügyi igazgatóságok? Az adóilletékek ügyét; hogy miként, ezt siralmasan látja az egész ország. (Ugy van! a szélső balon.) Panasz panaszra halmozódik, s utoljára is azon pénzügyministerium kezébe kerül, mely a pénzügyigazgatóságokat vezeti. Az adófelügyelők mintegy 710,000 forintot nyelnek el az országos költségvetésből, s talán ez intézmény valami hasznot hoz, akár az állam akár a közönségnek? Hisz uraim, az adóvégrehajtás ma nem a felügyelők kezében van, hanem a községek és városok kezében; az adófelügyelők csupán az ellenőrző szerepet teljesítik ezen 710,000 forintért, a mi annál is inkább sok, mert ezt az autonómia körében sokkal olcsóbban és jobban lehetne eszközölni. Megengedem, hogy tisztelt képviselőtársaim közöl némelyek erre mosolylyal válaszolnak, mert nincs bizalmuk a megyei önkormányzat fér fiaihoz ; de uraim, mondok én most erre egy oly bizonyítékot, mely előtt meg kell hajolniok. Hát Magyarországon évek hosszú során át a véradó kezelése, s végrehajtásában ki intézkedett? A megyei közönség, az alispán, a szolgabíró. Pedig a véradó kezelése, nem tudom nem érzékenyebb természetű-e sokszor, miut a pénzadóé. S hogy ezen alispáni és szolgabírói kezelés mellett mily pontosság nyilvánult, arra a múlt év adja a bizonyítékot, midőn ama híres mozgósításnál ezen választott tisztviselők vezetése alatt sikerült három, illetőleg nyolez nap alatt 200,000 embert mozgósítani. (Zajos helyeslés a szélső balfelŐl.) Mit mutat az? Azt, hogy egy alispán, szolgabiráival ezt a borzasztó nagymérvű és Európa által is méltányolt intézkedést képes végrehajtani. (Ugy van! a szélsőbalon.) T. ház! Ezen példák után, azt hiszem, világos mindenki előtt az, hogy ha mi Magyarországon a közigazgatást olyanná akarjuk tenni, a mint a kor szelleme, a mai cultura igényei és az ország -» dekei követelik, nem marad más hátra, mint a teljes tökéletes autonómia terére lépni. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Nem szabad mellékajtókat hagyni, nem szabad mellékutakat engedni, akár igy, akár ugy, a melyen a közigazgatási gépezetet az autonómia körében meg-