Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-75

75. orazágos ülés máreziut 1. 1879. 307 kölcsön ezüstben vétetett-e fel, hogy ezüst-köl­esön-e, vagy pedig arany-kölcsön-e az? Hegedüs Sándor előadó: T. ház! Ezen kölcsön ezüstben vétetett fel, de egyszersmind méltóztassék megnézni, hogy livre, sterling van a törvényben, ez pedig mindenkinek tudomása szerint aranypénz, és hogy ha L. sterlingre vonatkozik a kötelezettség, azt hiszem, aranynyal kell fizetni. Madarász József: Nem az volt a kérdésem, a mire a t. eloado ur válaszolt. Eu nem hall­ván jól az olvasást a nagy zajban, azt kérdez­íleztem, e kölcsön miként van a törvényben felvéve? A törvény ezímét kérdeztem, mert azt nagyon jól tudom, hogy a szakaszokban L. ster­ling is van említve. A törvény czíme azonban így szól: 1871: XLV. t. ez. 30 millió ezüst-frt névértékű államkölcsön. Igen köszönöm a tisztelt előadó urnak azon felvilágosítást, a melyet nem kértem. Én csak arra akarom felkérni a t. pénz­ügyi bizottságot és egyúttal a t. pénzügyminister urat, hogy — mivel nekem feltűnt, hogy a jelen költségvetés nem úgy vau összeállítva, mint az eddigiek, mert úgy emlékszem, hogy tavaly 30 millió ezüst-frt névértékű kölcsön volt a budgetben is említve — legyen szives a mini­sterium a ezímeknél ezentúl mindenütt azon sza­vakat használni, a melyek az ország törvényébe beirva vannak. A pénzügyi bizottsághoz pedig azon kéré­sem van : először, hogy legyen szives figyelem­mel lenni arra, hogy ha a ministerium nem ter­jeszti elő úgymint ez itt, s a másik lapon az "1872: XXXXÍ. t. ez. alapján felvett kölcsönnel is történik az eredeti szöveghez híven a költség­vetés czímeit, akkor a ministeriuniot erre figyel­meztesse. Másodszor pedig az a kérésem van a bizottsághoz, méltóztassék a törvényczikkek szerint a költségvetésben javaslatokat tenni. A háztól függ aztán, a mint ez tavaiy Simonyi képviselő­társam s az én felszólalásom ellenére történt, a kamatokat ezüstben vagy aranyban fizetni, vagy a mint önök jónak találják, ha az arany lenne olcsóbb, akkor ezüstben. Ez a háznak joga, de a ministeriumnak és a pénzügyi bizottságnak köte­lessége az, hogy úgy irányozza elő a czímet, mint a törvényben van. Hegedüs Sándor előadó: A czímre nézve igazsága van a t. képviselő urnak, mert az nem teljesen van idézve, de a kötelezettségre nézve azt hiszem, nemcsak a czím, de a szöveg is ha­tározó. S minthogy ennek megfelelőleg van a költség felvéve, ajánlom annak elfogadását. Simonyi Ernő : Nekem e részben még egy észrevételem van. Először én nem fogadom el azon nézetet, hogy jogilag kötelesek volnánk aranyban fizetni. Én sürgettem a kormányt, hogy az angol és franczia jogászok véleményét e tekintetben kérje ki. Mikor annyi millióról van szó, mint a mennyi itt évenként fizetendő, ez megérdemelte volna azon fáradságot ós költséget, hogy azt meg­tegyük. De nem tettük meg. A t. előadó ur arra hivatkozik, hogy a költségvetési törvényben meg­szavaztattak. Igaz, a költségvetésj:örvény is, de a köztt és a többi törvények köztt azon különbség van, hogy a költségvetési törvény csak egy évre szól. De ha már aranyban fizetik, mondják ezt meg egyeuesen és kívánnám, hogy e czélból ki­mondassák ugy, a mint kimondatik, hogy 30 millió frt ezüstben, először kamatok fejében 1878-ra megszavaztatott — nem érezpénzben, mert a réz is érezpénz, hanem aranyban, (ügy van! a szélsőbalon.) Ne csaljuk tehát magunkat és a világot azzal, hogy érezpénzben fizetünk; mert itt az állampénztárnál megtagadták a fizetést a szelvé­nyekért. Nem vagyok felhatalmazva az illetők neveit felemlíteni, de biztosíthatom a t. minister urat, hogy többen jöttek hozzám panaszra és kérdezték, hogy micsoda orvoslást tanácsolnék nekik ez ügyben. Én bámultam, hogy miként lehet ez. Azt mondták, tudják, hogy megkapják aranyban, ha külföldre küldik, de ez provisióval és költséggel jár. Megengedem, hogy a minister ur talán nem tud erről, de biztosíthatom, hogy történtek ily esetek, s hogy többé ne történje­nek, kérem őt, legyen szives figyelmét erre is kiterjeszteni. Elnök: Kérdem a t. házat, inéltóztatik-e az előirányzatot 2.227,612 írtban elfogadni? (Felkiáltások! Elfogadjuk \ Nem-.) Azokat, a kik az előirányzott összeget elfogadják, kérem, mél­tóztassanak felállani. (Megtörténik.) Az előirány­zott Összeg megszavaztatott. A költségvetés tárgyalásai folytatása a leg­közelebbi ülésben fog folytattatni. Most a ház határozata szerint a kérvények 10-ik jegyzéke jön elé. Elekes György előadó: Szeben, Brassó, Besztercze-Naszód megyék közönségének abbeli fölirataira nézve, melyek szerint a belügyminister arra utasittassék, hogy a szebemnegyei alispáni állomás törvényellenes betöltésének felfüggesztése mellett a törvényes választást rendelje el, a kér­vényi bizottság véleménye a következő: Minthogy a föliratokból és mellékleteikből az tűnt ki, hogy az alispáni állomás nem törvényellenesen, hanem az 1870: XLIL törv.­czikkuek megfelelően töltetett be: törvényhozási intézkedésnek szükségessége fönn nem forogván, e kérvények mellékleteikkel a ház irattárában letétetni véleményeztetnek. 39* ~"

Next

/
Oldalképek
Tartalom