Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-74

282 74. •niápts Miéi f«l>r»ár SS. 18ÍI. történt felszólalások közül igen kevés az, a mi közvetlenül a költségvetésre vonatkozik, és igy nem is lehetett alkalmam többször felszólalni. De kötelességemnek tartom ezt megtenni most, reflectálván némelyekre, a melyek itt elmondottak. Simonyi Ernő képviselő ur szives volt egyebek közt ezen költségekről is megemlékezni. Bátor vagyok némely adataira reflectálni. A t. képviselő ur azt találja, hogy rendkívül irreális ezen előirányzat, mert nem áll az, hogy az 1877-iki zárszámadások eredményére van alapítva. Ebben azonban azt a nagy hibát követi el, a mit igen sok, ez irányban felszólalt t. képviselő ur elkövetett, hogy oly számokat csoportosított össze, a melyek nem összecsoportosíthatók. így, nevezetesen az 1877-iki zárszámadások összeredményét állítja szembe az 1879-iki előirányzattal, a melyben természetesen vaunak beruházások, törlesztések, a melyek ha kisebb mértékben alkalmaztatnak, magától érthetőleg a kiadásoknak végösszege is a szerint módosul, a nélkül, hogy ezért a költségvetés irreális volna. De különösen a kiadásokról mondja azt, hogy az ezekre vonatkozó előirányzat teljesen irreális. Mondja nevezetesen, hogy az 1877-iki eredmény volt 347 millió, 1879-re pedig előirányoztatott 246 millió. Méltányosan összehasonlítást csakis a rendes kiadásokra nézve lehet tenni. Ezekre nézve pedig — méltóztassanak megengedni, — a tény ugy áll, hogy az 1877. évben a zárszámadási eredmények szerint volt a kiadás 237 millió, elő irányozva van pedig 1879. évre 238 millió rendes kiadás; itt tehát 1 millióval több. Méltóztassanak azonban csak egy körülményt figyelembe venni. és ez az, hogy a rendes kiadások közt előfordulnak a közösügyi kiadások, a melyek 1879-re a többi évekkel szemben 1.300,000 frttal kevesebbre előirányozvák, még pedig nem azért, mintha a kiadásokban reductiók történtek volna, a melyed a t. képviselő felfogása szerint esetleg illusoriusokká válhatnak, hanem mert a létrejött kiegyezés folytán egyes jövedelmi ágak növekedtek és ennek folytán a Magyarországra eső quota keveskedik. Ez eredményezi részben a mutatkozó kiadási kevesbületet. De hogy mennyire irreálisan számított a t. képviselő ur, kitűnik abból is, hogy azt mondja: az 1877-iki zárszámadások eredménye és az 1879-iki előirányzat köztt a bevételeket és kiadásokat összevéve, öt millió differentia van. Pedig ha méltóztatnak a végeredményt megtekinteni, úgy a mint azt Lukács Béla képviselő ur tette is, itt tulajdonképen csak két millió különbség van a két évnek hiánya között, t. i. a valósággal elért hiány és az 1879-re előirányzott hiány között. De a t. képviselő nr azt mondja, hogy mily képtelenség az, mikor az államadóssági teher annyira szaporodik és 140 millió új államadósság kamatját kell a költségvetésbe bevenni, hogy ennek fejében mindössze 1.800,000 frt irányoz tatik elő. Először is nem 1.800,000 frt van felvéve az előirányzatba, hanem két millió, és hogy ezen két millió miért elégséges 1879-re, bátor leszek megmagyarázni. Először, mert a 140 milliónak nem egész évi szükséglete van előirányozva, hanem csak részben szükséges annak fedezéséről gondoskodni; másodszor pedig, mert ezen új államadósság felvétele által megszűnik a második kibocsátású kincstári utalványok kamatozása, a mely körülbelől öt és fél millióra ment, a mit a t. képviselő ur semmibe sem vesz, s ennélfogva ezeu kiadások elmaradása is számításba veendő. Azt mondja a képviselő ur, hogy irreális a vasúti kamatbiztosításokra vonatkozó tétel, és kérdi, mily alapon lett itt 10,209.000 frt előirányozva, holott az 1877-iki zárszámadások mást mutatnak. Maga a képviselő ur levonja a keleti vasút subventiójának megszűntéből eredő összeget; de a 10.200,000 frt, miként a kormány előterjesztésében és a pénzügyi bizottság jelentésében is meg van mondva, alapszik először az egyes rovatok előirányzatán s egy még sokkal biztosabb tételen, t. i. az 1878. évben tényleg igénybevett subventión, mely 1878-ban a pénzügyi bizottsághoz terjesztett kimutatás szerint 10.200,000 frtot tett, tehát ugyanazt az összeget, mely 1879-re előirányoztatott. A képviselő ur első fölszólalásában, — se példáját többen követték, mintegy nevetségessé akarja tenni a kormány azon eljárását, mely szerint programmot nem ad, s azt mondja, a ministeri szék nem ministereket nevelő intézet, hanem, ha oda ül, tisztában kell lennie az iránt, hogy mit akar és mit kell cselekedni. Mindamellett, hogy ezt többen állították, mégis bátor vagyok véleményemet fenntartani és kijelenteni, hogy én ezen eljárást nem tartom sem unicumnak, sem pedig oly nevetségesnek, mint azt a t. képviselő urak odaállítani akarják. Eendes körülmények köztt nemcsak nálunk, hanem máshol is természetes következmény az, hogy egy minister, a ki székét elfoglalja, jöjjön az bár a legszebb tervekkel, a melyekalapján az államháztartást rendezni kívánja, arra nézve, hogy javaslatait miként érvényesíthesse, biztos tájékozást csak akkor nyújthat, ha a kellő adatok rendelkezésére állanak és azoknak alapján teheti meg előterjesztését. (Helyeslés a jobboldalon.) Hogy ez nemcsak nálunk szokás, erre nézve hivatkozhatnám akárhány államra, a hol ezen eljárás követtetik. Ha tehát ezen rendes körülmények köztt igy áll, sokkal inkább áll ez, felfogásom szerint a mai körülményeink köztt, a midőn figyelembe veendő az, hogy azon előterjesztések egy részéhez, a melyeket én tenni szándékozom, nemcsak a magyar törvény-