Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-73

73. orseágos ülés február 27. 18?§. Mi Kálmán és azt mondotta, hogy: „Ez legyen már valahára az utolsó!" Február 3-ikán, midőn azon emlékezetes, de Magyarországra nézve végzetteljes beszédet mon dotta Tisza Kálmán, midőn elveit felfüggesztette, mert nem nézhette el azon rósz gazdálkodást, mely Magyarország pénzügyeivel folytattatik, félre teszem, — úgymond — elveimet, csak azért, liogy Magyarországot pénzügyei rósz helyzetéből kisegíthessem. És ime azt látja az ország, hogy azóta 400.000,000-nyi adósság köttetett, melyben benfoglaltatik a 153 milliós adósság eonversiója, és elköltetett 4 év alatt, az évenként 24 millió jövedelemtöbblet, vagyis öszszesen 100 millió; azt tapasztalja, hogy 1875-ben, midőn a fusió keresztül vittetett, 73 millióra ment az államadósságok terhe, mely ma már 96 milliót tesz. T. ház! Ha ilyen gazdálkodást lát az ország épen azok részéről, a kik azt mondják, tegyünk félre minden melléktekintetet és csupán a pénzügyi bajokra fordítsuk minden gondunkat, akkor t. ház, ne csodálkozzék a többség, ha a képviselőház tekintélye vész; ne csodálkozzanak, hanem gondolkozzanak inkább a baj gyors és gyökeres orvoslási módján, és találják fel ezt abban, hogy segítséget ily pénzügyi politikához továbbra ne nyújtsanak. [Elénk helyeslés a bal- és a szélső baloldalon.) Tekintsük a kiegyezési kérdések egyikét: a bankkérdést. [Halljuk!) Jött a kormány és igy szólt: lesz Magyarországnak önálló bankja, de az önálló vámterületről le kell mondani. Erre azt felelte a képviselőház többsége: Jól van! Azután azt mondta a kormány, hogy lesz önálló bankja Magyarországnak, de az osztrák nemzeti bank állírja fel azt. Azt felelte rá a képviselőház többsége: Helyes! Ekkor újra jött a kormány és azt mondta, hogy nem lesz önálló nemzeti, hanem lesz közös bank, melynek pinczéiben Budapesten a nemzet szeme előtt fog őriztetni az érczalapja. A képviselőház többsége erre is azt felelte: Helyes! És jött végre a kormány és igy szóit: Meg van a bank, itt a törvényjavaslat, csakhogy, sem önálló, sem külön raagyarbank, az érczalap is Bécsben marad, hanem tessék elfogadni, úgy a mint van. És a képviselőház többsége erre is azt mondta, hogy: jól van, helyes! [Derültség a báloldalon) És tette ezt t. ház, oly kérdésben, melyben az egész ország közvéleménye nemcsak a sajtó, hanem törvényhatóságok, városok, egyes polgárok a legélénkebben hangoztatták, hogy Magyarországnak önálló független nemzeti bank kell. (ügy van! ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) És ekkor kérdik önök ott a túloldalon, hogy miért vesztette el a parlament tekintélyét és | ekkor okoznak önök ezért minket, holott ezért önök a felelősök, önök a hibások, [Élénk tetszés a, bal- és a szélső baloldalon. Ugy van ! Ugy van!) mert 4—5 különböző dologra egymás után, rövid idő alatt, ugyanazon helyeslést tudták kimondani, hasonló komoly megfontolással az utolsóra, mint az elsőre. (Ugy van! ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Tekintsük a keleti kérdést, t. ház, (Halljuk! Halljuk!) az első az volt, hogy a kormány azt mondotta, a béke fenntartatik, nem engedjük meg, hogy Szerbia fellázadjon törvényes ura a szultán ellen. Helyeselte az egész ház. Mikor Szerbia fellázadt, akkor azt mondotta, hogy most izoláljuk a háborút, nehogy tovább terjedjen és saját ereszünkbe is bekapjon. A képviselőház többsége ezt is helyeselte. Mikor aztán a muszkák léptek ki a harcztérre, azt mondta a kormány, csak menjenek előre, hanem nem engedjük meg a románok beleavatkozását, mert ez a mi érdekeinket sérti. Mikor a románok ott voltak, akkor azt mondotta a kormány, a Balkánnál határvonalat fogunk húzni és megálljt parancsolunk a muszkának; mikor aztán a Balkánon keresztül ment az orosz, akkor azt mondta a kormány, majd a békekötésnél fogjuk államuuk érdekeit érvényesíteni, mikor pedig a békekötés megtörtént, akkor pedig azt mondta a kormány nekünk : Magyarország és Ausztria fennállásának érdeke, hogy, ha azon apróbb államok önállóságra vergődtek is, de meg ne erősödhessenek, területben és népességben szaporodáshoz ne jussanak. S mi történt? A berlini békében Szerbia és Montenegró nagyobb területet kapnak, mint a mek korát a san-stefanói béke nekik juttatott, és pedig kapták a nagyobb területet a mi kormányunk közbenjárásával. S a t. ház ezen 5—6 pházisát a történteknek egyformán helyeselte és valamennyire mind egyenlően kimondotta szentesítését. S ekkor előállnak önök, és a nemzet előtt vádolnak minket, hogy mi vagyunk azok, a kik a képviselőház tekintélyét bírálatunkkal és észrevételeinkkel és szabadsági törekvéseinkkel tönkre tesszük. (Élénk helyeslés a szélső balon.) És most, mikor elvet és programmot kérünk, mit hallunk, mivel válaszolnak? Azzal, hogy ne szégyeljük, legyünk hűségesek, mert a hűség virtus. S ki mondja ezt? Nem valamely alsóbbrendű tagja a nemzetnek, nem valamely csekélyebb, igénytelenebb tagja — milyen én is vagyok — a parlamentnek, hanem a nemzet koszorús költője s mondja a parlamentnek egyik legerősebb és legjelentékenyebb szónoka. Hiszen, t. ház, ha valami, akkor ez jellemzi azon pártéletet, melyet az előbb felsorolt tényekkel is jellemezni kívántam, hogy nincs elv és meggyőződés, melyért a harcz folytattatik, hanem folytattatik azért, hogy bármily körülmények és