Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-71

jgg 71. országos filét volt, sem oly nagy hűséggel, mint azt kellett volna, nem végezte. Fog-e sikerülni a megszavazott 100 millió avagy csak a 74-ik évi kincstári utalványok beváltását az aranyjáradék kötvények kibocsátása és darusítása által realisálni, nagyon kétséges; ha a börze értesítőjének hinni lehet, ez azt mondja, hogy a financz - világ erősen ragaszkodik azon meggyőződéséhez, hogy elébb-utóbb, de mindenesetre jelzálog - kölcsön fog köttetni, hogy maga a Eotschild consortium is ide törekszik, mert ennek érdeke is ezt kívánja, mivel nem szeretné a magyar arany-járadék devalválását. Itt t. ház elmondhatjuk azt, hogy állíthatunk fel rémeket, mint Máriássy képviselő ur monda, festhetjük pénzügyi helyzetünket a legrózsásabb színben, de a pénzvilág nem szavak, hanem tények és adatok után indul, mert igen érzékeny tapintó szálai vannak, (ügy van! a szélsőbalon.) Mielőtt azonban tovább mennék, azt kérdem, hogy hol található fel ezen visszás állapot megfejtéséhez a kulcs? Én azt hiszem, hogy ott és abban, hogy a kormánypárt egy része tartózkodik és hallgat, mert hallgatni arany, más részét pedig még mindig a személyes bizalom bűvös hatalma tartja lekötve, a mi mindenesetre nagy politikai hiba, több mint bűn. A jelenlegi alkotmányos formák között nem szükséges, hogy bírjunk a régi görögök bátorságával, a kik sokszor higgadtan és teljes nyugodtsággal írták a cserépre kitűnő polgártársaik neveit, hogy azokat, ha csak egy időre is, eltávolítsák, nehogy személyes tekintélyük és befolyásuk a közszabadságnak kárára legyen, Ez most nem szükséges, elég, ha az ország valódi érdekét a személyes bizalomnak alá nem rendeljük ; ha a félelem és tartózkodás le nem köti nyelvünket az Ítélet komoly kimondásában, és ha a képviselők valósággal megtanulták a közvéleménynek, aggodalomnak, szükségnek és érzületnek képviselői lenni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezen közvéleménynyel pedig minden államférfinak, különösen pedig a képviselőnek szükséges számolni. Mielőtt befejezném beszédemet, én is megemlékezem Grünwald Béla és Dárday Sándor képviselő urakról, de egészen más szempontból, mint azok, a kik előttem szólottak. Én jogosultnak látom azon nézetnek kijelentését, melyet a képviselő urak vallottak. De minthogy ez ma nincsen napi renden, ezt bővebben tárgyalni nem lehet. De nem is erről, hanem azon modorról és hangról akarok szólani, a melylyel Dárday S. képviselő ur a megyékről szólott {Halljuk! Hátijuk!) Ez engem bántott és azt hiszem, bántotta és sértette mindazokat, kik még bíznak a megyék önkormányzatának életrevalóságában, hisznek a megváltozott viszonyok köztt is a megye (BTHár 2í. 187». folytonos megújhodási képességében, (ügy van! ügy van! a szélső baloldalon.) Ezen vád nem illeti Grünwald Béla t. képviselőtársamat, mert ő egész tisztelettel emlékezett meg az általa úgynevezett régi municipalis Magyarországról; kiemelte a municipiumoknak azon erős küzdelmét, a melyet egy ellenséges államhatalommal folytatva, megvédték a nemzetiséget, a szabadságot és az alkotmányt. (Helyeslés a szélső baloldalon) De Dárday képviselő ur mintegy lenéző kicsinyléssel a megyei autonómiát merő illusiónak nevezte. Ugy állanak előtte a megyék, mint az ódon kastélyok mellett az üres nagy granariumok, melyekbe többé sem szemet, sem dézsmát nem visz senki. Megengedem, hogy azon politikai iskola, melyhez a képviselő ur tartozik, magasabb ideálokért lelkesedik, magasabb aspiratiókat táplál; de mégis azt mondom, hogy megérdemelték volna és megérdemlik ezen municipiumok, ha még pusztán romokban állanának is, hogy az utódok ahoz kegyelettel közeledjenek. (Ügy van! ügy van! a szélső baloldalon.) Ezzel bevégzem beszédemet és azt jelentem ki, hogy a költségvetést nem fogadom el átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául; nem fogadnám el még akkor sem, ha ezen pártnak eljárása a múltban az lett volna, hogy megszavazta a költségvetést általánosságban az országnak, de nem a kormánynak; mert ezen költségvetésben a boszniai occupatióra fordítandó költségeket ott látom, ezeket pedig, valamint Bosznia occupatióját a képviselőház tüzetesen nem tárgyalta, hanem az csak mintegy lopatott részint a válaszfeliratba, részint a kölcsönről szóló törvénybe ; pártolom Simonyi Ernő képviselőtársam határozati javaslatát, és esetleg azon határozati javaslatot, a melyet^b. Simonyi Lajos t. képviselőtársam beadott. (Élénk helyeslés és éljenzés a, bal- és szélső' baloldalon) Lázár György: T. képviselőház! Nem volt szándékom a költségvetés tárgyalása alkalmából szót emelni, mert úgy véltem, hogy ha gyakran hivatkozunk Angliára, mint példányképre, kötelességünkbea áll az is, hogy az angol legfőbb elvét kövessük, t. i., takarékoskodjunk az idővel, mert az idő pénz. (Zaj. Halljuk!) De miután a szabadelvű párt tagjai a további vitától tartózkodnak, vagy az előbb említett elv miatt, vagy talán azért, mert a szőnyegen lévő tárgyat 10 napi tanácskozás által teljesen kimerítettnek tekintik: engedje meg a tisztelt ház, hogy szíves türelmét egy pár perezre igénybe vehessem, mit teszek egyrészről azért is, nehogy a szabadelvű párt beállott hallgatásából a tisztelt ellenzék újból azon már megszokott következtetést vonja, hogy a kormány mellett már saját pártja sem szólal föl. Sok és fényes szónoklatokat volt alkalmunk