Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-70

168 70. or*s4goií ülés febraár ti. 1878. kevés vasút fölött rendelkezett feltétlenül. E tekintetben már nevezetes lépések tétettek Tisza Kálmán miiiibterelnöksége alatt; a mennyiben megvétetvén a kelen vasút és a tiszai vasút részvényeinek jelentékeny része megvásároltatván, a kereskedés igen jelentékeny irányzata és egy igen jelentékeny vasúti vonal felett biztosíttatott a kormánynak a domináló befolyás, t. i. Budapestről Hatvan Szolnokon át Nagy Várad-Brassóig. íz ugyan még nem menti meg ezen vasutat a jövőre minden lehető veszélytől ; mert ugy, a mint teszem; jelenleg meg van állapítva, hogy a keleti vasút csati.tkozik a Romániában levő vasútnak egy másodrangú állomásával, a csatlakozás még mindig nagyon sok forgalmi nehézségre ad.iat okot. Van ezen kérdésnek még egy harmadik főmomenuma, t. i. a másodrangú vasutak építésével lehetséges volna, különösen az alföldön levő vasutak jövedelmezését tetemesen emelni. (Bálijuk.') Ebben a tekintetben rendkívüli jeleneégként á!l az arad-kőrös völgyi vasút, mely az érékek vidék közreműködésével és majdnem önálló eljárásával oly olcsón építtetett, a milyen olcsó vasutat Magyarország még nem látott. Ezen olcsóság következtében azon vasút mindjárt a második esztendőben jövedelmezővé is vált. Jelenleg más ilynemű vasutak is terveztetnek, mint a mezutur-szarvasi és a szamosvölgyi vasutak. Ezeknek és az ilynemű más vasutaknak kiépítését közgazdasági szempontból, mint felszívó ereket az országutakkal nem biró alföldön, igen nagy fontoeságúaknak tartom. Vau egy másik dolog, melyet szintén nem lehet rögtön megoldani. Méltóztassanak a térképre tekinteni. Országunk déli-, keleti- és északkeleti részén a külfölddel vasúti csatlakozás nincs Fiúmétól Eperjesig. Ez igen nagy hiány, mert külkereskedésünknek egyik legfőbb iránya épen délés délkeletfelé kellene hogy legyen. A meddig tehát ezen vasutak kiépítve nincsenek, addig árúink megállnak a határon, mint a világ végén, mert azokat tovább vinni nem lehet. (Ugy van! jobbfeV-l.) És már most — kérdem, t. ház, akkor, mikor a közvélemény és a ház ismeretére jutott annak, hogy a hirtelen és nagy befektetésekből igen nevezetes terhek háromolnak az ország vállaira, mily utat követett a ház, a kormány és a közvélemény, hogy ezen segítsen ? Két utat, mely mindkettő jó. Egyik a takarékosság. Lehetőleg kívántak takarékoskodni az állam-budget megszavazásával. Igen helyesen, de azt gondolom, ez eljárás nem volt egészen öntudatos, a menynyiben igen kis összegek kikutatására oly buzgalom fordíttatott, mely mint tanácskozási tárgy, töbh kiadást okozott az államnak néha, mint a mennyit az összeg tett. Aligha gondoltak arra, hogy ha 4—5 száz tételnél összesen 100,000 frtot megtakarítanak, ez a 100 miJióhoz ugy ál!, mint 1 frt az 1000 fr;hoz. Ily aprólékos megtakarítások, habár a takarékosságnak határozott barátja vagyok, mint palliativ eszköz jó, de ily nagy számokkal való küzdelemben czélra nem vezet. A má'dk ut volt az adók emelése és új adónemek feltalálása. Ezen ut kétségenkivül ezélirányos azon határig, a meddig az állampolgárok adóképessége igénybe vétethetett; de valljuk meg, a pénzügyminister ur is utalt rá, hogy az némely irányban oly mértékben vau igénybe véve, hogy azt tovább feszítni nemcsak tanácsosnak, de lehetségesnek is alig mutatkozik. Ez tehát hasonlag czélirányos intézkedés, de csakis bizonvos korlátok szemmeltartása mellett. Mi volt az, a mit nem vettek kellő figyelembe? és a mi felett minden pártkülönbség nélkül az egész közvélemény elsiklott? Az, hogy lehetőleg minden megtételek arra, hogy az egyes polgárok jöved 'taie emeltessék, és az, hogy olynemű kiadások, melyek nincsenek ugyan a bud getben, de melyek obligát kiadások, az egyeseknél a legcsekélyebbre szoríttassanak. Hogy ez utóbbiak milyenek, azt leszek bátor egyes conerét esetekkel illustrálni. Ha végig tekintek a különböző ministeriumok köliségvetésein, akkor ezek a megjegyzések tűnnek fel előttem, mint mondám, tisztán közgazdasági szempontból véve a dolgot és nem másképen. A belügyminister költségvetésére mondok ták, hogy az drága; de én szerintem e költségvetés oly csekély, hogy annak párját alig volna lehetséges találni. Méltóztassanak meggondolni, hogy az nem csak a stricte úgynevezett közigazgatíst fedezi, de egyszersmind benne foglaltatik a közegészségügyi kiadás, a politikai kiadás; s igy azon 6—7 milliót, melyet e czímen kiad az orsz?g, soknak nem lehet mondani. Van azonban oly nemű kiadás, mely a belügyminister költségvetésébe tartozó kiadásokhoz számítható, abban azonban nem jelenik meg. De a hol, nézetem szerint, takarékosabban eljárni igenis, volna lehetséges, ez az, hogy nem ugyan minden községben, de sok községben, nem teljes meggondolásával a helyzetnek és a pénzügyi érdeknek, történik sok községi kiadások évi megállapítása. (Helyeslés a jobbon.) Méltóztassanak meggondolni azt, hogy vannak egyes községek, melyekben a község kiadásai felmennek az összes állami adók magasságára és nagyon sok van, hol az összes állami adók 30—40 %-át képezik. Ez oly tétel, melynél milliókat lehetne meggazdálkodni. És e tekintetben nem annyira az országgyűlésnek kellene intézkedni, mint azon hivatottaknak, kik a vidéken ezen kiadások megálla-