Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-70

70. országos ülés febrnir 24. 18 8. 155 tam, o'y czélból, hogy vi«szaá!1ittassék a meg- i ingatott hit hazafias törekvéseink és érzelmeink , iránt; és ha talán a kitűzött czélt teljes mérvben egyelőre el sem érendera, nyereségnek tekinteadem annak megközelítését, is azon reményben, hogy végre mégis csak közeledni fogunk egymáshoz, liogy megérteiidjük egymást. Áttérek most felszólalásom tárgyára. T. ház! A magyarországi szerbajkú népnek legforróbb óhaja, hogy ezen hazájában otthonosan érezze magát, s azt tartja, hogy joga van nemze- ; tiséíiéaek és nyelvének fejlesztésére; mert a nyelv kiválóan az, a mi egy nemzetiségnek összes tagjait egymáshoz fűzi, s melynél fogva egy nemzetiség a másiktól külömbözik. A nyelv — & ezt általánosságban mondom — minden nemzetnek sénhetlen sajátja, de egyúttal annak szentsége, s azon nemzet vagy nemzetiség, mely nyelvét nem becsüli, nem bírhat létjogosultsággal. A magyarországi szerbajkú nép kívánja, hogy nemzetiségi létét összhangba hozza hazánk iránti ioyalitásával; s mikor ezen haza iránti minden kötelmeit teljesíti, mikor az összes terhekben egyeidő módon részesül, azt hiszi, hogy joga van nemzetiségi szellemben való culturai fejlődésre, azon meggyőződésben, hogy ez irányban! culturai fejlődése az állam egységét épen nem alíerálja. Nem volnék elég őszinte, ha nyíltan megnem vallanám, hogy azon meggyőződésben vagyok, miszerint a nemzetiség biztosítása Magyarország alkotmányának keretén belül és a magyar államiság teljes megóvása mellett, politikai tekintetben is összhangba hozható lenne az állam egységével. Miként azonban mai feladatom, keretébe sem í íartozhatik, hogy erről általában, és a kivihető- j ség módozatairól különösen és részletesen nézetemet előadjam, úgy ezen kényes tárgyról átlépek most egy más térre, melyen véleményem és meggyőződésem szerint az egymáshoz való közeledés és teljes egyetértés elérhető volna, és ez — a culturai tér. A nemzetiségi eszme — mint ezt Kállay Béni, Mill Stuart egyik müvéhez irt előszavában igen helyesen mondja — ha semmi egyebet sem, de azt mindenesetre eredményezi, hogy a nyelvek egyenjogúsága elismertetvén, minden nyelv szaba- 1 űon fejlődhessék s a másoktól kölcsönzött műveltséget saját jelleme és formái szerint vihesse tovább. Ehhez képest a kultúrai és a szellemi érdekközösség valamely poiygloít államban, nem szükségkép kell, hogy egy közös nyelvben nyerjen kifejezést. Azonban, t. ház, az államegység és nyelvegység érdekében jelenleg a nem magyar nemzetiségek ellen az egész vonalon folyik a harcz, s ezen támadás, sajnálattal tapasztalom, a kultúrai térre is átszármazott. Ugy tetszik az elfogulatlan szemlélő előtt, mintha a szabad Magyarországon nem volna hely más, mint csakis magyar kultúra számára, úgyszólván egyedárúsági jogosftványnyal, s mintha más valamely nemzetiség kultúrája a magyarnak árrana. Ason nemzetiség, mely más nyelvű kultúrájától fél, elitéli saját magát, s nem tehetem fel, hogy a magyar nemzetiség üdvét más nemzetiségeknek kultúrai fejlődésükben való elnyomásában keresse, mert ilyen eljárással hűtlenné válnék azon nemes hivatásához, hogy mint az első az egyenjogúak közt Magyarországon, a szabadságnak és a nemzetiségek törvény által biztosított egyenjogúságának őre legyen. Nem kivátiok részletekbe bocsátkozni, csak állításom igazolására hozok fel némely példát, melyek mutatják, hogy az államhatalom legújabb időben kultúrai téren is rendkívüli rendszabályokat kezdett alkalmazni. Élénk emlékezetben áll, hogy a t. kormány legújabb időben követelte, miszerint a „Maticza Srbszka" nevű tudományos társaság Budapestre tegye át székhelyét; s midőn ezt alapos indokoknál fogva nem teljesíthette, megfosztatott ezen társaság, az alapító levél világos értelme daczára, a Tököly-féle alapítvány kezelésétől — az államhatalom azt államkö;:egekr« bizván. Felette sajnálom, hogy épeu akkor, midőn erről a múlt országgyűlésen szó volt, akadályozva voltam a tárgyalásban részt venni, miáltal legalább annyit elérhettem volna, hogy kitűnjék, miszerint különböző politikai pártokhoz való tartozásunk daczára, valamennyi szerb nemzetiségű képviselők kultúrai kérdésekben egy véleményen vagyunk, s felhasználom ezen alkalmat, hogy a t. ház színe előtt konstatáljam, miszerint érintett kérdésben az egész szerbajkn nép ugyanegy véleményen van. De elemi népiskoláink sem lettek megkímélve. A helyett, hogy a polgárosított magyar határőrvidéken a magyar iskolai törvények hozattak volna be, melyek a felekezeti iskolákat némi oltalomban részesítik: ott legújabban rendeletileg valamennyi felekezeti iskola községivé változtatott, s miután az iskolai ingatlan vagyon is telekkönyvileg a községi iskolák tulajdonává lett declarálva, az államhatalom az iskolai vagyont is saját közvetlen igazgatása alá helyezte. Az alkotmányos életbe ilyen módon való bevezetés után aligha képesek leendnek a volt határőrvidékiek a magyar alkotmány áldásairól maguknak kedvező fogalmat alkotni; ellenkezőleg, talán épen gyűlöletet képes ébreszteni az olyan alkotmány, mely csak a papiroson díszlik, tényleg azonban és gyakorlatilag nem egyéb, mint alkotmánynyal palástolt merev absolutismus. Ki kell tehát fejeznem azon reményemet, hogy a törvényhozás mielőbb véget fog vetni az ottani kivételes állapotoknak, s hogy az iskolaügyei 20*