Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-66

66. országos ülés február 19.1879, 107 Nagyon jól tudom én, hogyan került ezen hivatalos jelentés Szebenmegyéből ő excellentiájának kezébe. A dolog úgy történt. A t. belügyminister ur itt e házban elvállalta azon kötelességet, hogy felvilágosítást követeljen a megyei főispántól és alispántól. Ennélfogva felhívást intézett a főispánhoz. A főispán nagyon leleményes és tapintatos ember lévén, mindjárt sejtette, mi ezen felhívás lényege, t. i. hogy nem szabad komolyan venni, hanem úgy kell venni, hogy e jelentésben világért se legyen olyas valami, a mi compromittálhatná vagy a miuistert, vagy a főispánt. A főispán tehát mosolygott és egy mennydörgő rendeletet intézett az alispánhoz. Az alispán már nem volt annyira jártas az ily hivatalos dolgokban, ő először komolyan vette a hozzá intézett felhívást és azután nagyon rósz néven vette a főispánnak, hogy őt felelősségre akarják vonni azért, hogy ő a parancsnak megfelelt. Mondom, tehát az alispán panaszkodott a főispánnál, hogy ez nem illő eljárás, hogy őt — bár nem épen tisztességesen felfogott — hivatali kötelességének teljesítése miatt felelősségre akarja vonni. De a főispán lecsillapította őt és azt mondotta, hiszen: mundus vult decipi ergo decipiatur, tegyen valami ártatlan jelentést. Most már mosolyogni kezdett az alispán is és kétszeresen menydörgő felhívást intézett a szolgabíróhoz, és jelentéstételre kötelezte a szolgabirókat a felolvasott hivatalos felhívás által. Azt hiszem, más jelentést, mint azt, mely az itten felolvasott hivatalos átiratban le van téve, az illető újegyházi szolgabíró nem intézhetett az alispánhoz és más jelentés, úgy hiszem, nem is lett fölterjesztve ő excellentiájának. De mi történt a másik járásban? Az ottani szolgabíró még sokkal kevésbbé, mint az alispán, volt arra szoktatva, hogy a hivatalos fölhívásokat nem szabad komolyan venni, és hogy hivatalosan kell ámítani, ő tehát, mint őszinte ember, jelentésében úgy adta elő a dolgot, a mint valóban történt és az alispán megbotránkozására, jelentésében azt mondta, hogy először szóbelileg utasítva volt az alispán ur által, hogy kényszerítse a községeket azon lap járatására, és miután ennek nagy eredménye nem volt, egy héttel később ismét, de most Írásbeli fölhívást kapott, még pedig ezen felhívásban 9 község volt felemlítve, melyek az alispán kutatása szerint még nem fizettek elő, és a szolgabíró fel lett szólítva, hogy ezen községekben is hozza be a lapot. Ezen ügyállás kissé más, mint a mit a t. minister ur előadott, (Zaj! Halljuk! balfelöl) ezt pedig egészen megbízható kútforrásból kaptam és addig, mig az me^ nem czáfoltatik, részemről fenntartom. Azonkívül ne ringassa magát senki illusiókban az iránt, hogy a minister nagyon alkalmas eszközökkel bir ily dolgokat elpalástolni, tehát nagyon nehéz teljes bizonyítást nyújtani, de úgy hiszem, hogy a felemlítettek elegendők és minden elfogulatlan ember tájékozhatja magát és tudja, mi ezen kényes dolog lényege, és hogy az említett botrányos üzelem valóban hivatalosan indíttatott meg. T. ház! A t. belügyminister ur mai válaszában azt hozta fel, hogy ezen lap már régóta hivatalos lap és német hivatalos lapnak, a mint magát kifejezni méltóztatott, ki lett volna nevezve az akkori szász főispán által és a t. belügyminister ur a dolgot úgy tüntette fel, mintha ezen szász ispán talán az eltemetett szász nemzetnek közege lett volna. Csak méltóztassék emlékezni rá, hogy ezen szász ispán, úgy hiszem, b. Wenckheim kegyéből kinevezett államközeg volt, tehát épeuséggel nem azonosítható a szász nemzettel. Meglehet, hogy ezen felemlített lap, nevezetesen a „Siehenbürger Boté", a 70-es években bizonyos hivatalos jeléggel birt. De épen a belügyminister ur tagadja, hogy neki ma még hivatalos jellege volna. Azután oly érveléssel él, | milyet még Tisza Kálmántól sem vártam volna, ! ámbár itt a házban megszoktuk, hogy a minister i ur nem nagyon scrupulosus érveléseiben. Én, t. ház, már előre látva, hogy a t. \ minister ur ezt az érvelést fogja választani, a i melyiyel most élt, t. i. a megyei közlöny ürügyet, határozottan kijelentettem, hogy ezen lap, melyről itt szó van, nem megyei közlöny, hanem politikai napilap. Nagyon élesen distinguáltam és mondtam, hogy igenis czélszerünek, üdvösnek tartanám, ha a megyékben megyei közlönyöket tartanának, melyek minden politikai színezet nélkül a „Budapesti Közlönyből" kivonatokat, azonkívül megyei érdekű rendeleteket s más közleményeket foglalnak magukban ; ezt semmikép nem ellenezném, csak arra figyelmeztettem már akkor is, hogy még ily közlönyeket sem volna szabad addig, mig törvény, vagy törvényes rendelet ez iránt intézkedik, kényszer útján az egyes községekre ráerőszakolni, Úgy látszik, a t. minister ur szándékosan nem volt figyelemmel arra, hogy ezen distinctiót részemről megtettem, hogy a lap, melyről itt szó van, határozottan nem megyei közlöny, hanem gouvernementalis politikai napilap. A belügyminister ur azt gondolta, hogy valami hatalmas érv rejlik abban, hogy ő itt azt mondta, hogy kényszer nem lett használva, annak tanúbizonysága az, hogy a szebenmegyei 84 község közül csak 12 felelt meg ezen felhívásnak. Ez a tény, ha való, csak bizonyíték arra, hogy mily nagy mérvben utálják Szebenmegyében ezt a servilis lapot; de nem bizonyíték az iránt, hogy valóban kényszer nem történt volna meg; mert hogy történt, azt részemről fönt bebizonyítottam. A t. minister ur jónak látta, az ő válaszához 14*