Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.
Ülésnapok - 1878-66
106 66. országos ülés február 19. 1879. Gondolom, talán a t. képviselő ur sem fogja ezt valami rettenetes dolognak tekinteni, hiszen évek óta körülbelül évenkint mindig köröztetik a községekben egy másik szebeni lapnak, a „Tageblatt"-nak az a hirdetése, hogy a szász-ágostai egyházra vonatkozó minden hivatalos közlemény azon lapban jelenvén meg, járassák azon lapot; régebben pláne egész hivatalosan lett ez köröztetve. Én nem vonom kétségbe azon lapnak jogosultságát erre, de ha azon lapnak a szász-ágostai egyház közleményeire vonatkozólag jogosultsága van ily módon eljárni, nem hiszem, hogy ezen eszköz igénybevétele jogában ne állana azon megyei közegnek is, a kit a képviselő ur oly nagy mértékben vádolni méltóztatott. (Helyeslés johbfelöl.) Ezeknek előrebocsátása után én tehát az első kérdésre természetesen csak annyit felelhetek, hogy a „Budapesti közlöny "-ön kívül más hivatalos lap Magyarországon nincs. Másodszor felelhetem azt, hogy a községeket kényszeríteni arra, hogy valamely lapot járassanak, közigazgatási közegeknek joguk nincs. A harmadik kérdésre felelhetem azt, hogy arról, hogy a szebenmegyei alispán és szolgabírák azzal, hogy ezen lap hivatalos lap, s hogy egy politikai hírlapnak járatására a községeket kényszerítették volna, tudomásom nincs, és nem lehet, mert a dolog nem úgy történt, — a mint a hivatalos jelentés és azon adatok bizonyítják, hogy az ottani községeknek mily csekély száma fizet elő ezen lapra. Ezekben benne fekszik válaszom a két utóbbira is, hogy miután ilyen eljárás nem történt, és nem történt hivatalos hatalommal való visszaélés, nem lehet tehát szándékom az el nem követett vétségért bárkit is felelősségre vonni. En egészen tárgyilagosan, a hivatalos adatok alapján voltam bátor válaszomat előadni, és igen kérem a t. házat, hogy azt tudomásul venni méltóztassék. {Helyeslés jobbfeläl.) Zay Adolf; T. ház! Mielőtt az imént előadott válaszra reflectálnék, legyen szabad most pótolnom azt a megjegyzést, a mely interpellátióm előterjesztése alkalmával a ministerelnök ur hozzám intézett felszólítására a ház t. elnöke kegyeségéből nem voltam képes megtenni. A ministerelnök ur szememre lobbantotta akkor, hogy miért nem fordultam ezen. rá nézve, xígy látszik, kényes ügyben hozzá, mielőtt azt a ház és a közönség elé hoztam; miért nem kértem fel magán úton, hogy ezen esetleg létező bajt orvosolja. Erre volt szerencsém ma megjegyezni, hogy én nem vagyok barátja a miuisteri előszobákban való antichambrirozásnak; (Mozgás) a képviselőknek a ministerekkel való hivatalos találkozásának helye nézetein szerint e ház terme. Hogy ha ez, a mi igy közönség elé kerül, az a minister urnak kellemetlen, én arról nem tehetek. De azért sem fordulhattam közvetlenül magán úton a minister úrhoz, mert ő maga mondta egyszer e házban, — régen, midőn még ellenzéki vezér volt, s 71-ben a községi törvényt tárgyalták, mikor ő még az administrativ bíróságok előharezosa volt, — hogy nem létezik olyan igazságos ember, ki igazságos biró tudna lenni, mikor olyan dolgokról van szó, melyeket vagy ő, vagy közege tett. Én nem akartam a t. minister urat azon kényes helyzetbe hozni, hogy bírája legyen annak, mit közegei bizonyosan nem instructió nélkül tettek. Harmadszor azért nem fordultam kérelmezés! úton két vagy háromfokú instanczia által a minister úrhoz, mert azon ut nagyon hosszadalmas. Szombaton fog tárgyaltatni egy kérvény e házban, melynek 12 hónapra volt szüksége, hogy a ház ülésére kerüljön; mert kezükbe volt adva azoknak, kik ellen benne emeltetett vád. Ha a mai panasznak szintén 12 hónapra volna szüksége, mielőtt elintéztetnék, az illetőknek, kik ezen jövedelmező üzelmet megindították, előnyére volna, de kárára a közjólétnek. Tehát már az ügy sürgős voltánál fogva sem tehettem másként, mint közvetlen itt előhoznom a dolgot. A mi a kapott választ illeti, mondhatom, hogy annak első része fölösleges volt. Én már kérdésem föltevésekor kijelentettem, hogy az első kérdésre határozott nemet várok, de fel kellett tennem .e kérdést, hogy innen hivatalosan eonstatálva legyen, hogy más hivatalos lap, mint a „Budapesti Közlöny" Magyarországon nem létezik, és hogy azok, kik azt mondják, hogy léteznek megyei hivatalos lapok, nem mondanak valót és 'ámító ürüg}^gyel élnek. T. ház ! a minister ur a tényálladékot akarta rectificálni, és azt mondta, hogy azon hivatalos jelentések alapján, melyek hozzá felterjesztettek, a tényállást itten terjeszti elő a házban. Nekem, t. ház, épenséggel nincs kételyem az iránt, vájjon itt a minister ur bona fidessel járt el, mindamellett a tényállást határozottan tagadom, valótlannak nevezem. Mert a szolgabírói átiratban, melyet felolvasni volt szerencsém, melynek tartalmát a minister ur nem vonta kétségbe, benne van, pedig nem 1870-ből, hanem 1879. január 16-ától keltezve: „auf dera Amtstag habé „ich den anwesenden Notären zur Pflieht gemacht, auf den Siebenbürg. Botén zu pränumeriren", ha a szolgabíró a falusi jegyzőknek és biráknak valamit hivatalos citatiónál kötelességévé tesz, akkor ez nem lehet olyan valami, a mit a t. belügyminister ur nagyon simán persvasiónak nevezett, hanem ez kényszer; [JJgy van a baloldalon) nevezzük a gyermeket a maga nevén.
