Képviselőházi napló, 1878. II. kötet • 1878. november 27–1879. február 7.

Ülésnapok - 1878-32

72 32- országos ülés áeczember 9. 1878. óhajtják a nélkül, hogy tudnának helyette hazánkra nézve ma jobbat tenni. (F'őlkiáltások a szélső bálon: Tudunk! Rosszabbat nem lehet! Halljuk!) Fölfogás dolga! De azt tartom, hogy azok, a kik azt akarják, hogy a mostani szerkezet mellett a magyar-osztrák monarchia kifelé is actióképes legyen; a kik azt akarják, hogy annak bebizonyítása, hogy a monarchia a mostani rendszer mellett nem actióképes, ne szolgáljon eszközül azoknak, kik ezen ügyekre nézve a mostani túlmenő — hogy egy ismert szóval éljek — a centrál-parlamentet legalább is megközelítő módszerhez akarnak nyúlni: azok, a kik ezt akarják, úgy gondolom t. ház, hogy nem fogják helyteleníthetni kifejezett nézeteimet, melyeket egyébiránt — mint mondám — a tárgy indokaira és czéljaira nézve a válaszfelirat is magáéivá tett. Ismételve szavaimat, kérem a t. házat, hogy most ne méltóztassék a berlini szerződést napirendre tűzni, hanem ha az általam jelzett, de nem óhajtott, nem kivánt viszonyok beállanának, magam is kötelességemnek fogom tartani a paritás szempontjából elmondani a teendők iránt nézeteimet. (Helyeslés jobbfelöl.) Irányi Dániel: T. ház! Egyátalán fogva nem lepett meg a t. ministerelnök urnak tagadó válasza. A kit csak több napi kérés, nógatás, mondhatni ostromlás által lehetett rábírni arra, hogy a berlini szerződést előterjessze: az igen természetesen annak tárgyalásától is idegenkedik. Azon sem csudálkozom, hogy a t. ministerelnök ur, daczára elismert fényes elméjének, s az állami tudományokban való jártasságának, a maga nézetét erősebb indokokkal nem birta támogatni; mert a hol ilyenek nincsenek, ott azokat a legfényesebb elme és az állami tudományokban való legnagyobb otthonosság sem képes felfedezni. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Ugyanis, mily indokokat hozott fel a berlini szerződés tárgyalása ellen a t. ministerelnök ur? Először is azt méltóztatott mondani, hogy ezen szerződés a válaszfelirati vita alkalmával már úgy is tárgyaltatott, hogy sem törvényeink értelmében, sem a parlamentáris praxis szerint tüzetes, külön tárgyalás nem kívántatik; és végre, hogy azon esetre, ha oda át Ausztriában mindazáltal tárgyaltatnék a berlini szerződés: meg fogjuk fontolhatni, vájjon a parlamentárismus elvénél fogva mi is követni akarjuk-e azok példáját vagy sem ? A mi mindenekelőtt ezen utóbbi érvet illeti, bocsásson meg nekem a t. ház, ha én egyenesen kijelentem, hogy az, vájjon az osztrák parlament kivánja-e tárgyaltatni, vagy nem, — mi reánk, magyar országgyűlésre egyátalán mérvadó nem lehet; mert vagy van hozzá jogunk, vagy nincs; ha van, akkor tőlünk függ, hogy azt gyakoroljuk-e vagy sem; vagy nincs, akkor természetesen nem vehetjük igénybe, akármi történjék oda át. Az osztrákoknak — ezt nem fogja tagadni a ministerelnök ur sem — világos törvény értelmében van hozzá joguk. Ha nem gyakorolják, az ő dolguk, de azért, ha nekünk van jogunk, mi önállóan is gyakorolhatjuk azt. (Helyeslés balfelöl.) Azt mondotta a t. ministerelnök ur, hogy újabb tárgyalás már azért is szükségtelen, mert hiszen a válaszfelirati vita alkalmával az már megtörtént. Emlékszem, hogy a válaszfelirati vita alkalmával több szónok kiterjeszkedett a berlini szerződésre; voltak, a kik annak több lényeges pontját érdemlegesen megbírálták; de nekem t. ház ily mellékes tárgyalás nem látszik elegendőnek. Oly fontos okmányról, oly fontos nemzetközi cselekményről van ott szó, a mely mindenesetre megérdemli, hogy külön és tüzetesen tárgyaltassék, és az iránt a ház tüzetesen és külön mondja meg véleményét. Avagy, ha például — a költségvetés tárgyalása alkalmával valamely kereskedelmi szerződés szintén mellékesen tárgyaltatott : felmentve érezte-e azért a kormány magát attól, hogy azon szerződést mégis külön és tüzetes tárgyalás alá bocsássa? Emlékezem, hogy a múlt költségvetés tárgyalásakor az Ausztriával akkor kötendő közgazdasági egyesség, valamint a bankegyesség szintén megvitattatott, azért a kormány még sem érezte magát feljogosítva arra, hogy ezen szerződéseket a ház elé annak idején tárgyalás és elhatározás végett külön ne terjessze. De hivatkozott a t. ministerelnök ur törvényeinkre, valamint az országgyűlési praxisra is. Engedjen meg azonban nekem a t. ministerelnök ur annak bebizonyításával, hogy törvényeink ezen tárgyalást tiltanák, adós maradt; valamint adós annak megmutatásával is, miszerint ezen tárgyalás a parlamentáris rendszer szabályaival ellenkezik. Nekem remélem lesz szerencsém bebizonyítani, hogy ezen tárgyalást úgy régi, mint újabb törvényeink megengedik, megkívánják; valamint azt; hogy ezen tárgyalás a parlamentáris rendszerrel tökéletesen megfér. A mi a törvényeket illeti, hogy csak egynehány példát idézzek, 1595-ben a Rudolf császár és király és Zsigmond erdélyi fejedelem között kötött egyezség, szövetség egyenesen a király felszólítása következtében tárgyaltatott az országgyűlés által és iktattatott törvénykönyvbe. Méltóztassanak megengedni, hogy az erre vonatkozó szöveget magát felolvassam: „Denique quia Sua Majestati Caes. atque Regié benigne visum est, ut S. M. medio certorum suorum consiliariorum cum Illmo principe Transylvaniae certis conditionibus foedus iniret, ac super in de certi quidem articuli inter suam Majestatem et