Képviselőházi napló, 1878. II. kötet • 1878. november 27–1879. február 7.

Ülésnapok - 1878-30

30. országos ülés deczember 2.1878. 43 esés voltam kinyilatkoztatni , azok kirendelé­sét az állam veszélyeztetett érdeke szempontjából elodázhatatlan szükségesnek tartottam, meghagy­tam Pestmegye közönségének, hogy 500 fuvart állítson ki a meghatározott napra és meghatáro­zott helyre. Erre Pestmegye alispánjának helyet­tese válaszolt, kinyilatkoztatván, hogy nem tartja mao-át illetékesnek ezen intézkedés végrehajtá­sára, s az egész kérdést a néhány nap múlva Pesten tartandó közgyűléshez kivánta utasíttatni. Ennek következtében én újólag meghagytam Pestmegyének, hogy rendeletemet foganatosítsa és hivatkoztam az 1870-ik LXII-ik t. ez. 16. és 58-ik szakaszára, a melyek szerint az illető elő­fogati rendelet azonnali végrehajtását az alispán meg nem tagadhatja; még pedig vélekedésem szerint nem tagadhatja meg azért, mert a szóban forgó rendelet nem vonható azon két eset alá, a mely esetekben az 1870. LXII. t. ez. 16. §-a értelmében az alispán a végrehajtást megtagad­hatná. Ezen másodszori meghagyásomra az alispán ismét azon jelentést tette, hogy ő nincs meg­győződve arról, hogy a végrehajtás neki köteles­sége és a rendeletnek megfelelni nem is fog. Minthogy azonban, mint már a t. ház is kimondótta az azonnali intézkedés szükségességét, magam szükségesnek ismertem fel az említett rendelet végrehajtását, természetes, hogy ezen intézkedés foganatosításában nem tűrhettem akadályt, legyen az bárminő természetű; és nem tűrhettem azt, hogy intézkedésem végrehajtása, akár hatóság, akár alispán akaratjától tétessék függővé. Én tehát az 1876/ VII. t. ez. 2. és 4-ik §-a értel­mében a törvényes rendeletet nem teljesítő alispán ellen fegyelmi eljárást indítottam meg ; és hogy annál inkább biztosíttassák az elhalaszt­hatlan intézkedés foganatosítása, őt felfüggesz­tettem hivatalától és az 1870. XLII. t. ez. 54. §-a értelmében felhatalmaztam a főispánt a szó­ban forgó rendelet foganatosítására, így áll t. ház, a kérdés. Ezután az egész ügy áttétetett az illetékes hatósághoz: Pestmegye fegyelmi bizottságához. A törvény által e czélra kirendelt bíróság eljárt, s kimondotta az ítéletet, a mely szerint nem helyeselte az alispán eljárását. Innen azután az ügy nagyon természetesen a belügyministeriumhoz került. A belügyminister ur helybenhagyva a határozatot, törvényesen elintézte ezen kérdést. Most a t. ház bölcsessége fog e kérdés felett határozni; és azt hiszem, hogy miután már a t. ház elismerte az elhalaszthatatlan szükséges­séget ; nem fogja rósz néven venni a ministernek azt, hogy ő az állam veszélyeztetett érdeke szempontjából szükséges intézkedést foganatosí­totta, elhárítván az akadályokat azon utón és módon, a melyet a törvény eléje szab. {Helyeslés a jobboldalon.) Mocsáry Lajos; T. ház! A honvédelmi minister ur most hallott beszédében azt monda, hogy a képviselőház kimondotta a most hozott határozatban, hogy csakugyan múlhatatlanul szük­séges volt a honvédelmi minister urnak azon intézkedése, a melyet az eiofogatok kirendelésére nézve tett. Én azt hiszem t. ház, hogy ha lehetne is ebből azt következtetni, hogy már ennélfogva törvényes volt azon eljárása is, melyet Pest­megye alispánja, illetőleg maga a megye irányá­ban követett: annyi kétségtelenül áll, hogy akkor, midőn ezt méltóztatott tenni, a most hozott vég­zés nem létezett, s így akkori cselekvésére a most hozott állítólagos határozat által nem érez­hette magát feljogosítva. Madarász József (közbeszól) : Ismerte a mamelukokat. [Derültség jobbról) Mocsáry Lajos: Én azt hiszem, hogy eltekintve általában az előfogatok kérdésétől, itt ismét egy újabb igen súlyos törvénysértés fordul elő a kormány részéről. A honvédelmi minister ur felfüggesztette Pestmegye alispánját, hivatkozva az 1876. VII. t. ez.-re. Elismerem, hogy ezen törvény szerint, bármely ministernek van joga a közigazgatási bizottságnak valamely tagját felfüggeszteni, illető­leg ellene fegyelmi vizsgálatot elrendelni, ha az illető közeg megszegi a maga törvényes köteles­ségét. Ha azonban a minister oly tisztviselő ellen rendeli el a fegyelmi vizsgálatot, illetőleg a fel­függesztést, a ki nem szegte meg kötelességét, a ki nem szegte meg a törvényes kötelességét, a ki a törvény és kötelessége szerint járt el: akkor a minister szegte meg kötelességét, a minister szegte meg a törvényt. (Egy hang a szélső bal­oldalon: ügy van!) Az a kérdés tehát t. ház, igaz-e, hogy Pestmegye alispánja megszegte tör­vényes kötelességét ? Legyen szabad erre nézve az 1870. 42-ik t, cz.-nek erre vonatkozó sza­kaszát felolva&ni. Azt mondja az 58-ik szakasz: „Az alispán d) végrehajtja a kormány rendeleteit. Ha azonban valamely rendeletet tör­vénybe ütközőnek, vagy a helyi viszonyok között károsnak, vagy épen kivihetetlennek vél: jelen­tést tesz 24 óra alatt a főispánnak és távollété­ben felír az illető ministerhez. Ha a minister a felirat ellenében továbbra is fenntartaná rendeletet és az alispán a ministeri leirat után se érezné magát a rendelet végrehaj­tására kötelezettnek: a főispánnak azonnal jelen­tést tesz, s annak rendeletére, vagy ha távol van, annak nevében a rendkívüli közgyűlést leg­feljebb 10 napra azonnal összehívja s a rendeletet I a közgyűlés elé terjeszti, mely azt rögtön fel­I venni és tárgyalni köteles. 1­' 6*

Next

/
Oldalképek
Tartalom