Képviselőházi napló, 1878. II. kötet • 1878. november 27–1879. február 7.

Ülésnapok - 1878-50

264 50. országos ülés január 25. 1S79. Egyébiránt sokszor roszaltatott, hogy a lótenyésztés emelésére az országgyűlés mily összegeket adott ki; itt kézzelfoghatólag van bebizonyítva, hogy nem volt hasztalanul elpazarolt pénz azon jelentékeny összeg, a mi a lótenyésztésre fordíttatott, hanem igen jövedelmező befektetés volt. És itt kénytelen vagyok azon megjegyzést tenni, hogy a szarvasmarha-tenyésztés emelésére eddig még semmi sem történt, a minek következése mutatkozik , a szarvasmarha - kereskedés csökkenésében vagy stagnálásában Olaszország irányában. A behozatali kérdés megvitatásánál nem kívánok hosszúra kiterjeszkedni, csupán a legfontosabb momentumokat kívánom érinteni. Mindenekelőtt legyen szabad megemlítenem, hogy a behozatali kereskedés Olaszországból ide nem olyan fontos, mint a kivitel innen oda. Nemcsak azért, mert általában véve az államokra nézve fontosabb a kivitel, mint a behozatal, hanem mert itt azon kedvező helyzetben vagyunk, hogy kereskedésünk Olaszországgal határozottan aktiv, többet viszünk ki, mint a mennyit behozunk. Az adatok e tekintetben szintén fel vannak tüntetve az indokolásban, és azok köztt meglehetős nagy az eltérés. De tévedne t. Bakay képviselőtársam, ha ezt pusztán az adatok megbizhatlanságának róná fel. Részben ez is lehet oka, megengedem. A statistikai adatok általános áttekintés szempontjából nagy becscsel bírnak, de a ki azt várja tőlük, hogy mathematikai pontossággal feleljenek bizonyos felvetett kérdésekre, azok mindig tévednek. Itt mindenesetre jelentékeny eltérések vannak az olasz- és az osztrák-magyar monarchiára vonatkozó adatok között. Megérthető lesz ezen eltérések jelentékeny része abból, ha figyelmezünk rá, hogy Dalmátia, és Trieszt környékének jelentékeny része vámkülzetet képezvén, az oda vitt, hogy az onnan kivitt tárgyakra nézve a mi adataink felvilágosítást nem nyújtanak, holott az olasz adatok igen, és pedig a nélkül, hogy ki lehetne mutatni, mi az, a mi a vámkülzetekre vonatkozik. Bátor vagyok megjegyezni, hogy a behozatali czikkeknél levő vámkülönbségek és stipulatiók nem oly fontosak, mint a kivitelre vonatkozók. Látjuk, hogy a citrom, limoni, narancs volt eddig 4 frt; jelenleg 4 frt 40 kr. Rizs volt eddig vámolva métermázsánként 50 krral, megvámoltatik ezentúl 1 írttal. Faolaj volt 3 forint, ezentúl lesz 3 frt 40 kr. A sajt volt 9 frt, lesz 4 frt 40 kr. stb. Ezeknél tehát a vám több lesz, kivévén a sajtot, mely bizonyos tekintetben általános szükségletet, élelmi czikket képezvén, annak leszállítását saját köznépünk érdekében tettük; holott a többieknek némi emelése általános szükségletet nem érint, jövedelmet pedig kisebbnagyobb mértékben mindenesetre hajt. Kétséget nem szenved, hogy itt, valamint sok más helyen az általános tarifától eltérések vannak. Többször hangoztatott, hogy minő rósz az általános tarifa, mert mihelyt szerződésre lépünk valamely állammal, azonnal kénytelenek vagyunk attól eltérni. Nem akarok bebocsátkozni annak vitatásába, helyes volt-e az általános tarifát megállapítani. Tény, hogy az törvény, annak alapján állunk, és mig meg nem változtattatik, nem mellőzhetjük. De azon tétel, hogy azért nem helyes, mert ha szerződésre lépünk, elállunk tőle , nemcsak a mi tarifánkra alkalmazható, hanem a világon bármely más állam által bármikor megállapított vámtarifára is. Nézetem szerint ily szempontból megítélni egy tarifát nem lehet. Olaszország hasonlag elállott tarifájától hogy létesíthesse e szerződést. Nézzük Francziaországot, és nézzük, ha majd azon térre fog lépni, hogy velünk szerződést kössön, Németországot; akkor kétségkívül ő is el fog térni. Az általános vámtarifa tételei nem a szomszédokra, más idegen államokra való tekintetet fejezi ki, hanem tekintet van azokban pusztán és egyenesen minden államnak saját bevitele és kiviteli érdekeire. Ha ezen alapon lehetne intézkedni, és külállamokkal kereskedelmi szerződéseket kötni, akkor Magyarország igen rövid idő alatt Eldorádóvá válnék, mert akkor bármely államra oly vámszerződést octroyálhatnánk, mely csakugyan előnyös volna Magyarországra. Sokszor neheztelt kérdés a borvám kérdése. Bátor vagyok megjegyezni, hogy a bor, mint forgalmi czikk, nagyon jelentékeny. Az osztrákmagyar monarchia határszélén nagymennyiségű olasz bor fogyasztatik el, ez rendkívül olcsó, nem kitűnő, nem tartható és olynemű kedvezményben részesül, mely már nem az általános nemzetközi stipulatiók keretébe tartozik; hanem egyenesen a határszéli forgalom biztosítására adatott. Ez a mi borproductiunkat veszélyeztetni nem fogja. Ha kénytelenek volnánk ahhoz nyúlni saját borproductiónk biztosítására, hogy az olasz boroktól 50 krajezár vagy egy-két forinttal nagyobb vámot szedjünk, akkor nálunk csak dézsmált borról lehetne szólni, de nem olyanról, melynek, hogy nagy jövője van, meg vagyok győződve. Egyébiránt eddigelé tényleg, mint bátor voltam említeni, két vámtétel alatt fordultak elő az olasz borok. Egyik a piemonti borok vámja 2 frt 45 kr., a másik a nápolyi és siciliaí borok vámja 3 frt 78 kr. Ezentúl lesz 3 frt 20 kr. Az egyiknél nagyobb, a másiknál csekélyebb. Azonban ha nézzük azt, hogy mindig tetemes nehézséggel van egybekötve az egyik vagy másik országba külföldről jövő tárgyak behozatalát constatálni és tisztába hozni, hogy visszaélés nem