Képviselőházi napló, 1878. II. kötet • 1878. november 27–1879. február 7.

Ülésnapok - 1878-40

40. orsüágos ttlés deczember 20. l8f&. 2QJ A lapokból tudhatják önök azt is, itt van a kezem köztt az a lap, mely Londonból azt jelenti, hogy azok a kegyetlenségek, melyeket az oroszok I Bulgáriában elkövetnek, még Anglia királynéját is annyira megrázták, hogy ő értesíttette magát ezen tényekről egyenkint, és szándéka volt személyesen felhívni az oroszok czárját ezen kegyetlenségek megszüntetésére. Benne vau a lapban az is, hogy nem tudni még, tette-e vagy nem, de az is benne van, hogy oly kegyetlenségek említtetnek fel azon jegyzőkönyvekben, melyeknek elolvasása még a nevető férfiak idegeire is hatni fogna, ha azokat olvasnák, vagy ha azokat felolvasnám a t. képviselő uraknak. Mivel tehát ez ügy ily nevezetes tárgygyal van összeköttetésben, még csak egyszer kérem a t. ház figyelmét. Hisz emlékezhetnek önök, legközelebb olvastuk, hogy az angol pénzügyminister kijelentette, hogy a rhodopei szűkölködők részére szánt segélyezést nem fogja a parlament elé terjeszteni, mert az országban különböző vélemények vannak; és mert a külhatalmakkal ez iránt összehangzás lehetetlen. No már, ha egy kormány, mint Angliáé, szükségesnek tartja még azt is, hogy ez iránt a külállamokkal érintkezésbe bocsátkozzék és ha azokkal megegyezhet, saját parlamentjének az adandó segélyezésre nézve előterjesztést tegyen, nem fogják tagadhatni ezen ügy s az eljárás fontosságát. Adja az ég, hogy ne legyen található az osztrák és magyar kormány is azon külállamok közt, melyek talán ellenezték az ottani menekülteknek ezen segélyezését. Óhajtom, hogy ne legyen, igen jól tudom, hogy helyzetünk nem olyan, hogy nagy összegekkel adózhatunk, hanem a midőn a berlini szerződésben, ha jól emlékszem, a közlött jegyzőkönyvek 60. lapján azt mondja az osztrák és magyar külügyminister, hogy 200,000 bosnyák menekültre három éven át tíz milliónál többet adtak ki ezen államok; azokra, a kik fellázadtak az állami rend ellen {Helyeslés a szélső haloldalon) és úgy jöttek ide és azokra tiz milliót elpazaroltak ezen államok, akkor azokra nézve, kik ott megfosztatnak minden vagyonuktól és kiken oly kegyetlenségek követtetnek el, minőket e jelentés is tartalmaz, akkor csak óhajtható, hogy az osztrák és a magyar külügyminister és Ausztria és Magyarország ne legyen azok közt, kik e segély megadását ellenzik. Ezen indokoknál fogva én a t. mimsterelnök ur válaszát nem vehetem tudomásul. Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Igen röviden bár, de egy pár szót mégis kell a t. képviselő urnak válaszolnom. Az egyik az, hogy legyen meggyőződve, hogy nincs e házban senki, ki a Ruméliában és egyáltalában a Balkán félszigeten történt kegyetlenségeket nevetségeseknek találja (Ugy van! jobb/elöl.) Ha halott vagy látott mosolyt vagy nevetést, történt ez egy rajta megesett nyelvhiba felett; hasonló nyelvhiba megesett már máson is; megmosolyogták, megnevették azt a másikat is. Ne méltóztassék tehát azon nevetést ezen ügyre vonatkozólag jellemezni. (Helyeslés jobbfelöl.') A másik, a mit megkívánok jegyezni, az. hogy épen azok, a miket a t. képviselő ur felolvasott és elmondott, igazolják, hogy a történtek okainak kikutatását a magyar-osztrák monarchia külügyi vezetése is szükségesnek tartotta, mert hogy az előzményeknek ezen kikutatása meg is történt, azt a képviselő ur maga az osztrákmagyar monarchia megbizottjának ez iránti jelentéséből felolvasni szives volt. Továbbá ez ügyet is csekély fontosságúnak — én jelen voltam, midőn ez iránt a nyilatkozatok történtek, — nem nevezte a külügyminister ur. (Madarász József tagadólag int.) Engedelmet kérek, úgy a delegatióban, mint a t. képviselő ur interpellátiójában arra, hogy aláirta-e a magyarosztrák monarchia megbízottja a jegyzőkönyvet és ha nem, miért nem irta alá, volt a fősúly fektetve. Igenis ezen körülményt nem tartotta a külügyminister nagy fontosságúnak és olyannak, a melyből nagy dolgot lehetne csinálni; de ezt nem magokra az ott történt eseményekre és arra értette, a minek ott történni kell. Ismételten kénytelen vagyok emlékeztetni arra is, hogy a jegyzőkönyv irányában is felderittetett általa azon alkalommal, hogy bizonyos szerkesztési és kifejezési akadályok voltak, melyek azt gátolták ; és felemlittetett általa ép azon körülmény, hogy maga az angol kormány, melynek megbízottja aláirta, midőn megkérdeztetett, hogy magáévá teszi-e azt, a mi a jegyzőkönyvben van, azt felelte, bizony magáévá nem teszi és az előfordult kifejezésekért jót nem áll. Ezekből, mondom, kitűnik, hogy nem maga az ügy nem bír fontossággal, de hogy azon körülménynek, hogy e jegyzőkönyv a megbízott által alá íratott, vagy nem, nem lehet oly nagy fontosságot tulajdonítani, mint a mennyi tulajdoníttatott. Ennyit magára a dologra nézve. Most még egyet kell megjegyeznem. Mikép fognak lefolyni a tárgyalások arra vonatkozólag, hogy az ottani menekültek mily utón, kik által segélyeztessenek, azt ma megmondani nem tudom, de arra figyelmeztetnem kell a t. képviselő urat. ki maga is mindjárt óvakodott, hogy bizony Magyarország erre valami nagy összeget nem adhatna, hogy a hasonlatosság arra nézve, a mit felhozott, egyáltalában nem áll. Nem is reflectálnék erre, ha már több alkalommal, több ízben nem hallottam volna a boszniai menekültek miatti pénzfecsérlést emlegetni. Én azt gondolom, hogy humanitási érzetünk kell, hogy szánakozzék minden