Képviselőházi napló, 1878. II. kötet • 1878. november 27–1879. február 7.

Ülésnapok - 1878-39

J gg 39. országos ülés dcczember 19. 1878. Elnök: {Szavazás után) Ki fogom hirdetni a szavazás eredményét. [Halljuk!) 442 igazolt képviselő közöl „igen^-nel szavazott 175, „nem"-mel szavazott 125 ; elnök nem szavazott; távol volt 141 s így 50 szótöbbséggel a javaslat az általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadtatott. Következik a részletes tárgyalás. Baross Gábor jegyző (olvassa a törvényjavaslat czíinét, az 1, 2, 3. %%-okat, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak). Elnök: E szerint a törvényjavaslat mind általánosságban, mind részleteiben elfogadva lévén, harmadszori felolvasása a holnapi ülés napirendiedére., tűzetik ki. Következik a napirend további tárgya: törvényjavaslat az 1879. évre megajánlandó újoncz és póttartalék-jutalék megajánlása tárgyában. Ha a bizottság jelentését felolvasottnak méltóztatik venni, (felolvasottnak veszszük) az általános tárgyalást ezennel megnyitom, melyben az első szó az előadót illeti. Hollán Viktor előadó: T. ház ! Van szerencsém tisztelettel jelenteni, hogy a véderő bizottság a honvédelmi minister ur által beadott törvényjavaslatot az 1S79. évben kiállítandó újoncz- és póttartalék-jutalék megajánlása tárgyában tárgyalás alá vévén, azt letárgyalta; és tekintettel az osztrák-magyar birodalom védelmi érdekeire • továbbá tekintettel arra, hogy az előterjesztett törvényjavaslat úgy alakjára, mint tartalmára nézve a fennálló törvénynek megfelel: azt általánosságban és részleteiben a háznak elfogadásra ajánlja. Thaly Kálmán: T. ház! Tekintettel a közelgő ünnepekre, és tekintve különösen a mai napnak már előhaladott idejét, jól tudom, hogy a t. ház figyelme ki van merülve; ennélfogva igyekszem lehetőleg röviden és előbbi szerény felszólalásaimhoz képest most is lehetőleg tárgyilagosan szólani. Egy, a XVI. századból való régi magyar könyv volt egyszer kezeim közt, melyben Európa nemzetei rövid mondásokban jellemeztetnek. E könyvben a magyar nemzet így jellemeztetik: „Az magyar igen keménynyakú nemzet, és fizetni nem szeret." {Egy hang a szélsőbalon: Jól teszi! Derültség.) Csodálatos dolog mégis, hogy e nemzet, mely a pénzáldozatokban igyekezett mindig takarékos lenni, a véráldozatokra nézve mindig pazarlókig bőkezű volt. Sok példa igazolja ezt a történelemből. Elég legyen például ama gyakran idézett esetre utalni, mikor a gyorsan hevülékeny nemzet, a királynő szépsége által elragadtatva, Mária Terézia királynőnek felkiáltott: „Vitám et sanguinem." Azonban nem mulasztották el a vármegyék akkor is óvatosan utána zúgni, hogy „sed avenam non". — Tehát a zab drágább volt, mint a vér. Azóta az idő nagyon változott. A Kossuth által találóan „taposó-malom-rendszernek" nevezett politika meghozta azon gyümölcsöt is, hogy a pénzpazarlás együtt jár a vérpazarlással. Az 1867-iki kiegyezés szerint, Magyarország a pénzbeli guotában fizet 33%-et, míg véradóban 44%-et, sőt talán ezen fölül is. Őseink erkölcseihez tehát hívek maradtunk annyiban, hogy a vérben most is bővebben pazarlunk mint pénzben; noha ez utóbbival is, kivált az újabb időben a nemzeten kívüli, sőt nemzetellenes czélokra elég pazarlás vitetett véghez. Tekintetbe kell még különösen azt venni, hogy a véradó, kiválólag a tősgyökeres magyar fajt sújtja, mint a mely a hadképesség arányai szerint az egész országban a legnagyobb °/

0-et szolgáltatja újonczokban. A párt, melyhez szerencsém van tartozni, tudvalevőleg a personalunió alapján független Magyarországot akar, önálló magyar hadsereggel. (Ugy van! a szélső balfelöl) Ehhez képest ama közös hadsereghez, mely az 1868: XL. t.-cz. alapján szerveztetett, egyáltalában soha egyetlen újoiiezot is meg nem szavazott és meg nem szavaz. Ezen sarkalatos elv irányadó reám nézve is. Én azonban ezen főelven kivül, még más egyéb okoknál fogva sem szavazhatom meg az 1879-ik évre a sorhadhoz követelt újoncz-jutalékot. Nem szavazhatom pedig meg először azért, mert én a jelen kormány iránt, mely csak a legközelebbi múltban is a kalandor bosnyák politikára pazarolta a magyar vért, jövőre sem viseltethetem bizalommal. Nem szavazhatom meg másodszor egyéb szempontból sem, melyre nézve az okot a külügy minister urnak a magyar delegátióban legközelebb tartott beszédéből merítem. Gróf Andrássy nevezetesen a nála megszokott elménezséggel beszélvén, egy magas államférfiúi felfogásból szóló delegátust, ki Andrássy politikáját homályosnak jelzé, azzal igyekezett megezáfolni, hogy ő a kocsiban ül, s ennélfogva a kocsistól nem láthatj a a lovak irányát, a melybe azok tereltetnek. Az én felfogásom szerint csak az hiba, hogy a kocsi, a melyben gróf Andrássy hajt, zárt kocsi, ha nyílt kocsiban hajtana, a kocsistól eléggé megláthatnék a lovak irányát. Azonban gr. Andrássy, ki a bakon ülvén, nagyon jól tudhatja, hogy mi fog következni, mily irányban fog ő maga hajtani, azon aggályokkal szemben, melyek a delegátióban kifejeztettek, a jövő tavasszal bekövetkezhető európai háború iránt: ugyanazon beszédében nagyon békés kilátásokkal vigasztalta a delegátiót. Ha a külügyminister békés kilátásokat em-