Képviselőházi napló, 1878. II. kötet • 1878. november 27–1879. február 7.

Ülésnapok - 1878-39

174 Sít. országos filás deczember 19. 1878. Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a most harmadszor felolvasott törvényjavaslatot véglegesen elfogadni? (Elfogadjuk! Nem fogadjuk el!) Azt hiszem, t. ház, ezen most harmadszor felolvasott javaslatot végleg elfogadni méltóztatik ; s alkotmányos tárgyalás és szives hozzájárulás végett a főrendiházzal fog közöltetni. Következik az 1875. évi XLIX. és 1877. évi IX. törvényczikkek némely határozatának módosításáról szóló törvényjavaslat s a pénzügyi bizottság erre vonatkozó jelentése tárgyalásának folytatása. Helfy Ignácz;: T. ház! Daczára a tárgy nagy fontosságának, lehetőleg rövidre fogom szorítani megjegyzéseimet. Tekintettel leszek a ház t. tagjainak jogosult türelmetlenségére, küszöbön levén már a karácsonyi ünnepek — habár nem hallgathatom el azon körülményt, hogy ez csaknem rendszerré növi ki magát a mi kormányunkmii, • hogy a legfontosabb törvényjavaslatokat mindig olyankor terjeszti elő, midőn a háznak vagy materialiter nincs ideje azokat kellőleg tárgyalni, vagy peclig tudja, hogy annyira türelmetlenek már a ház tagjai, hogy a törvényjavaslatokkal behatóan nem fognak foglalkozni. (Helyeslés a szélső balon.) Eszébe juttatom a t. háznak, hogy épen úgy történt tavaly húsvétkor, épen azon törvényjavaslattal, melynek gyümölcseit élvezzük, t. i. azon 77-iki törvényekkel, melyek alapján a kormány az aranyjáradékokra újabb meghatalmazást kért. (Igaz! Ugy van! a- szélső bälfelől.) Nem tudom, vannak-e itt, a kik emlékeznek rá, igen nevezetes esemény volt ez ; mert előre ki volt mondva az elnökség által, hogy márcz. 25— 26-ikáii az érdemleges ülések megszűnnek. Senki sem gondolt arra, hogy még lesz valami fontos vita, a mikor történt, hogy 23-án este a t. ministerelnök ur megjelenve a szabadelvű körben, igen fontos, titokzatos hangon értésére adja a körnek, hogy ne távozzanak el a tagok, mert valami rendkívüli fontos közleni valója lesz még. Nagy volt a várakozás, a lapok szóltak róla, 24 órán át rendkívüli lázas türelmetlenség uralkodott a közönségnél, míg végre megjelent a t. pénzügyminister ur és bejelentette, hogy meghatalmazást fog kérni uj járadék-kötvények kibocsátására. Ez 24-én lett beterjesztve s még 21-én délután a pénzügyi bizottsághoz utasíttatott; emlékszem rá, hogy egy fél órai vita után bírtuk csak kieszközölni, hogy ne 4 órakor legyen a pénzügyi bizottság ülése, hanem 5 órakor. Rá következő nap tárgyaltuk és 26-án szét ment a ház. Már akkor tiltakoztunk ezen tanácskozási mód ellen és a t. többség capacitálni akart, hogy hiszen nem lehet ennek semmi fatális következménye, mert hiszen a törvény világosan szól és megmondja, mennyit és mely határig lehet menni a ministernck. íme most látjuk, mi lett következménye ezen tanácskozásnak. Ezt csak mellékesen említettem, mert ez nem kivételes eset, hanem rendszer nálunk, a melyet évek óta következetesen, állhatatosan követ a kormány. Egy másik megjegyzésem van még, mielőtt a tárgy érdemére átmennék. Én elismerem a jelenlegi t. pénzügyminister urnak nagylelkűségét, midőn oly tettért, oly törvényszegésért, melyet nem ő követett eS, nem is követhetett el, kész mindjárt, mintegy első debutre, magára vállalni a felelősséget. Én elismerem, hogy ez megfelel tökéletesen az ő lovagias jellemének és hogy a ministerelnök ur teljes hálával és elismeréssel tartozik neki ezért. Hanem, ha elismerem is a t. pénzügyminister urnak nagylelkűségét; nem hallgathatom el a feletti meglepetésemet, hogy a t. ministerelnök ur, a ki e házban mindenhez a világon hozzá szokott szólani, a ki egy házszabály kérdést, a legcsekélyebb kérdést nem hagy, hogy legalább egyszer, ha nem többször ne szóljon, hogy ő távol van és nem nyitja ki a száját épen, mikor egy ilyen cselekményről, egy olyan törvényszegésről van szó, a melyet ő követett el, a melyet széles Magyarországon csakis ő követhetett el. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nem szokásom távollevő embert megtámadni és sajnálom, de nem tehetem, hogy roszalásomat ne fejezzem ki a felett, hogy a volt pénzügyminister Széll Kálmán t. képviselő ur nem tartotta kötelességének ez alkalommal legalább itt e házban jelen lenni; kötelessége lett volna az, de még saját érdeke is megkövetelte volna; mert ha eszembe jutnak azon nagy hangzású beszédek, melyeket a volt t. pénzügyminister ur épen ezen aranyjáradékra nézve a házban tartott; ha eszembe jut azon provocáíó hang, a melylyel ugy ellenem, mint Simonyi Ernő t. barátom ellen tiltakozott, mikor mi aggályainkat fejeztük ki ezen aranyjáradék jövője iránt; mondom, ha mindezek eszembe jutnak : nagyon csodálkozom, hogy ő, kit mindig őszinte, nyilt, bátor férfiúnak ismertem, nem tartotta kötelességének megjelenni most, midőn hivatkozhatnánk rá, midőn ráolvashatnék a naplóból: ime uram, itt van, a mit akkor megmondottunk, szóról szóra beteljesedett De érdekében állana neki magának is, hogy itt legyen; mert megvallom, csaknem azon gyanúval élek — hisz a ministerelnök ur tegnap is szememre vetette, hogy gyakran élek gyanúval — mondom, azon gyanúval élek, hogy a mit a I ministerelnök ur, mint ideiglenes pénzügyminister í elkövetett, az talán némileg egy kis boszúállás